A Mastercard elmondta, miért hátráltak ki a Libra mögül

Ajay Banga, a Mastercard ügyvezetője nemrégiben egy interjúban beszélt részletesen arról, hogy miért szálltak ki tavaly a Libra projektből.

A Financial Times-nak adott interjúban a céget 2009 óta vezető Banga elmondta, miért kezdték más színben látni a tagságukat a Libra Társaságban. Főleg a saját fejlesztésű tárca, a Calibra kapcsán merültek fel kétségek.

Tovább bővült Magyarország legnagyobb bitcoin ATM hálózata. Keresd a CoinCash új ATM-eit a Konzolvilág üzleteiben is. A részletekért kattints!

Miközben a fejlesztőknek lehetőségük van a saját libra tárca létrehozására, a Mastercard nem rajong ezért az ötletért:

„Ezzel az önzetlen ötlettel mindenki kisajátíthatja a tárcákat. Ez nem hangzik túl jól.”

A 60 éves ügyvezető végső következtetése így az volt, hogy ezentúl akár a kormányok is fizethetnek az állampolgáraiknak a librával.
Azok pedig használhatják a napi vásárlásaikhoz, miközben nem is értik teljesen, hogy hogyan működik. Banga elmondta, még ő sem érti teljesen, hogyan is működne a Calibra tárcáján keresztül a pénzforgalom.

A Mastercard a tiszta és világos üzleti modell hiányát is átgondolandónak érzi. A CEO szerint nincs egyértelmű módja, hogy hogyan lehet pénzt keresni az ügyfelekkel:

„Ha nem érted, hogyan jön létre a pénz, akkor nem is fog tetszeni, ahogy létrejön.”

A harmadik, szintén jelentős aggodalmat pedig a KYC, AML, és adatvédelmi szabályoknak való megfelelés, pontosabban azok hiánya jelenti.
A Mastercard 2019 októberében hagyta el a fedélzetet, ugyanakkor, amikor a Visa, és az eBay is kiszállt a projektből.
A Visa szóvivője akkor úgy fogalmazott, hogy „a projekt nem oszlatott el minden szabályozói kételyt”. A PayPal szintén kiszállt, állításuk szerint a saját fejlesztéseikre szeretnének a továbbiakban koncentrálni.
A 28 alapító tagból így már nyolcan szálltak ki. Legutóbb a Vodafone dobta be a törölközőt, ő is inkább a saját, M-Pesa néven futó fizetési szolgáltatásán dolgozik.
Arról viszont azt mondják, Afrika legsikeresebb mobilfizetési megoldása.
Meg kell jegyezni azt is, hogy a Mastercard mindig is szkeptikusan állt hozzá a kriptopénzekhez, pont Banga mondta 2018-ban, hogy „szemét az összes”.
Szerinte hibás elgondolás, hogy alkalmasak lennének csereeszköznek.

Olvastad már? Hétvégi emelkedések: ETH, ADA, XRP

Forrás: cryptoglobe.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

A Metaplanet Bitcoin-készlete elérte a 10.000 BTC-t, megelőzve a Coinbase-t

A Metaplanet részvényei több mint 20%-kal emelkedtek, miután bejelentették legújabb Bitcoin-vásárlásukat és egy 210 millió dolláros kötvénykibocsátást további vásárlások céljából. A japán befektetési cég, a Metaplanet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.