A Telegram 300 millió felhasználójának teszi elérhetővé a kriptokereskedést

-

Hamarabb jön a karácsony a Telegram 300 millió felhasználójának – a várakozásoknak megfelelően még idén októberben indul a Button Wallet kriptokereskedő app a hálózatukon.

A bitcoin aranyláza messzire jutott idén, a 2019 során tapasztalt eddigi 200%-os emelkedés több globális techcég érdeklődését keltette fel a kriptopénzek és a bitcoin iránt.

Az árfolyam elérte a 10 ezer dollárt, a bitcoinbefektetők és -kereskedők pedig nyugtalanok, hogy a Facebook saját kriptopénze a szabályozók kereszttüzébe került. Ez azonban azzal jár, hogy mások figyelmét is ráirányítja a bitcoin hátterére, és a mögötte álló technológiára.
Most úgy néz ki, hogy a Telegram is hamarosan beszáll a kriptokereskedésbe. Az üzenetküldö app 300 millió potenciális felhasználóval számolhat a világ minden pontjáról, a Button Wallet nevű kriptotárcája bevezetése esetén.
Alex Safonove, a tárcaprogram mögött álló vállalat társalapító ügyvezetője elmondta:

„A kriptók legnagyobb leküzdendő akadálya a tömeges elterjedés. Amit mi csináltunk, az segít az embereknek, hogy kényelmesen szálljanak be a kriptokereskedésbe, valódi pénz használata nélkül.”

A Button Wallet elérhetővé tette teszthálózatát a Telegram Open Network platformon, és ingyen Gram tokeneket ad a felhasználóknak, hogy motiválja őket a csatlakozásra.
Bármely Telegram-felhasználó aktiválni tudja a tárcáját, a vállalattól pedig kap 6,6 teszt-gram tokent az fiókjába. A Button Wallet emellett bitcoint és néhány más kriptót is támogat.
Ezenkívül Safonov kiemelte,

„Egészen eddig, még a beharangozott Facebook libra esetében sem létezett módja annak, hogy kockázatmentesen ki lehessen próbálni, meg lehessen tapasztalni a kriptopénzek kereskedését, használatát. Most viszont itt van a Button Wallet és a Telegram Open Network.”

Miközben a kriptopénzek, és a bitcoin eléggé lanyhán teljesítettek az elmúlt pár évben, a szektor több kutató szerint is kezdi visszanyerni ragyogását.
Az idei évre a HBUS, a szingapúri Huobi tőzsde egyesült államokbeli partnere olyan kutatást közölt, amely szerint a bitcoin és a kriptók terjedése felgyorsult. Például az egyes felhasználók – magánszemélyek – által tartott mennyiség megduplázódott a tavalyi év során.

Biztonsági kockázatok

Rachael McCrary, a Button Wallet operatív igazgatója elmondta:

„Gyakori helyzet, hogy a kriptókat övező bizalmatlanság és félelem miatt néhányan inkább nem lesznek felhasználók. Azzal, hogy lehetőséget biztosítunk nekik a gyakorlásra, kockázatmentesen, segítünk legyűrni ezt a félelmet a kriptoeszközök kereskedésével kapcsolatban.”

Mindeközben egy kiszivárgott Telegram-jelentés szerint a közelmúltban megnőtt a hongkongi felhasználók száma, köszönhetően a demokráciapárti tüntetőknek, akik szerint Kína esetleg illegális módszerekkel is megszerezheti a telefonjuk adatait.
A biztonsági szakértők figyelmeztettek, miszerint ez sem éri el, hogy privát információk kerüljenek napvilágra. Mindamellett rávilágít arra, mi történhet, mikor a bűnözők vagy autoriter rendszerek végre megértik a privát adatok védelmét szolgáló appok működését. Ez a veszély eddig elkerülte a kriptotőzsdéket.
Forrás: coinspeaker.com
Kiemelt kép: buy telegram member

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

2 tuti gaming kriptó befektetés májusra

Az elmúlt néhány évben a Web3 blokklánc technológia fejlődésével megnövekedett a kripto-játék projektek száma. A befektetők mára már válogathatnak ezek közül, és igencsak az ínyükre...

Az XRP befektetői hangulat a Ripple-SEC ítélet előtt romlik el

A május 3-i emelkedéssel ellentétben a Ripple (XRP) Weighted Sentiment (súlyozott hangulat) visszaesett. A megjelenési időben észrevettük, hogy a mérőszám 1,16-ról 0,64-re esett. Miközben az érték...

A legjobb 5 trendi kripto, amelyet azonnal meg kell vásárolni

Vendégbejegyzés A kriptopénzek iránti megugró érdeklődés dinamikus befektetési környezetet eredményezett. A 2024-es bikafutás folyamatban van, a piaci mozgásokból tőkét kovácsolni kívánó befektetők számára létfontosságú lehet annak...

A Grayscale kifogyott az eladó bitcoinból, fellélegezhet a piac?

A Grayscale Investments GBTC alapja az első pozitív beáramlási napját könyvelte el, miután a Bitcoin ETF-ek bevezetése óta több mint 17,5 milliárd dollárnyi kriptopénzt dobtak...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!