Letartóztatták a PlusToken-csalás 27 fő végrehajtóját

Legutóbbi jelentések szerint a PlusToken, amely az egyik legnagyobb valaha létrehozott exit scam, közel 6 milliárd dollár értékben sikkasztotta el a befektetők pénzét.

A PlusToken története, amely a kriptoipar egyik legnagyobb csalásának számít, ismét új fordulatokkal bővül, ugyanis több tucat gyanúsítottat tartóztattak le.

A helyi ChainNews július 30-ai jelentése szerint a kínai rendőrség a PlusToken csapatából immár 27 jelentős tagot tartóztatott le.
A jelentésből megtudhatjuk, hogy becslések szerint a befektetők vesztesége a PlusToken csalása során összesen 40 milliárd kínai jüan, amely 5,7 milliárd amerikai dollárnak felel meg.
A jelentésben azt is megemlítik, hogy a nyomozók a csalás további 82 fő résztvevőjét is letartóztatták.
A Primitive Ventures blokkláncalapú befektetési vállalat alapító partnere, Dovey Wan azt tweetelte, hogy a kulcsot már elégették, tehát tulajdonképpen nem lehetséges további csalást elkövetése.

„Őszintén remélem, hogy ez az eset jó tanulási tapasztalatot biztosít a kínai közösség számára egy hatékony, nem központosított, önállóan működő vállalati szervezet (DAO = Decentralized Autonomous Organization), egy alulról felfelé építkező irányítási szerkezet, és egy olyan emberek által támogatott mozgalom elindításához, amely az embereket is szolgálja” – mondta.

 
Jelentések szerint a PlusToken terve a kriptográfia történelmének egyik legnagyobb csalásának számít. A projektet eredetileg egy dél-koreai tőzsdeként mutatták be, amely magas befektetői megtérülést kínált.
Végül azonban az egész műveletet és annak csalását leleplezték, miután több millió résztvevő azt vette észre, hogy befektetésüket nem tudják kiutalni.
Korábbi jelentések alapján kiderült, hogy becslések szerint az érintett befektetők összesen körülbelül 5 milliárd dollár értékben vesztettek vagyonukból.

Olvastad már? Peter Schiff szerint az aranyat a bitcoinnál „nehezebb elkobozni”

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Mennyi XRP-re van szükséged ma, ha 2030-ra szeretnél visszavonulni?

Ahogy a digitális eszközök egyre nagyobb figyelmet kapnak a mainstream befektetők körében, sokan keresik a lehetőséget, hogy kriptovalutákra alapozzák nyugdíjterveiket. Egyre többen gondolkodnak el ezen...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.