Az atom hajtja Európát – ennyire függők lennénk?

Az európai energia legnagyobb része atomerőművekből származik: a technológia még legalább fél évszázadig marad – állítják a szakértők.

Aktivisták, nonprofit szervezetek, de politikusok is egyre inkább foglalkoznak a globális felmelegedés kérdésével, valamint azzal, mekkora ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után.
A környezet legkárósítóbb tényezői egyértelműen az erőművek, amelyek az energia előállítása közben rengeteg felesleges anyagot termelnek. Az emberiség előtt nagy kérdés áll: hogyan állítsunk elő megfelelő mennyiségű energiát a károsanyag-kibocsátás csökkentése mellett?

Nagyban függünk az atommagtól

Az EU már régóta törekszik a negatív emberi tényezők környezetre gyakorolt hatásának csökkentésével. Az ezzel kapcsolatos elképzelései az energiatermelésben is megmutatkoznak.
Az EnAppSys harmadik negyedévről készített jelentéséből kiderül, hogy az atommagból történő energiakinyerés ipara továbbra sem hanyatlik az EU-ban. Épp ellenkezőleg.
Az statisztikák rámutatnak, hogy az elektromos áram legnagyobb hányada, vagyis 28,7%-a atomerőművekből érkezett. Ezt követi a földgázból (20,5) és szénből (14,6%) kinyert energia. A negyedik helyen a vízerőművek állnak, a maguk 14,3 százalékos „részesedésével”.
A korábbi évekből származó jelentésekhez viszonyítva kijelenthetjük, hogy a földgázenergia-termelés növekedést mutat a szénenergiával szemben, az első helyet viszont továbbra is az atom uralja.

Milyenek az atomenergia kilátásai?

A földgáz és a szén közös győzelmétől függetlenül még mindig az atomenergia áll a dobogó legfelső fokán. Az atom vitathatatlan előnye ugyanis, hogy semmilyen károsanyag-kibocsátással nem jár a belőle történő energiakinyerés.
Ezen felül az erőműveknek magas élettartamuk van, az üzemanyagot csak pár havonta kell cserélgetni. Ezen felül a többiekkel összehasonlítva olcsóbb alternatívát kínálnak, és kevesebb hulladékot termelnek (bár ezek likvidálása jóval körülményesebb).
Az atommagnak a jövőt illetően biztató kilátásai vannak, mivel a terület kutatása még jelenleg is folyamatosan zajlik. Ezek elsősorban arra terjednek ki, hogy hogyan lehetne növelni az élettartamukat a már meglévő technológiák és biztonsági rendszerek modernizálása révén.

A Fukusimát követő intézkedések

Az atomerőművek ellenzői elsősorban a biztonság kérdésével érvelnek – főleg azután, hogy a világot hidegzuhanyként érte a hír a japán fukusimai atomerőmű megsérülésével kapcsolatban.
Éppen ezen tény – na meg persze Csernobil – miatt a biztonság kérdése még a szakértők között is nagyon vitatott.
Tény, hogy nem sokkal a fukusimai baleset után az európai jogszabályok is szigorodtak a műszaki elővigyázatossággal kapcsolatban, amelyet minden reaktor elindítása előtt szükséges végrehajtani.

A németek hátrálnak, a franciák nyomulnak

2011-ben a német környezetvédelmi miniszter kijelentette, hogy az országnak 2022-ig az összes atomerőművét be kell zárnia. Amíg a németek ebben a szellemiségben építik a jövőt, más európai országok más irányt választottak.
A franciák igencsak élen járnak az így termelt energia részesedésében – az országban 58 atomreaktor üzemel, és számuk folyamatosan növekszik.
Az országban ezen felül jelenleg 35 európai állam dolgozik közösen a világ legnagyobb fúziós reaktorának építésén.
Céljuk, hogy bebizonyítsák, miszerint a magfúzióból földi léptékben is lehetséges energiát kinyerni, azzal az eljárással, amellyel a Napunk és más csillagok is működnek.
Ha a Nemzetközi Kísérleti Termonukleáris Reaktor (ITER) munkatársai sikerrel járnak, az legalább két Nobel-díjjal érne fel.

Olvastad már? Költségátlagolós vásárlással a BTC hozama idén 49%

Forrás: kryptomagazin.sk
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Pudgy Penguins elfoglalta Las Vegast – miközben az NFT-piac vérzik

Karácsony hetében egy szokatlan látvány állította meg a Las Vegas Stripen sétálókat. A Las Vegas Sphere hatalmas, kör alakú LED-felületén nem reklám, nem koncertpromó, hanem mosolygó...

A Bitcoin extrém félelemben zárja 2025-öt – CZ szerint ez a beszálló pillanat

A negyedik negyedévben 23%-ot esett, ami történelmi összevetésben a második legrosszabb negyedik negyedév volt valaha. Ennél rosszabb csak 2018-ban volt, amikor 42%-os zuhanást láttunk. A hangulat...

Solana gyorsabb, Ethereum mélyebb? Hoskinson megosztó jóslata

Ahogy a kriptopiac lassan 2026 felé fordul, egyre többen próbálják megfejteni, melyik nagy blokklánc találja el jobban a következő korszak ritmusát. Charles Hoskinson, a Cardano...

Hongkong végre lezárta a kriptós kirakóst – és ezzel beléptek az intézmények

Egy ideje már látszott, hogy Hongkong komolyan gondolja a kriptót, mégis volt egy furcsa hiányérzet az egész rendszerben. A lakossági kereskedés szabályozva volt, az engedélyezett tőzsdék...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.