A BitMEX vezérigazgatója szerint Satoshi valójában meghalt

Arthur Hayes BitMEX-vezérigazgató nemrégiben kifejtette véleményét a bitcoin alkotójával, „Satoshi Nakamotóval” kapcsolatban: erre biztos nem gondolnál.
Nos, a cikk címe alapján valószínűleg már sejtheted, hogy Hayes úgy véli, Nakamoto meghalt.

Hayes, arra utalva, hogy Nakamoto nem csupán egyetlen személy, hanem inkább egy „csoport”, ezt mondta:

 „Szerintem már halottak.”

Azt is hozzátette, hogy Nakamoto valódi identitása (identitásai?) valószínűleg soha nem fog kiderülni.
Amikor az 2009-ben létrejött, a bitcoint olyan valutának alkották meg, amely nem függ egy harmadik fél, szolgáltató vagy pénzügyi intézmény jelenlététől, a tranzakciók pedig csak az ügyfelek között mennek végbe.
A vezető valuta fehér könyvében ezt találjuk:

„Az internetes kereskedelem szinte kizárólag azon pénzügyi intézményektől függ, amelyek megbízható harmadik félként szolgálnak az elektronikus tranzakciók feldolgozását illetően. Noha a rendszer a legtöbb tranzakció esetében megfelelően működik, továbbra is fellépnek problémák a bizalomalapú modell velejáró gyengeségei miatt. Teljesen visszafordíthatatlan ügyletek nem valósíthatók meg, mivel a pénzügyi intézmények nem tudják elkerülni a viták közvetítését.”

A bitcoin létrehozásának célja az volt, hogy alternatív valutaként működhessen, és értékcserét folytasson olyan egyének között, akik a legtöbb hagyományos pénzügyi intézményt értelmetlennek vélik.

A CCN jelentése szerint:

 „Még ha egy egyén matematikailag és kriptográfiailag be is tudja bizonyítani, hogy ő Satoshi, azáltal, hogy aláírja a Satoshi tulajdonában lévő pénztárcát, még mindig fennáll annak a lehetősége, hogy a pénztárcát ellopták, vagy a kulcsok veszélybe kerülhettek.”

Érdekes lesz azt látni, vajon mennyire pontos Hayes azon jóslata, hogy Nakamoto meghalt. Ezenkívül izgatottan várjuk, hátha egyszer kiderül, ki a valódi Satoshi Nakamoto.
Forrás: cryptodaily.co.uk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Tether milliárdokat fagyaszt be – üzenet a piacnak?

A Tether az elmúlt három évben mintegy 4,2 milliárd dollárnyi USDt tokent fagyasztott be, amelyek állítólag csalásokhoz és pénzmosási ügyekhez kapcsolódtak. A blokkolások többsége 2023 óta...

A grafikon gyenge, a számok erősek – félreárazza a piac a Solanát?

A Solana árfolyama 72%-kal van az eddigi történelmi csúcsa alatt. A grafikon első ránézésre gyenge képet mutat, mégis több adat arra utal, hogy a fundamentális...

A piac kamatcsökkentést vár – de mikor lép valójában a Fed?

A pénzügyi piacok hónapok óta egy kérdés körül forognak: mikor indul el az újabb kamatcsökkentési ciklus az Egyesült Államokban? A válasz nemcsak a részvénypiac, hanem...

Vitalik Buterin: így skáláz az Ethereum decentralizáció nélkül

Vitalik Buterin részletesen ismertette, hogyan kívánja az Ethereum növelni a tranzakciós kapacitását anélkül, hogy feláldozná a decentralizációt. Az úgynevezett „Strawmap” ütemterv két időhorizonton mozog: rövid távon...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.