Tom Lee szerint közeleg az altcoinszezon

A bitcoin hullámzó emelkedésének folytatódásával Tom Lee és John McAfee szerint is még az év vége előtt számíthatunk egy altcoin szezonra.
Jól ismert tény a kriptoszférában, hogy az altcoinoknak megvan a saját bika piacuk, amely a bitcoin-emelkedés végeztével kezdődik.
Miután két év után először a BTC dominanciája a 60%-os szint alá esett, határozottan úgy tűnik, hogy az altszezon közeledik, új rekordokkal.
A legutóbbi tweetjében Tom Lee, a Fundstrat társalapítója megerősítette, hogy hisz a közeledő altszezonban, és megosztott egy posztot 9 altcoinról, amelyek szerinte tartós emelkedés előtt állnak.


Az április elsejei rali előtt a kriptopiacot az altcoinok dominálták, és több token is komoly emelkedést ért el. A litecoin őrizte meg idáig legtovább a helyét, az egy évvel ezelőttihez képest 350%-os növekedésével.
Mikor a bitcoin áttörte a 11500 dolláros szintet, a legtöbb token pirosba fordult, ahogy a befektetők átirányították a tőkét az első számú kriptopénzbe.
Mikor a BTC a visszahúzódásra utaló jeleket kezd el mutatni – amely potenciálisan az előző, 20 ezer dolláros ATH környékén várható – alighanem látni fogjuk, ahogy a pénz visszafordul a piac többi szereplője felé.
Az elmúlt 24 órában az altpiac erősödést mutat. A top 10 altcoin többségének árfolyama pozitív irányba állt. Miközben ezt még korai lenne az új altszezon jeleként értelmezni, mégis majdnem biztosak lehetünk benne.

NÉHÁNY ALTCOIN TÍZSZERESEN FELÜLMÚLJA A BITCOINT

John McAfee, mintegy visszhangjaként Lee meglátásainak, szintén úgy jósolja, a jelenlegi emelkedés tényleges nyertese pár altcoin lesz, amelyek akár tízszeresen is felülmúlhatják a bitcoin emelkedését.
Június 25.-i tweetjében az élő internetbiztonsági legenda, és elkötelezett kriptotámogató megosztotta, az altcoin aréna bajnokai a 2018-as évben legjobban meggyötört tokenek lesznek.


Az ellenzők szerint az efféle túl optimista előrejelzésekből hiányzik a folyamatos növekedéshez szükséges kereskedelmi volumen lényeges szerepe.
A rengeteg elbukott ICO, és a „dead cat bounce” emelkedések nem többek néhány okosan kitervelt pump and dump akciónál.
A BTC árfolyamcsúcsa és azt azt követő kifáradás is szükségesek lehetnek az altcoinok áremelkedéséhez. Néhány esetben pedig a btc holderek adják el a coinjaikat, altokért cserébe, hogy két emelkedést is le tudjanak kereskedni.

Az első számú kriptopénz mindenesetre most folytatja a kérlelhetetlen parabolikus emelkedését. Az előző 24 órában több, mint 20%-ot erősödve könnyedén törte át a 13 ezer USD-s ellenállási szintet.
A teljes 2019 első két negyedéves emelkedését felülmúlva 240 milliárd dollár fölé ért a piaci kapitalizációja.

Olvastad már? A bitcoin-bányászat hashrátája rekordmagasságba ért

Képesek lesznek az altok a bitcoin árnyékából kilépve jelentős emelkedésre 2019-ben? Mondd el a véleményed kommentben!
Forrás: bitcoinist.com
Kiemelt kép: vilson frangaj

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Összeomlás szélén Oroszország legnagyobb bitcoinbányásza

Súlyos pénzügyi és jogi válságba került a BitRiver, Oroszország legnagyobb bitcoinbányász cége. A bíróság megfigyelési eljárás alá helyezte az anyavállalatot, a Fox Group of Companies-t,...

Stabilizálódhat a Monero? Kulcsszinten pattant az XMR árfolyama

Prémium Monero (XMR) A Monero az elmúlt hetek esése után a stabilizáció első jeleit mutatja. Az XMR árfolyama 3% feletti emelkedést mutatott, miután egy technikailag fontos támaszzónáról...

Amerikai kriptopiaci törvény teheti az USA-t a globális szabályozási etalonná

Teljes mértékben egyetértünk a CFTC elnöke, Michael Selig álláspontjával, miszerint a készülő amerikai kriptopiaci struktúratörvény képes lehet arra, hogy az Egyesült Államokat a digitális eszközök...

Visszatértek az ETF-beáramlások, de ez nem az a bikás jelzés, aminek sokan gondolják

A visszatérő ETF-beáramlások sajnos nem az optimizmus jelei, sokkal inkább a makrogazdasági kockázati ciklusokba való tagozódást jelzik. Sokáig egyszerű volt értelmezni a kripto-ETF-ek forgalmát, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.