A Bitman részvénykibocsátást kezdeményezne az USA-ban

A Bloomberg forrásai szerint, a kínai Bitman bányászóriás, a Bitman Technologies Ltd. 300-500 millió dollárig terjedő tőkére számít az Egyesült Államokban induló részvénykibocsájtásától.
2019-es csúcsok, megújult optimizmus és számos egyéb mutató szerint is hamarosan olyan profitáló lehet a bitcoinbányászás, mint az a 2018-as medve piac előtt volt.
2017-ben a Bitmain azt nyilatkozta, hogy kb. 3-4 milliárd dollárnyi profitot termelt. Az ezt követő 2018-as medve piac alatt a vállalat megpróbáltatásokkal teli éven esett át. Számos adminisztratív probléma, elbocsájtások és bevételkiesés sújtotta.
Most, hogy fényesebbek a kriptoipar kilátásai, a kínai chipgyártó ismét beindítaná több millió dollár értékű terjeszkedését az Egyesült Államokba.


A Bloomberg szerint:

 „A Bitmain számos tanácsadóval dolgozik egy részvénykibocsátáson, melyre az év második felében kerülne sor. A Bitmain a következő hónap során adná be a szükséges dokumentumokat az SEC számára, az anonim források szerint.”

Ez a hír 3 hónappal azután érkezett, hogy a Bitmain eredeti, hongkongi részvénykibocsátása elmaradt, ugyanis nem sikerült átmennie a 6 hónapos „meghallgatási fázison.”
A Bitamin abban reménykedik, hogy üzleti modelljére több érdeklődő lesz a nyugati piacokon. Összesen 300-500 millió dollárnyi finanszírozásra számítanak, mely sokkal alacsonyabb, mint az eredeti HKEX részvénykibocsátás 3 milliárd dollárja.

Az új S9 SE Miner

A nehézkes 2018-as év után a Bitmain ismét piacvezető szeretne lenni a kriptohardverek piacán.
2019 áprilisában a Bitmain elindította a következő generációs Antminer 17-et, a T17-et, melynek hashrátája 40 TH/s. Az Antminer 17 sorozat két modellből áll, az Antminer S17 Pro és az Antminer S17.
A Bitmain 2019. június 18-án bejelentette az Antminer S9 SE indulását, mellyel 18 különböző kriptovaluta bányászható, köztük a bitcoin, bitcoin cash, bitcoin sv és a bitcoin atom.
Az S9 SE árcéduláján 351 dollár szerepel és a következő specifikációkkal rendelkezik:

A cég szerint „a halmozás elkerülése miatt korlátozzák, hogy mennyi gépet vásárolhat egy bányász – maximum 10 gépet rendelhetnek fejenként.”
A bitcoin 2019-es árrobbanásával és a 11 000 dolláros árfolyam elérésével a befektetők újult érdeklődéssel tekinthetnek a bitcoinbányászás szektora felé.
A Bloomberg a következőt írta a Bitmain részvénykibocsátásáról:

Elképzelhető, hogy a bitcoin sikeresen összegyűjti a szükséges 300-500 millió dollárt, de nem határozták meg a pontosan elvárt összeget.

Olvastad már? Ártippelős nyereményjáték a Kriptoworldön!

Forrás: bitcoinist.com
Kiemelt kép: Adam Allcock

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂
 

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin-ETF-ek: egy új korszak kezdete a kriptopiacon

Hunter Horsley, a Bitwise befektetési cég vezérigazgatója szerint a kriptopiac hosszú távú kilátásai ígéretesek. Bár október és november megingatta a piacot, az eszközárak estek, a befektetői...

Kiyosaki szerint az arany és a bitcoin most hosszú távú nyereséget hozhat

Robert Kiyosaki, a „Gazdag papa, szegény papa” című könyv szerzője közölte 2,8 millió követőjével az X-en, hogy nem adja el bitcoinját és aranyát, annak ellenére...

Kriptovaluták az online kaszinókban

Vendégbejegyzés A digitális világ folyamatosan változik, és a kriptovaluta az egyik legtöbbet emlegetett újítás lett. Nemcsak a befektetések és pénzügyek terén, hanem abban is, ahogyan az...

Miért számítanak sokan még mindig bitcoin emelkedésére?

A közelmúltban a bitcoin ára a 100.000 dolláros lélektani szint alá esett, ami újabb negatív előrejelzéseket váltott ki. Mégsem hiszi mindenki, hogy mélyebb visszaesés jönne. Sok kereskedő...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.