A világ legnagyobb bitcoin bányásztanyájának építése

A Northern Bitcoin német kriptobányász cég egyesülési szerződést írt alá az amerikai Whinstone versenytársával, hogy közösen építsék fel azt a létesítményt, amelyet egy nap a világ legnagyobb bányásztanyájaként emlegetnek majd.

A Northern Bitcoin november 18-án közzétett sajtóközleménye szerint a Whinstone már hozzáfogott a fent említett farm megépítéséhez, amelynek fogyasztása 1 gigawatt, alapterülete pedig több mint 50 hektár lenne Texasban.
A szóban forgó bánya lenne Észak-Amerika legnagyobb adatközpontja.

Gyors konstrukciós terv

Az építkezés első fázisa – amelyet jövő év első negyedévében folytatnak majd – állítólag már 300 megawatt fogyasztást fog lehetővé tenni. A teljes üzembe állítás 2020 negyedik negyedévére esedékes.
A hamarosan épülő létesítmény első haszonélvezői két, nyilvánosan kereskedett vállalkozás lesz, amely a jelentések szerint a kapacitás jelentős részét használja majd fel.
Az adatközpont – elkészülte után – szintén szeretne videorendereléssel, valamint mesterséges intelligenciával kapcsolatos szolgáltatásokat is elérhetővé tenni.
A Northern Bitcoin egy tőzsdén kereskedett vállalkozás, amelyet múlt éven alapítottak, és célja a fenntartható bitcoinbányászat elősegítése. A cég megújuló energiaforrásokból bányász Norvégiában.
A világ legnagyobb bányászlétesítményének Egyesült Államokban való létrehozása igencsak érdekes ötlet, ha figyelembe vesszük, hogy Kína eddig is a kriptobányász ipar élvonalában járt, illetve olyan ágazatvezetőknek ad otthont, mint például a Bitmain.
Egy nemrég megjelent elemzés szerint az alacsonyabb villamosenergia-árak, valamint az olcsó hardverhez való hozzáférés, versenyképes úti céllá teszik Kínát kriptobányászati tevékenységekre – legyen a jogi környezet bármennyire is cudar.

Olvastad már? A titkosított ProtonMail email-szolgáltató „tartogatja” bitcoinfizetéseit

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Marko Ahtisaari

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A kvantumszámítógépek veszélye közeleg – a Circle már lépett

A kriptovaluták eddig a jövőről szóltak. Most viszont egy még nagyobb jövőbeli kockázat kezd körvonalazódni, amire nem mindenki készül fel időben. A Circle már a következő...

Drift hack: 280 millió dollár tűnt el egy hiba miatt

A Drift Protocol feltörése nem csak egy újabb kriptós hack. Sokkal inkább egy figyelmeztetés arról, hogy a legnagyobb veszély gyakran nem a kódban, hanem az...

AI fizetések: ki irányítja a gépek gazdaságát?

A mesterséges intelligencia körüli verseny eddig a modellekről szólt. Most viszont egy sokkal kevésbé látványos, de annál fontosabb front nyílt meg: hogyan fizetnek egymásnak ezek...

Kiyosaki szerint eljött a fordulópont – ezért vesz Bitcoint

Robert Kiyosaki nem most kezdett el figyelmeztetni, de mostani üzenete különösen erős. Szerinte az a pénzügyi rendszer, ami évtizedekkel ezelőtt elindult, most kezd igazán hatni. Egy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.