Egymilliárd XRP-t oldott fel a Ripple a Swell konferencia előtt

Az XRP Arcade szerint Ripple nemrég felszabadította 23. XRP-adagját letéti számlájáról. Mire fordítják majd az újonnan forgalomba hozott 1 milliárd tokent?
Az újonnan feloldott koinok a Ripple már jól ismert letéti programjából származnak. Ennek célja, hogy minden hónap elején stabilan kiadják az előre kibányászott XRP-tokeneket.

A történelmi adatok szerint a 23. felnyitás után a Ripple már összesen 5 milliárd koinnal ritkította meg a letéti számlát. Ez azt jelenti, hogy havonta átlagosan nagyjából 227 millió XRP-t adtak el vagy osztottak szét.
A cég számos módon használhatja a koinokat. Új üzleti partnereknek adhatják, valamilyen ösztönző programot indíthatnak vele, vagy eladhatják, hogy fedezzék a fenntartási költségeket. Így a feloldott XRP egy része visszakerülhet a lekötött összegek közé.


Jelenleg nem tudni, hogy az új koinok a Ripple OTC-tárcájába, tőzsdékre vagy egyéb helyekre kerülnek-e.
A korábbi statisztikák alapján alaptalan lehet a félelem, hogy a Ripple cserben hagyja a befektetőket, mivel általában nem adják el a koinokat. A korábbi XRP egy részét szétosztották és elajándékozták, egy részét pedig bankoknak adták, hogy próbálják ki a koin tranzakcióinak képességeit.
A pénz egy részét arra költhették, hogy rendezzék vitájukat az R3 céggel, azonban erről jelenleg nem ismerünk részleteket. Az R3-nak 1 milliárd dollárnyi XRP-t kellett volna fogadnia, azonban nem tudni, hogy a cég rendelkezik-e ekkora vagyonnal.
Az XRP jelentős hányada Jed McCaleb, a projekt társalapítójának tárcájában érhető el. McCaleb csak nagyon kevés XRP-t adhat el naponta az eredeti, 9 milliárd koinos készletéből.

Nem sikeres a Swell konferencia

A kevesebb mint egy héten belül megrendezendő Swell konferencia is kiváló reklám lehet az XRP-nak. Árfolyam tekintetében ennek ellenére nem figyelhető meg nagy változás. Az token értéke 0,29 dollárra állította be magát, 24 órás forgalma nagyjából 1,6 milliárd dollár volt.


Sokan továbbra is szkeptikusak az XRP-val kapcsolatban, ugyanis ez 2019 egyik legrosszabbul teljesítő kriptovalutája.

Olvastad már? Interjú Jay Haoval, az OKEx tőzsde ügyvezetőjével

Így a kriptopénz körüli bárminemű eseményről az tűnhet ki, hogy a bennfentes csoportok koinjaik masszív eladására készülnek.
Az XRP még a 0,29 dollár értékével is jól teljesített, ahhoz képest, hogy régen 1 cent alatt volt az értéke, így a hosszú távú befektetőknek jó megtérülést hozott.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Pi Network már a szabályozott piac felé halad

2025 augusztusában a Valour Inc., a DeFi Technologies Nasdaq-on jegyzett leányvállalata, elindította a VALOUR PI (PI) SEK ETP-t a svéd Spotlight tőzsdén. Ez a termék a Pi...

Ingadozik a bitcoin árfolyama: van-e esély a felépülésre?

A bitcoin október 15. óta nem tudott 111.000 dollár fölött zárni. Az árfolyam továbbra is ez alatt a szint alatt ingadozik. A piaci adatok szerint még...

Az XRP az ETF jóváhagyásától számított egy éven belül 500 dollárra emelkedhet

Számos ismert vagyonkezelő nyújtott be kérelmet az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez (SEC), hogy tőzsdén kereskedett alapokat (ETF-eket) jegyezhessen, amelyek az XRP – a világ ötödik...

A Kadena bezárja kapuit – véget ér a Wall Streetről indult blokklánc-történet

Egykor a blokkláncvilág ígéretes szereplőjének tartották, de Kadena most lezárja üzleti tevékenységét. A vállalat a nehéz piaci körülményeket okolta a döntésért. A „proof-of-work” blokklánc továbbra is...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.