Nem csak a bitcoint halmozzák a Gemini társalapítói

Amikor meglátod a Winklevoss-fivérek – Tyler és Cameron Winklevoss – nevét, ebből a két tényből egy biztos azonnal eszedbe jut: 1. segítettek a Facebook létrehozásában, vagy 2. mindketten bitcoinmilliárdosok.
Miután 20 millió dollárért és 1,2 millió Facebook-részvényért cserébe rendezték a Mark Zuckerberggel kialakult vitájukat, „könnyen” szerzett vagyonuk egy jelentős részét bitcoinba fektették – miután a kriptopénz már korábban sem volt idegen a számukra.
2013-ra, beszámolójuk szerint az összes akkor forgalomban lévő bitcoin 1%-a az övék volt, amely arány ma valahol olyan 0,6-0,7% között mozog. (Vannak, akik szerint a fivérek mindössze 120.000 koinnal, vagyis a cikk írásakor vett árfolyamon nagyjából egymilliárd dollárral rendelkeznek.)

Bitcoin vásárlás, eladás gyorsan, kényelmesen, egyszerűen, biztonságosan. Válts kriptovalutát, mint például az Ether, Litecoin, Bitcoin Cash. Kattints a részletekért!

A Winklevoss-fivérek „lényeges” ETH-t birtokolnak

Tyler és Cameron Winklevoss az online térben mindig is úgy voltak ismertek, mint a Bitcoin nagy támogatói – számos Twitter-bejegyzésük is erről tanúskodik. Úgy tűnik azonban, hogy a diverzifikálás jegyében az ethertárcájukat sem hagyták kongani az ürességtől.
Camila Russóval – a Bloomberg volt újságírójával és a Defiant-vezető Ethereum-fókuszált médiaszemélyiséggel – való beszélgetésük során Cameron Winklevoss kijelentette:

„Egyértelműen sok etherünk van. Nagy és elég lényeges összegről van szó. Ja, igencsak nagy. […] Évekkel ezelőtt megalapozott törekvéseink voltak sok ether megvásárlására.”

A befektetésük pontos összege nem derült ki, Cameron azonban hozzátette, hogy az etherkészleteik „ugyanabban a galaxisban” vannak, mint bitcoinvagyonuk.
Ez csak egyet jelenthet az alábbiak közül:
1) nagyjából egymilliárd dollárnyit birtokolnak a kriptopénzből, vagy
2) az ETH forgalomban lévő készletének 1%-át birtokolják, ami 230 millió dollárt jelent.

Miért bullishak az ethert illetően?

Bármennyi összegről legyen is szó – akár egymilliárdról vagy 230 millióról –, vajon miért olyan bullishak az ether árfolyamával kapcsolatban? Mi indokolja, hogy vagyonuk jelentős részét pont ebbe a kriptopénzbe helyezzék?
Elmondásuk szerint nagyrészt a decentralizált pénzügyeknek, vagyis DeFi-knek köszönhetően tettek így.
A Russónak adott interjújukban Cameron azt mondta, szerinte a DeFi egy „új távlat [a blokklánc számára], egy olyan új típusú rendszer, amelyre a Bitcoin készítette elő az utat.” A decentralizált pénzügyek valahol része a kriptóval kapcsolatos elképzeléseiknek – tette hozzá a maga és testvére nevében.
Ez a megjegyzés kísértetiesen hasonlít Ryan Selkis, a kriptokutató és -adatszolgáltató Messari vezérigazgatójának korábbi kijelentésére.
Ahogy arról a CryptoSlate korábban beszámolt, Selkis korábban elárulta, hogy szemezget az ether felhalmozásának lehetőségéve. Akkor úgy vélte, hogy a DeFi mint felhasználási eset bevezetése magasabb felső határt szabhat egy ETH-ralinak, mint a 2018-as, amikor 1400 dolláros árfolyamot volt képes elérni.

Olvastad már? Peter Mallouk: „nincs szükség” aranyra vagy bitcoinra

Forrás: cryptoslate.com
Kiemelt kép forrása: Twitter

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Az XLM árfolyamának bizonytalan jövője: hol érheti el a következő szintet?

Az XLM ára kedden ismét nyomás alá került. Az eszköz a rövid távú EMA sáv alá esett. Az árfolyam így medvés tartományba került. Többször sem...

Az Ethereum és Solana új csúcsokra készül – de az XYZVerse lehet a következő milliomoskészítő mémcoin?

Vendégbejegyzés Az Ethereum és a Solana eddig is a piaci emelkedések kedvenc tokenjei voltak, mindig hatalmas figyelmet vonzva. Most azonban egy új kihívó, az XYZVerse (XYZ)...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.