Az USA egy hónap alatt több pénzt nyomtatott, mint két évszázad alatt

A Federal Reserve pénznyomtatása nevetséges szintekre emelkedett – de vajon infláció lesz-e a következménye?
A Pantera Capital vezérigazgatója, Dan Morehead egy július 29-én nyilvánosságra hozott levélben azt írta, hogy az Egyesült Államok megdöbbentő pénzösszeget nyomtatott a világjárvány által kiváltott pénzügyi válság leküzdésének érdekében.

„Az Egyesült Államok csak júniusban több pénzt nyomtatott, mint az alapítása utáni első két évszázadban összesen” – írta Morehead. „Az USA költségvetési hiánya a múlt hónapban – 864 milliárd dollár – több volt, mint az összes felmerült adósság 1776-tól egészen 1979 végéig.”

Morehead világosan kifejtette, hogy a Pantera Capital a bitcoint tartja megoldásnak a jelenlegi válságra. Továbbá az elmúlt hónapok pénznyomtatásának hatását vetette össze azzal, hogy az annak megfelelő valutamennyiség hogyan teljesített az évszázadok során:

„Az első hárombillió nyomtatott dollárral legyőztük a brit imperialistákat, megvettük Alaszkát és aláírtuk a Louisiana Purchase-szerződést, legyőztük a fasizmust, véget vetettünk a gazdasági világválságnak, felépítettük a nemzetközi autópálya-rendszert, és a Holdra jutottunk.”

Morehead az esetleges inflációval próbált rámutatni arra, miért kellene „leszoknunk a papírpénzről és átállni bitcoinra”.
A vezérigazgató szerint „a bitcoinnal nincs szükség inflációval korrigált értékekre, mert annál nem esélyes az infláció/hiperinfláció”.
 

A nullához közel

Az aranyimádó Peter Schiffet szintén aggasztják a pénznyomtatás lehetséges következményei.
A Federal Reserve elnöke, Jerome Powell megjegyzésére hívta fel a figyelmet, aki a héten elmondta, hogy a Fed „teljes eszköztárát” felhasználja a világjárványra reagálva: pénznyomtatás, a kamatlábak szinte nullára csökkentése és eszközvásárlások havonta 120 milliárd dollár értékben.

„Az Egyesült Államok az egyik legjelentősebb inflációs időszakba fog belépni a világ történelmében”mondta Schiff a Twitteren.

„A Fed eddigi minden hitelessége eltűnik majd. A Federal Reserve által kibocsátott pénznem hamarosan még egy Continentalt sem fog érni.” (Az Egyesült Államokban a Continental papírpénzt egykor államkötvényekért cserélték névértékének 1%-áért.)

Magasabb árakra lehet számítani?

Az infláció miatti széles körben elterjedt félelem ellenére számos szakértő úgy jósolja, hogy a fogyasztói árak terén valójában inkább egy deflációs időszak fog következni – és pontosan ez történt ezen a héten Ausztráliában, ahol az ABC News arról számolt be, hogy júniusban a fogyasztói árak országszerte 1,9%-kal csökkentek. Ez egy új deflációs rekord a koreai háború óta.
Néhány szakértő azonban úgy véli, hogy az infláció valójában az eszközárakban, mintsem a fogyasztói árakban rejlik, illetve, hogy a pénznyomtatás a világjárvány közepette megerősítette a részvénypiac sikereit.
A Pantera Capital felfedte, milyen egyszerű befektetési stratégiát alkalmaz a világjárvány legyőzésére:

„Amíg az iskolák/óvodák kinyitnak, érdemes long kriptók mellett dönteni. A gazdaság addig nem fog működni, és a pénzt folyamatosan nyomtatni fogják.”

Olvastad már? Kereskedők, figyelem! Versenyt hirdetett a OKEx kriptotőzsde. 20.000 dollár a főnyeremény. Itt vannak a részletek.

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

AI agenteknek való tárcát adott ki a MetaMask

Amikor először hallottunk a mesterséges intelligenciáról, mindenki azzal szórakozott, hogy megíratott egy verset a ChatGPT-vel. Aztán eltelt egy-két év, és a dolog kezdett sokkal komolyabbra...

A Yuga Labs most kivételesen nem majmokat adott el, hanem kimentette őket a tűzből

Volt idő, amikor a Yuga Labs, a Bored Ape Yacht Club mögött álló cég volt a kriptóvilág abszolút uralkodója. Amikor hetente dobtak piacra újabb és újabb...

Blokkláncos munkacsoportot indít az ENSZ

A kriptópiac legnagyobb nevei rájöttek, hogy kívülről kiabálva nem lehet megváltani a világot, szóval  felvették az öltönyt, és beültek a globális rendszer legnagyobb tárgyalójába. Ami most...

Nehéz heten vannak túl a spot bitcoin-ETF-ek

A tőzsdén kereskedett spot bitcoinalapok (ETF-ek) a SoSoValue adatai szerint a június 5-ével záruló héten mintegy 1,72 milliárd dollárnyi nettó kiáramlást könyveltek el. A tőkekiáramlások nyomán...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.