Az XRPL segítségével váltottak vissza tokenizált állampapírokat, és mindenki meglepődött

A piac egyik legunalmasabb része kétségkívül az állampapírok területe. Akkor is, ha tokenizálva vannak.

Most viszont alapos meglepetésben volt részük azoknak, akik részt vettek a Wall Street első visszaváltási folyamatában, a Ripple–JPMorgan–Mastercard–Ondo négyesfogat első közös megmozdulásában, amely során tokenizált kincstárjegy lett dollárra váltva, azaz eladva.

Maradj naprakész a kriptovaluta világában – kövess minket az X-en a legfrissebb hírek, betekintések és trendekért!🚀

Három nap helyett öt másodperc

Kiderült, hogy miért is jó a tokenizáció a gyakorlatban. A négy szereplő az első olyan tranzakciót hajtotta végre, amelyben az OUSG tokenizált rövid lejáratú amerikai állampapírt váltottak vissza az XRP Ledgeren.

Az instrukciók a Mastercard Multi-Token Network-ön futottak át, a tényleges dollár-elszámolást pedig a JPMorgan Kinexys rendszere intézte, majd a pénzt a Ripple szingapúri bankszámlájára utalta, mégpedig a hagyományos banki nyitvatartási időn kívül.

Az XRP maga nem volt használva a tranzakcióban. Az XRP Ledger csak az OUSG tokenjét kezelte, a fizetési infrastruktúrát a Kinexys és a Mastercard MTN biztosította. Kijelenthetjük, hogy a kísérletet sikeresen hajtották végre, és a hatékonyság mindenkit meglepett.

A hagyományos visszaváltási, elszámolási folyamatban egy ilyen lépés-sorozat akár három napot is igénybe vehet, és a pénzügyi iparág szereplői ehhez hozzá is vannak szokva.

A mostani tokenizációs próba során a teljes folyamat lezajlott öt másodpercen belül, mégpedig úgy, hogy négy különálló rendszeren futott át a pénz, amelyből egy, a szingapúri bank tulajdonképpen nem is volt nyitva.

A RippleX alelnöke, Markus Infanger szerint ez azt mutatja, hogy az intézmények a jövőben egyetlen integrált folyamatként tudnak majd cross-border tokenizált tranzakciókat kezelni, ahelyett hogy ósdi rendszereket ragasztanának össze egymás mellé.

Az Ethereum mint treasury-infrastruktúra

Nem véletlen, hogy a tokenizálás terén egyre aktívabbak a vállalatok és a hálózatok egyaránt. Ez a piac fejlődik, növekszik, és ezzel együtt jár a tranzakció-szám növekedése, azaz a tranzakciós jutalékok mennyisége.

Az Ethereum egyértelműen uralja a szektort, és a szerepe ugyanezt a fejlődési potenciált erősíti meg, csak a másik oldalról, a hálózat szempontjából.

Az Ethereum-alapú tokenizált treasury-piac hat hónap alatt 4 milliárd dollárról 8 milliárdra nőtt, de az összes terméket nézve az Ethereum már 22,5 milliárd dollár felett jár, ami a teljes onchain tokenizált treasury-piac közel 72%-a.

A legnagyobb szereplők jelenleg a BlackRock BUIDL alapja (a Securitize-on keresztül), a Franklin Templeton iBENJI, a WisdomTree WTGXX, a Centrifuge JSTRY, az Ondo USDY és a Superstate USTB. Ezek nem kis kísérletek, a Broadridge Financial Solutions például már átlagosan havi 8 billió dollárnyi tokenizált repo-elszámolást dolgoz fel az Ethereumon.

Az Ethereum előnye ebben a versenyben nem a látványos dizájn, hanem a programozhatóság, a 24/7-es elérhetőség, a másodperces elszámolás, az okosszerződéses hozam és az onchain átláthatóság.

Mind funkciók, amelyek a nagy vagyonkezelőknek valódi operatív előnyt jelentenek a hagyományos elszámolással szemben.

kripto.NEWS 💥
Friss kriptovaluta hírek magyarul
Napi 200+ hír. Gyors, több nyelven.
Megnézem

Miért a treasury a tokenizáció trójai falova?

Az intézményi pénznek nem az izgalom a vezérelve, hanem a beilleszthetőség. Egy tokenizált állampapír ideális belépő-pont, mert egyszerre kínál állampapír-szerű biztonságot és blokkláncos rugalmasságot, hiszen ismerős, szabályozható, likvid, és most már nonstop elérhető.

A sokat emlegetett pénzügyi forradalom valószínűleg nem lesz hangos. Izgalmas sem. Sőt, tulajdonképpen unalmas lesz, mert a legkevésbé trendi eszközosztállyal fog elindulni, a kincstárjegyekkel, amelyek a legmegbízhatóbbnak vannak tekintve.

A Wall Street jó eséllyel ott kezdi majd el integrálni és ténylegesen is használni a rendszert, ahol a legkevesebb az ideológia és a legtöbb a gyakorlati haszon.

Olvastad már? Az olaj esése és a vállalati eredmények újra életet leheltek a…

Mészáros András
Szerző:
Kriptoworld.hu szerkesztője, a Kriptoworld.hu alapítója
LinkedIn | X (Twitter) | Facebook

A Kriptoworld.hu alapítójaként és szerkesztőjeként írásaiban azt vizsgálom, hogyan alakítják át a gazdasági és technológiai változások az emberek döntéseit, biztonságérzetét és jövőképét. Olyan nézőpontból írok, amely a gyors hírek mögötti következményeket és kérdéseket keresi. Hiszek abban, hogy a kriptovilágról nem csak technikailag, hanem emberi nyelven is lehet hitelesen beszélni. Írásaim célja nem tanácsadás, hanem megértés: segíteni eligazodni egy olyan világban, ahol a pénz, a technológia és a bizalom egyszerre változik.

📅 Megjelenés: 2026. május 8. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. május 7.
✉️ Kapcsolat: [email protected]


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nehéz idők járnak a bitcoin ETF-ekre, már 4,4 milliárd dollár fölött jár a kivonások mértéke

Amikor elindultak az amerikai spot Bitcoin ETF-ek, a kriptópiac egyfajta Szent Grálként tekintett rájuk. Az volt az általános narratíva, hogy a Wall Street intézményi pénze...

Újraindította az Ethereum-vásárlást a SharpLink

Az Ethereumnak is van már több saját, tőzsdén jegyzett bálnája, aki gőzerővel próbálja leutánozni a Saylor-féle stratégiát, csak éppen nem a bitcoinnal. Az egyik cég...

Seed nélkül visszaállítható Cardano tárca? Hoskinson szerint megoldható a dolog

Not your keys, not your coins. Talán nincs is olyan, aki nem ismeri ezt a mondatot. Akié a kulcs, azé a coin, és ha nem...

Peter Schiff új főgonoszt talált, szerinte Saylor még SBF-nél is veszélyesebb a kriptóra

Michael Saylor, a Strategy vezére és Peter Schiff, az arany örökös szószólója ritkán értenek egyet. Saylor szerint a Bitcoin az egyetlen kiút a pénzügyi rabszolgaságból,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.