Majdnem az összes piaci szereplő használ stabilcoinokat

Miközben a kriptopénzeket a jelenlegi pénzrendszernél hatékonyabbként tartják számon, a legtöbb kriptokereskedő egyenesen könyörög azért, hogy a javaikat fiathoz vagy az azokon alapuló biztosérmékez köthessék.
A Binance Research tanulmánya igazolta ezt a sejtést. Kimutatták, hogy a piac majdnem minden szereplője használ valamilyen fiat pénznemhez rögzített rejtvalutát.

A stabilcoinokat leginkább a kriptókra jellemző nagy volatilitás elkerülőiként ismerik. Néha szóba kerülnek csereeszközként is, de a legelterjedtebb felhasználási módjuk a kripto-fiat tőzsdei kereskedés területén van.
Elfogadottságuk mértéke rávilágít arra, hogy a kriptoipar erősen kötődik a fiat rendszerhez.
A Binance Research intézményi és VIP-partnereik között elvégzett kutatásából kiderült, miszerint „90%-uk USD-t használ mérőszámként”. Ez még inkább megerősíti a kutatást elindító elméletet, amely az USD-hez kötött stabilcoinok adopciós szerepét taglalja.
A jelentés ezen túl kitér rá, hogy „az USD alapú stabilcoinok, és az USD-ben számoló platformok vezetik a jelenlegi kriptopénz- és digitálisvagyon-ipart”.
A kapcsolat a fiat-függőség, és az elterjedés szintje között a tanulmány alapján azt mutatja, hogy a digitális eszközök szektorában működő pénzügyi intézmények legtöbbször a stabilcoinok segítségével szerzik meg első tapasztalataikat.

Nagy az átfedés a hagyományos piacokkal

A kutatás idején a megkérdezett résztvevők több mint fele fél lábbal még az részvénypiacon és a forexen is jelen volt, amely szintén a fiat felé húzó gravitációt bizonyítja.
Összehasonlításul – a hagyományos piacok jól kialakult fedezeti stratégiákkal rendelkeznek a részvények, opciók és egyéb ügyletek kezeléséhez, így csökkentve a piaci kockázatok mértékét.
Másrészről a kriptopiacon is megtalálható ezen származtatott ügyletek némelyikének a megfelelője – amelyek leginkább az intézményi szereplők számára hozzáférhetők.
Eközben a fiattal fedezett stabilcoinok – élükön a Tetherrel – valahogy átvették a vezető szerepet a befektetők mindegyikének szemében.


A jelenlegi felfutásnak köszönhetően a vezető kriptopénz sokakat elbódított az iparágban a 16 hónap utáni új árfolyamcsúcsával. Néhányan úgy vélekednek, ez a rejtélyes emelkedés nem történhetett volna meg a stabilcoinok iránti érdeklődés növekedése nélkül.


Az egyéb típusú stabilcoinok, amelyek például árucikkekkel vagy más kriptókkal vannak fedezve – a jelek szerint ilyen nagy piaci mozgások között nem tudják megragadni a befektetők figyelmét.
A tények alapján a stabilcoinok csupán 30%-a működőképes. A fizikai árucikkekhez, aranyhoz vagy egyéb nemesfémhez kapcsoltak többsége halott projektnek tekinthető.

Olvastad már? A bitcoinkritikus bevallotta, hogy van bitcoinja

Forrás: bitcoinnews.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Nem, az XRP technológiája nem a Bitcoin előtt jött létre

Minden nagy kriptós projektnek megvannak a maga alapítási mítoszai. A Bitcoinnál ott van az arctalan Satoshi Nakamoto, az Ethereumnál a fiatal Vitalik Buterin. Az XRP...

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.