Japán kriptopénz-rendszert fejleszt, amelyet a SWIFT vetélytársának szán

A Reuters forrásai szerint Japán célul tűzte ki egy kriptopénz alapú elszámolási rendszer kifejlesztését, amely versenybe fog szállni a bankszektor jelenlegi, szabvány SWIFT rendszerével, és egyben a Ripple XRP hálózatával is.
Egy július 18.-án publikált Reuters jelentésben, névtelen forrásra hivatkozva osztották meg az információt, amely szerint Japánban már fejlesztés alatt áll egy kriptopénz alapú, nemzetközi fizetési hálózat.

Miközben a projekt még nem került hivatalosan kihirdetésre, és az ismert részletek is hiányosak, állításuk szerint néhány éven belül használhatóvá válik.


A Japán kormányzat keresi a módját, hogy bevezesse a globális kriptohasználatot, és kifejezetten a nemzetközi banki hálózatokon átfolyó digitális pénzforgalmat.
Jelenleg a SWIFT rendszer a globális bankközi tranzakciók lebonyolítója, de az általuk nyújtott szolgáltatás folyamatosan kritizálva van a magas költségek és a hatékonyság hiánya miatt, amelyek főleg a kriptókkal összehasonlítva jelentősek.
Ha Japán sikeresen kiépít egy világszintű kriptopénzes hálózatot, akkor kezelni tudja a létező pénzforgalmat, ide értve a határokon átnyúló kifizetéseket is, ezzel pedig elavulttá teszi a SWIFT és hasonló rendszerek összességét.
Emellett az elkészült hálózat versenytársa lesz a többi tranzakció-fókuszú szolgáltatásnak is, mint amilyen a Ripple fizetési megoldása, az XRP kriptopénz.

A forrás szerint a projekt elsősorban a globális szintű pénzmosás ellen indult, ebben nyújtott volna a bankok számára nagyobb biztonságot és hatékonyságot.
Japán emellett azt is tervezi, hogy több országgal együttműködik az ügyben, és a szabályozási kérdésekben is segtséget nyújt ezeknek.
Ahogy a Reuters-cikk írja:

„A csapat kapcsolatban áll a kormányközi Financial Action Task Force szervezettel, akik monitorozzák a fejlesztést, és Japán együtt kíván működni más országokkal is. A FATF még júniusban elfogadta a tervezetet, amelyben a hálózat létrehozását megfogalmazták, és amelyet a Japán Pénzügyminisztérium adott be.”

A forrás nem oszt meg több részletet arról, hogy a hálózat hogyan fog működni, de az elsődleges irányvonal a nemzetközi, bankok közötti kifizetések biztosítása lesz.
A Japán kormány részéről nem kívánták kommentálni az értesüléseket.
Japánban évek óta már vállalatként lehet bejegyezni a kriptotőzsdéket, és az ország kifejezetten proaktív a szabályozási kérdésekben, részben azért is, mert a MtGox tőzsde nagy port felvert meghekkelése ráirányította a figyelmet a területre.

- Advertisement -

Olvastad már? Samson Mow: „Nagy bajban a Libra” – inkább a bitcoint kellett volna használni

Emellett saját munkacsoportot hoztak létre, amely a Facebook libra kriptopénzét, és annak szabályozási kérdéseit vizsgálja.
Forrás: cryptoglobe.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.