Tényleg beelőzheti a Visát az Ethereum 2020-ban?

2017-ben az Ethereum volt a legforróbb kriptopénz. Szinte minden kriptorajongó ismerte, egy bizonyos ponton pedig arról is spekuláltak, hogy esetleg beelőzheti a Bitcoint.

Ez ugyan valamennyi mérőszámban nem sikerült, az eddigi rekordjával szemben viszont továbbra is 90%-os veszteségben van. Összpiaci értékben tehát a bitcoint nem lehet olyan hamar legyűrni.

A 2017-es hájp azóta már elült, az Ethereum alól meg mintha kihúzták volna a széket. Megtartotta ugyan a második-harmadik legnagyobb kriptopénz címét, nagyobb versengésre viszont nem igazán van ereje. A korai befektetőknek mégis van okuk az örömre.

Az ATH (All Time Highs) továbbra is látóhatáron túl van, az ICO-hoz képest viszont van mire büszkének lennie a coinnak. A jelenlegi 150 dollárt össze sem lehet hasonlítani az akkori 31 dollárcenttel.

Mit hoz 2020?

Vajon hogyan fog kinézni a jövő? Az Ethereum 2018-ban és 2019-ben nem tűnt túl meggyőzőnek.

Habár van már mögötte néhány hard fork, a Staking és Sharding továbbra is nagyon messze van, az ETH teljesítménye pedig kritikán aluli. Vagy mégsem?

Szerdán mi is beszámoltunk arról, hogy sikeresen aktiválták az Istanbul néven futó, hatodik javítócsomagot.

Ez a hard fork a teljes hálózat számára rendkívül fontos. Egyebeken túl áttörő technológiát vezetett be – a Zero Knowledge Rollupsot.

A ZK Rollupsszal az Ethereum gyorsabb, mint a VISA

A ZK Rollupsot az egyik leggyorsabb jelenlegi blokklánccá teszi az Ethereumét. Elősegíti ugyanis egy olyan, új réteg létrejöttét, amellyel a jövőben akár 3000 tranzakció is lebonyolítható lesz egyetlen másodperc alatt.

Ez nagyobb, mint amennyire a VISA fizetési hálózat képes. És mindez a decentralizáció és biztonság megtartása mellett.

Olvastad már? Kínai bányászok uralják a bitcoin globális hashrátájának kétharmadát

Forrás: kryptomagazin.sk
Kiemelt kép: Viktor Capulet

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

12,7 milliárd dollárnyi kripto-csalás, az amerikai FinCEN délkelet-ázsiai bűnszervezeteket azonosított

A délkelet-ázsiai kripto-csalások pénzügyi méretéről most már hivatalos szám is van. Eddig is tudtuk, hogy nagy, de igazából csak becslések léteztek, többnyire az egyedi esetek...

Az AMC vezére leállítaná, a Robinhood nem, de ki dönt a részvénytokenekről?

Két vállalat vezetője csapott össze egy olyan kérdésen, amelyre még nincs egyértelmű válasz. Ki mondhatja meg, hogy lehet-e tokenizálni egy cég részvényét? Az AMC Entertainment...

Nincs többé egyetlen legjobb hely, a kripto-likviditás szétszóródott

Hét éve még nagyjából tudni lehetett, hová érdemes menni kereskedni. Ma már kevésbé. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek forgalma durván 9260-szorosára nőtt 2019 óta, és...

Két állam, egy cél, az USA és az UK összefog a kripto csalások ellen

Két nagyhatalom egy olyan ellenség ellen fogott össze, amely nem ismer határokat. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közös bűnüldözési szövetséget alakított a kripto-...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.