A JPMorgan kétségbe vonja az amerikai dollár jövőjét

A bitcoin egyre nagyobb kihívást jelent az amerikai dollár világméretű fölénye számára, miután kiderült, hogy az ország legnagyobb bankja úgy véli, a ’status quo’ nem tarthat sokáig.

Az arany felhalmozása a központi bankokban „teljesen érthető“

Egy július 10-én kiadott jelentésben Craig Cohen, a JPMorgan Chase stratégája úgy nyilatkozott, a nem amerikai központi bankok változó szokásai valósággal nyugtalanság-érzetet keltenek a dollár hosszú távú státuszával kapcsolatban.
A világ tartalékvalutájának, a „zöldhasú” dollárnak tehát a külföldi hatalmak miatt erősödő konkurenciával, illetve az arany visszaesésével kell szembesülnie.

 „A központi bankok a világ minden táján legjobb képességük szerint próbálják növelni aranytartalékjaikat. Az 1971-es év óta 2018-ban volt a legnagyobb kereslet az aranyra a központi bankok által, és a négy-negyedéves aranyvásárlás az eddigi legerősebbnek bizonyult.” – írta Cohen.

 „Számunkra ez teljesen érthető: az arany stabil értékforrás, amelyet az azt támogató emberek több ezer éves bizalma éltet.”
Míg JPMorgan kiszámíthatóan meg sem említette a kriptovalutákat, a megjegyzések hangsúlyozzák a pénzügyi világ és amerikai politikusok között egyre növekvő szakadékot.
Ez utóbbiak – Donald Trump amerikai elnökkel együtt meg vannak győződve arról, hogy meg tudják őrizni a dollár értékét.
A Bitcoinist jelentése szerint Trump maga is megismételte egy nem régi hozzászólását a Bitcoinnal és kriptovalutákkal kapcsolatban, miszerint „nem rajong értük”.

 „Csak egyetlen valódi pénznem van az Egyesült Államokban, amely erősebb és megbízhatóbb, mint valaha. Ez messze a világ legjelentősebb pénzneme, és ez mindig is így marad. Ezt az Egyesült Államok dollárjának nevezik!” – írta akkoriban.

Támogatják a központi bankok a bitcoint?

JPMorgan rámutatott a dollár gyengülésére is a jegybanki tartalékok összességében. A 2008-ból származó 64%-os arány mára 55%-ra csökkent.
Trump kereskedelmi háborúja tovább növeli a téteket, – tette hozzá Cohen – amely azt sugallja, hogy a befektetőknek változtatniuk kell majd a dollár használatát illetően.

 „Tekintettel az Egyesült Államokban fennálló tartós és növekvő hiányokra (mind költségvetési, mind kereskedelmi), úgy véljük, hogy az amerikai dollár sebezhetővé válhat értéke elveszítése miatt egy változatos ’valutakosárt’ illetően” – vallotta be.

Amint azt a Bitcoinist megjegyezte, több forrás is előre látta, hogy a bitcoin a következő években tartalékvalutaként egyre fontosabb szerepet fog betölteni.
Ezeknek az előrejelzéseknek több változata is ismert lett. Olyan hír is terjed, hogy a központi bankok már most hozzáadják a bitcoint a készleteikhez.

Olvastad már? Bitcoinvásárlás a MrCoinnal!

A maga részéről hagyományosan „Bitcoin-szkeptikus” JPMorgan megerősítette, hogy az év végéig megkezdi a házon belüli digitális valutája, a JPM Coin tesztelését.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.