A Crypto Capital vezetőjét pénzmosás vádjával tartóztatták le

A panamai illetőségű fizetési szolgáltató, a Crypto Capital ügyvezetőjét Lengyelországban kapcsolták le a rendőrök.
Az Ivan Manuel Molina Lee vezette cég szorosan kötődik a Bitfinexhez és más nagyobb forgalmú tőzsdékhez.
Az egyik helyi, lengyel hírügynökség értesülései szerint pénzmosás illetve nemzetközi drogkartellben való részvétel a vád.

A kartell mosodája

A sajtóhírek alapján Molina Lee előállítása a Wroclaw-i ügyészség által kiadott európai elfogatóparancs alapján történt. A letartóztatásra azután került sor, hogy a cégvezető neve felmerült egy, a Lengyel Igazságügy-minisztérium által korábban lefoglalt, mintegy 350 millió dollárnyi vagyon kapcsán.
Ez az összeg a Crypto SP ZO.O. – a gyanú szerint a Crypto Capitalhoz köthető – helyi vállalkozáshoz tartozott, és Molina letartóztatásának indoka „pénzmosásban való közreműködés egy kolumbiai drogkartell számára, amelyet kriptotőzsdéken keresztül végeztek”.
A Decrypt néven futó, az iparágban jól ismert és elismert hírportál szerint a Crypto Capital szolgáltatásait a múltban olyan nagynevű tőzsdék is igénybe vették, mint a Binance, Kraken, vagy a BitMEX.

A Bitfinex 850 milliója zárolva

Ahogy október 21-én megjelent a sajtóban, a Bitfinex anyacége, az iFinex kérvényezte a Crypto Capital-nál lévő, mintegy 850 millió dollárnyi vagyonának a visszaszolgáltatását. Ez az összeg különböző, jelenleg hozzáférhetetlen Portugál, Egyesült Királyságbeli, és Egyesült Államokbeli bankszámlán van.
Giancarlo Devasini, a Bitfinex pénzügyi vezetője elmondta, a cég korábbi megbízottja, Ravid Yosef, aki a kapcsolatot tartotta a Crypto Capitallal, több dokumentumot is beszerzett, amelyek bizonyítják, a cég a Bitfinex pénzét több európai és államokbeli bankba utalta el.
Április 25-én a New Yorki Ügyészség vádolta meg a Bitfinexet 850 millió dollár elsikkasztásával. Ezt a hiányt pedig Tether – amely stablecoin szintén hozzájuk köthető – nyomtatásával próbálták leplezni.

Olvastad már? 3 millió bitcoin 2 másodperc alatt: a Google kvantumszámítógépe

Zhao Dong, a Bitfinex egyik részvényese májusban hozta nyilvánosságra, a tőzsde 1 milliárd dollárnyi befektetői pénzt szerzett a natív tőzsdetokenjük kibocsátása során.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.