Honnan tudhatod, hogy bevásárolnak a bálnák?

A kriptoipar hepehupás volt az elmúlt hónapok során, de úgy tűnik, hogy lassan visszaszerzi a nagy játékosok figyelmét.
A Fidelity Investments kiadott egy kérdőívet. Ebben az intézményi befektetők nagyjából 22%-a megerősítette, hogy találkozott valamilyen szinten a digitális eszközökkel, az elmúlt három év befektetései során.

Mindemellett a tanulmány kiderítette, hogy tízből négy válaszadó lenne nyitott arra, hogy digitális eszközökbe fektessen az elkövetkezendő öt év során.
Ez keserédes lehet, de elmagyarázza, hogy miért ilyen alacsony a piaci aktivitás a hagyományos befektetők esetében. Elvégre az intézmények akkor vásárolnak be, amikor a többi kereskedő a piac lehetséges, újbóli elindulására várakozik.
Sok befektető szereti megkérdőjelezni az intézményi befektetők vásárlásának hitelességét, ugyanis az árfolyam nem emelkedik a tőzsdéken. Egy korábbi felmérés az intézményi befektetőkről és múltbéli viselkedésükről erre is fényt deríthet.
Szemléltetőül, a bitcoin értéke 2018 októberében vészjóslóan 35%-ot esett. Ekkoriban Jake Chervinsky, a Kobre & Kim értékpapír-szabályozással foglalkozó ügyvédje kijelentette, miszerint ez annak tudható be, hogy számos intézményi befektető vásárol be, mialatt a hagyományos befektetők eladnak.
Chervinsky hozzátette, hogy a nagyobb befektetők nagyon óvatosan, a színfalak mögött vásárolnak be az új pénzügyi eszközökből, hogy ne legyen rövid távú hatásuk az árfolyamokra. Így egyéb piacokba is fektetnek, hogy csökkentsék a kockázatokat.
A bitcoin történetétől eltekintve az olyan ismert bitcoinbefektetőket, mint James Richman, Bill Miller, és Michael Novogratz is megvizsgálhatjuk, hogy bebizonyítsuk ezt a piaci viselkedést.
James Richman egy milliárdos, aki több ultragazdag ügyféllel rendelkezik. Ezek minden befektetési tanácsára figyelnek, a diverzifikált befektetési magántőkéktől kezdve az árucikkekig. Richman arról is ismert, hogy olyan fejlődő technológiák mögött áll, mint a blokklánc.

Novogratz 20 százaléka

Egy másik példa Michael Novogratz. A Galaxy Investment Partners vezérigazgatójaként 2017-ben bejelentette, hogy vagyonának majdnem 20%-át bitcoinban vagy etherben tárolja.
Novogratznak több mint 250 millió dollárnyi bevételt hoztak a kriptopénzek 2016 és 2017 között,. Nemrég, 2019. július 26-án azt mondta, hogy az intézményi befektetők érdeklődése miatt a bitcoin megdöntheti korábbi rekordját a 20 000 dollár körül.
Bill Miller, egy milliárdos, akinek kockázati tőkéjének értéke 46%-ot emelkedett a bitcoinnak hála, a bitcoint tette az egyik kedvence befektetésévé, mivel nincs összefüggésben a hagyományos piacokkal.
A bitcoin 9000 és 13 000 dollár között ugrált, mielőtt hetekre beállt volna 9000 és 10 000 dollár közé, így sok kereskedő visszatért saját közösségéhez, hogy kivárja a Facebook Libra indulási dátuma bejelentésének hatását.
Mindeközben, a Grayscale Investments kiadott egy tanulmányt, amely szerint az amerikai befektetők 36%-a gondolkodik bitcoinvásárláson, mely több mint 20 millió befektetőt jelent.
A tanulmány alapján az intézményi bevásárlás növekedése alig van hatással a hagyományos befektetők számára, ami nagyjából azonos maradhat az elkövetkezendő évek során.

Olvastad már? 5 ok, hogy tovább tartogasd bitcoinodat a medve piac ellenére

Ha mindezt összegezzük, akkor jól látszik, hogy a bitcoin jelenlegi értéke nem fog sokáig tartani és kellemes tempóváltást tapasztalhatnak azok, akik éles szemmel figyelik a jelenlegi piaci irányzatokat.
Forrás: cryptodaily.co.uk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Shiba Inu és Dogecoin bálnák elhagyják a hajót – az XYZVerse-re váltanak, 40.000%-os növekedési potenciál miatt!

Vendégbejegyzés A népszerű mémérmék jelentős befektetői most egy új, feltörekvő projekt felé fordulnak, amely elképesztő hozamokat ígér. A piacon egyre több szó esik az akár 40.000%-os...

A Dogecoin lassú kilábalása – ezért kell az eladóknak volatilitásra készülniük

A Dogecoin (DOGE) továbbra is gyengélkedett, miközben a kriptopiac próbált stabilizálódni az előző hét zűrzavaros végjátéka után. A Bitcoin (BTC) május 23. óta egy mintát...

XRP hamarosan Bitcoin-szerű növekedést mutathat – Íme, miért lehet ez lehetséges

Az XRP a piaci trendet követve visszaesést szenvedett el a közel-keleti geopolitikai feszültségek miatt. Ennek ellenére a token tartani tudta magát a 2 dollár feletti...

A Metaplanet Bitcoin-készlete elérte a 10.000 BTC-t, megelőzve a Coinbase-t

A Metaplanet részvényei több mint 20%-kal emelkedtek, miután bejelentették legújabb Bitcoin-vásárlásukat és egy 210 millió dolláros kötvénykibocsátást további vásárlások céljából. A japán befektetési cég, a Metaplanet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.