Brad Garlinghouse megmagyarázza az XRP tömeges eladását

Brad Garlinghouse, a Ripple alapító vezérigazgatója kifejtette, hogy az XRP nem értékpapírtoken. Azt is elmondta, hogy a Ripple negyedéves XRP-értékesítésének célja a token felhasználási lehetőségeinek kibővítése.
Az XRP valuta sok, medve trenddel párosuló volatilitással szembesült az utóbbi időben. A Ripple fintechvállalathoz szorosan kapcsolódó tokenről sok elemző azt gondolja, miszerint ezt a ’bearish trendet’ az okozta, hogy a Ripple negyedévente óriási mennyiségű tokent értékesít a piacokon.

A harmadik legnagyobb kriptovaluta, az XRP mutatott néhány tevékenységet a közelmúltban, de ez soha nem befolyásolta jelentősen az árát. Az XRP-bálnák továbbra is meglehetősen aktívak voltak a digitális vagyoneszközök piacain.
Mindez annak ellenére történt, hogy a Ripple saját tokenjének ára állandó oldalirányban mozgott. Ez a hiperaktivitás arra késztette a Ripple-igazgató és -alapító Brad Garlinghouse-t, hogy magyarázza meg az eladásokat.
Garlinghouse tisztázta azokat a félreértéseket, amely az XRP-t körülvevő vitákat illeti. Még azokhoz a kritikusokhoz is szólt, akik azt állítják, hogy ez egy értékpapírtoken.

Az XRP nem értékpapírtoken – mondja Garlinghouse

Az XRP-t gyakran azért kritizálják, hogy értékpapír-terméknek lehet nevezni, mivel szoros kapcsolatban áll a Ripple-lel. Noha a kérdés körüli vita nagyon felkapott és meg is oszthatja a kriptoközösséget, Garlinghouse közbelépett. Meg kellett ezt tennie a helyzet megmentése érdekében. Azt mondta, ’egyértelmű’, hogy az XRP nem értékpapírtoken.
A vezérigazgató abban is biztos, hogy a Ripple győztesként fog kilépni a jelenleg folyó csoportos perekből. A pert olyan befektetők indították, akik azt állítják, a kriptovaluta értékpapírtoken.
Garlinghouse így nyilatkozott:

„Mint vádlott a peres eljárásban, nem fogok belemenni a részletekbe (nemsokára kaptok választ a Ripple-től). Viszont ezt hozzáteszem: az SEC irányelveit nem a bizottság bocsátotta ki, és azok nem minősülnek törvénynek, előírásnak vagy szabályozásnak. Nyilvánvaló, hogy az XRP nem értékpapírtoken, amely az Egyesült Királyság és mások számára is egyértelmű.”

A negyedéves XRP-értékesítés célja az XRP utility fejlesztése

A pert kiegészítve, Ripple ellentmondásokkal is szembesül az óriási mennyiségű tokeneladások miatt. Ezen eladásokról hallva a legtöbb elemző és befektető úgy gondolja, a Ripple felelős azért, hogy az XRP ármozgásai nem alakultak a legjobban az utóbbi hónapokban.
Garlinghouse azonban kijelentette, hogy a kriptovaluta értékesítésének célja a utility terjesztése.
Hozzátette:


Feltételezve, hogy a Ripple negyedéves tokeneladása továbbra is negyedévente csökken, és hogy a vállalatnak sikerül megoldania a jelenlegi peres ügyeit, az XRP nagy valószínűséggel felfelé irányuló lendületet fog kapni.

Olvastad már? A bitcoin 10 000 dollárt súrolja, miközben a CME határidős ügyletei a lejárathoz közelednek

Mindez azon a feltevésen is alapul, hogy az általános kriptopiacon stabil növekedés lesz majd tapasztalható.
Forrás:  coinspeaker.com
Kimelt kép: Christopher Michel

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Solana és a Hyperliquid blokkláncok termelték a legnagyobb bevételt 2025-ben

Két nagyon különböző blokklánchálózat tűnik ki 2025 legnagyobb bevételtermelőjeként: a Solana és a Hyperliquid. A CryptoRank adatai szerint a Solana idén 1,3 milliárd dollár bevételt termelt....

Charles Hoskinson 250.000 dolláros bitcoin árfolyamot jósol 2026-ra

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint a bitcoin elérheti a 250 000 dollárt 2026-ra. Érvelése inkább gazdasági alapú, mint lelkesedésből fakadó. A lényeg egyszerű: a...

Egy likviditási hiba okozott karácsonyi meglepetést a bitcoin piacán

Karácsony napján hirtelen, látványos ármozgás történt. A bitcoin egy Binance kereskedési páron 24.111 dollárig esett, ami pánikot keltett a közösségi médiában. Az esemény azonban nem volt...

Az USD1 stablecoin lett a legújabb nagy játékos a defi világában

A World Liberty Financial által létrehozott USD1 stablecoin piaci értéke átlépte a 3 milliárd dollárt. Ezzel már közel került a „három nagy” stablecoinhoz, és fontos...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.