Novogratz: A bitcoin „kisebb konszolidáció” előtt áll az intézmények belépése miatt

Mike Novogratz, befektető szerint lehet, hogy ismét 10 000 dollár alá esett a bitcoin árfolyama, de ez nem jelenti azt, hogy vége lenne a 2019-es bika piacnak.

Novogratz: „hatalmasat futott” a bitcoin

A Galaxy Digital kereskedelmi bank alapítója a Bloomberg TV-ben elmondta, hogy a mostani hét oldalazós piacának ellenére a bitcoin még így is 200%-ot futott év eleje óta.
Az altkoinpiacccal szemben a legnagyobb kriptopénz saját mezőnyben játszik és beváltotta a befektetők reményeit.

 „A bitcoin 3800 dolláron kezdte az évet, majd 3500 dollár lett és most 10 200 dolláros áll, szóval még mindig 200%-ot emelkedett” – mondta a Bloombergnek.
 „Hatalmasat futott, így úgy gondolom, hogy ez egy kisebb konszolidáció.”

Az intézmények „libasorba álltak”

Novogratz órákkal azelőtt arról beszélt, hogy a piacok egy hirtelen esése után a bitcoin árfolyama percek alatt 500 dollárt zuhant.
Annak ellenére, hogy semmi nem okozta az általános piaci szemlélet változását, a mostani mozgás egybeesik a bitcoin korábbi viselkedésével. Egyesek szerint a marginkereskedés lehet a hirtelen árfolyammozgások mögötti egyik legnagyobb tényező.
A cikk írásakor 9500 dolláron állt a BTC/USD árfolyam, mely 6,3%-os napi esést jelent.
Novogratz számára azonban az intézmények belépése fogja elhozni a bitcoin következő bika ciklusát.

 „Az intézmények, melyek hosszabb távú döntéseket hoznak, meg akarnak győződni a letétkezelésről, ezért libasorba álltak, és idővel fokozatosan belépnek majd.” – folytatta.

Novogratz ismert arról, hogy örökös bitcointámogató. Augusztusban azt mondta, hogy a világgazdasági zavarok kedvezhetnek a bitcoin árfolyamának, egy hónapja pedig azt, hogy 14 000 dollár alatt nem fog megválni bitcoinkészleteitől.

Olvasd el?  A nagy váltó vs. tőzsde teszt – mi a különbség, és melyiket érdemes választnani

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Anthropic történelmi egyezsége új korszakot nyithat az AI-szerzői jogban

Egy amerikai szövetségi bíróság hivatalosan jóváhagyta az Anthropic 1,5 milliárd dolláros egyezségét, amelyet több ezer szerzővel kötött. Az ügyben azzal vádolták a mesterségesintelligencia-vállalatot, hogy engedély...

Új szintre léphet a Hyperliquid a HIP-4 frissítéssel

A Hyperliquid HIP-4 néven frissítést javasolt, hogy bevezesse az engedély nélküli kimeneteli piacokat. A javaslat a protokollt az örökös határidős ügyleteken túl egy szélesebb, blokkláncon...

Ethereum-árfolyam: áttörheti az ether a 2100 dolláros szintet?

Az ether kedden hét hét után először tesztelte az 1950 dolláros szintet, ami 62 millió dollárnyi likvidálást váltott ki a tőkeáttételes short pozíciók körében. A mozgás...

A bitcoin bálnák a piaci esés közepén is halmoznak

A bitcoin (BTC) bálnái (az 1000 és 10.000 BTC közötti egyenleggel rendelkező számlák) május vége óta folyamatosan gyűjtik a kriptovalutát. Ez a felhalmozási időszak május...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.