A bitcoin 2017-es árfolyamugrásának lehetséges felelőse

-

Új elmélettel álltak elő a kutatók a 2017-es év téli bikafutamot illetően. Most azt állítják, hogy valójában egyetlen bálna volt felelős a bitcoin történelmi árfolyamugrásáért. Az újdonságról a Bloomberg számolt be november 4-én.

John M. Groffin és Armin Shams – rendre a Texasi és Ohioi Egyetemek munkatársai – frissítették korábbi kutatásaikat, amely szerint így egy igencsak érdekes piaci manipuláció okozta a 2017 decemberében bekövetkezett 20 ezer dolláros árfolyamot.

„Tisztán látható piaci időzítés” vagy manipuláció

Griffin és Sham elemzését először 2018 júniusában tették közzé. Azzal érveltek, hogy a Tether blokkláncának tranzakciós szabványait használták fel, hogy ártámaszt nyújtsanak a bitcoin számára, és lehetővé tegyék a kriptopénz piacának manipulálását.

„A piac csökkenésére időzített, tetherrel végrehajtott vásárlások nagy növekedést okoztak a bitcoin árfolyamában. A beáramlás egyetlen entitáshoz köthető […], mindez pedig megmagyarázza, hogy a hónap vége előtt miért nem volt elegendő tether-készlet raktáron.”

Ahelyett, hogy a valódi pénzt használó befektetők keresete okozta volna a bikafutamot, állításuk szerint az akkor látott árnövekedés összhangban áll azzal a feltevéssel, hogy a fedezetlen digitális pénzek képesek inflációt okozni más kriptopénzekben.

A korábbi tanulmányuk frissítéseként a kutatók megerősítették érveiket, amelyet a Journal of Finance soron következő számában fognak megjelentetni.

Állításuk szerint a 2017. március 1-től 2018. március 31-ig elemzett, Tether- és Bitcoin-blokkláncról származó tranzakciók arra engednek okot következtetni, hogy Bitfinexen keresztül történő tranzakciókkal manipulálták a piacot. Ennél a pontnál fontos megjegyezni, hogy a Bitfinex a Tether testvérvállalata.

„Ez a jelenség csak akkor jelentkezik, ha Tether-kibocsátások után vagyunk, egyetlen nagy fióktulajdonos csinálja.”

Folytatták:

„A szimulációkból kiderült, hogy a jelenség véletlenszerűségére nagyon kicsi esély mutatkozik. Ez a nagy játékos vagy entitás olyan hatást gyakorol a bitcoin árfolyamára, amelyet más, kisebb kereskedők összesített hatásában sem figyelhetünk meg.”

A Bitfinex visszautasítja a vádakat

Stuart Hoegner, a Tether általános tanácsadója elutasította a kutatók állításait, kijelentve, hogy azok alapvetően hibásak, adatforrásként pedig kis adathalmazt használtak fel.

Állította továbbá, hogy a kutatókat minden bizonnyal motiválták azok a „parazitaperek”, amelyeket a Tether, a Bitfinex és az iFinex ellen nyújtottak be.

Olvastad már? Ismét előállt a bitcoin egyik állítólagos társalapítója

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

2 tuti gaming kriptó befektetés májusra

Az elmúlt néhány évben a Web3 blokklánc technológia fejlődésével megnövekedett a kripto-játék projektek száma. A befektetők mára már válogathatnak ezek közül, és igencsak az ínyükre...

Az XRP befektetői hangulat a Ripple-SEC ítélet előtt romlik el

A május 3-i emelkedéssel ellentétben a Ripple (XRP) Weighted Sentiment (súlyozott hangulat) visszaesett. A megjelenési időben észrevettük, hogy a mérőszám 1,16-ról 0,64-re esett. Miközben az érték...

A legjobb 5 trendi kripto, amelyet azonnal meg kell vásárolni

Vendégbejegyzés A kriptopénzek iránti megugró érdeklődés dinamikus befektetési környezetet eredményezett. A 2024-es bikafutás folyamatban van, a piaci mozgásokból tőkét kovácsolni kívánó befektetők számára létfontosságú lehet annak...

A Grayscale kifogyott az eladó bitcoinból, fellélegezhet a piac?

A Grayscale Investments GBTC alapja az első pozitív beáramlási napját könyvelte el, miután a Bitcoin ETF-ek bevezetése óta több mint 17,5 milliárd dollárnyi kriptopénzt dobtak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!