Tom Lee: „Reális”, hogy a bitcoinnak konszolidálnia kell éves nyereségeit

A Fundstrat Tom Lee-je szerint a bitcoin nagyot futott 2019 elején, így most konszolidálnia kell nyereségeit.
Lee október 22-én adott interjút a BlockTV-nek, a híres bitcoin-támogató, aki mellesleg a Wall Street-i Fundstrat Global Advisors társalapítója, elmondta, hogy a júliusi pezsgés egy túlhevült piac jeleit mutatta.

Nyári meleg

Amikor a bitcoin relatíve gyenge teljesítményéről kérdezték az erős nyári ugrás után, Lee azt mondta, hogy ez nem, a Bakkt határidős piacok lassú indulásának vagy valamilyen hasonló piaci tényezőnek tudható be.
Ehelyett a Fundstrat piaci jelzőjére hivatkozott, a Bitcoin Misery Indexre (BMI), amely elmondása szerint elárulta a befektetők júliusi feléledését.

„Reálisan nézve a bitcoinnak konszolidálnia kell nyereségeit – nagyon sokat mozgott év eleje óta.”

A BMI, amely Lee szerint arról informálja a kereskedőket, hogy mennyire „elkeseredett” vagy optimista a befektetők kilátása a kriptopénz értéke és mozgásai alapján, egy 100-ról induló pozitív értékről egy 0-ig terjedő „teljes szenvedés” értékig terjed.
A mutató célja, hogy felmérje a bitcoin értékének ellenállását és kilátásait. Lee szerint júliusban a BMI olyan szinten volt, amit nagyon ritkán tapasztalhattunk az elmúlt 10 év alatt.
A nyereség konszolidálása helyett a bitcoin nagyot esett a BlockTV-interjú után. Először 7800 dollár alá, majd 7400 dollár körül állt meg. A cikk írásakor a bitcoin értéke 7380 dollár, amely 7%-os esés a 24 órás grafikonon.

A Misery Index kiolvasása

Lee a múltban vegyes jelként értelmezte a magas szintű BMI-értékeket.
Áprilisban elmondta, hogy a pozitív kilátások mindig szükségesek egy bika piac előtt, de a legnagyobb tanulság az volt, hogy a bitcoin valóban megütötte értéke alját, 3000 dollárnál a kriptotél során.
Az index 2018 márciusában indult. Lee elmondta, hogy amikor alacsony értéket mutat, az jó vásárlási lehetőség, és ez fordított esetben is igaz.

„Ha a BMI értéke a „szenvedés” (27 alatti) szinten van, akkor az az elmúlt 12 hónap teljesítményét nézi. Nagyjából évente keletkezik új jel. Ha a BMI a „szenvedés” szinten van, akkor idővel sok pénzt lehet keresni egy vásárlással.”

Olvastad már?  Cameron Winklevoss úgy hiszi a bitcoin lehetőségei „végtelenek”

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin-vásárlásra készül a Strategy, de már most is több mint 74 milliárd dollárnyi BTC van a birtokában

A Strategy társalapítója, Michael Saylor jelezte, hogy a cég hamarosan bitcoint vásárol. A bitcoin ára eközben a csütörtöki, több mint 124.000 dolláros csúcs alatt, 115.185...

Így törtek be az észak-koreai ügynökök a kriptovilágba – bizalmas Google-dokumentumokhoz nyílt hozzáférés

A népszerű blokklánc-nyomozó, ZachXBT vizsgálatai kiterjedt észak-koreai beszivárgást tártak fel. Ez a globális kriptovaluta-fejlesztői munkaerőpiacot érinti. Egy meg nem nevezett forrás nemrég feltörte egy észak-koreai IT-s...

Már a tajvani cégek is a bitcoin tartalékkal kacsingatnak

A Top Win International bejelentett egy 10 millió dolláros tőkebevonást, amelyet bitcoin vásárlására fordítanak. Ez az első tajvani cég, amely bitcoin-tartalék stratégiát alkalmaz. A lépést augusztus...

Új trend a Binance-en: ebben a mérőszámban előzték meg a bitcoint az altcoinok

Az altcoinok hivatalosan is megelőzték a bitcoint a teljes likvidálások számában a Binance-en 2025-ben. Sokan arra számítanak, hogy az „altszezon” augusztusban indul. Emiatt egyre több tőkeáttétel áramlik a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.