A Facebook Libra kriptopénzének kérdéses szabályozása miatt Franciaország munkacsoportot alapítana a G7-tagországokkal, hogy megvizsgálják az esetleg felmerülő problémákat.

A Reuters pénteken írta meg, hogy Francois Villeroy de Galhau, a francia jegybank kormányzója Benoit Coeuret , az Európai Központi Bank igazgatósági tagját állítani a kriptomunkacsoport élére. A tanács célja, hogy megvizsgálja a kriptopénzek szabályozását a pénzmosás és egyéb illegális tevékenységek megelőzésére.

A lépéshez valószínűleg az vezetett, hogy Bruno Le Maire, Franciaország pénzügyminisztere kedden kifejezte aggodalmát azzal kapcsolatban, hogy a Libra leválthatja a hagyományos valutákat. Éppen ezért a G7-országok központi bankjainak meg kell vizsgálniuk a Facebook projektjét a júliusi ülésük során.

 „Hallani sem szeretnénk róla”, hogy a Libra egy „különálló valuta legyen” – mondta Le Maire. „Ez nem fog és nem is történhet meg.”

Villeroy a mai nap folyamán elmondta, hogy Franciaország „nyitott az innovációkra” de szigorú a szabályozásokkal kapcsolatban.

A Facebook június 18-án osztott meg először részleteket a Libra-projektről. Kiadták a fehér könyvét, megalapítottak egy leányvállalatot, a Calibrát, illetve egy független konzorciumot, a Libra Associationt – ezen keresztül fejlesztenék és szabályoznák a kriptopénzt.

A Libra egy olyan biztosérme lesz, melynek számos kriptopénz szolgál alapjául, kezdetben pedig nemzetközi tranzakciókra lehet majd használni. Végső soron egy hatalmas pénzügyi szolgáltatást terveznek.

Villeroy szerint még a stabilkoinok definícióját is tisztázni kell a törvényhozók számára.

Leleplezése óta egyéb törvényhozók, például az USA-ban és az Egyesült Királyságban is szót emeltek a Libra lehetséges szabályozási problémáiról.

Az Amerikai Egyesült Államok bankügyekért felelős bizottsága július 16-án tart meghallgatást  a Libráról.

Markus Ferber, az Európai Parlament német képviselője is alapos vizsgálatot kért. Szerinte a cégeknek „nem szabad megengedni, hogy egy szabályozási nirvánában működjenek, ha virtuális valutákról van szó.”

A G7 egy olyan csoport, amelybe az IMF besorolása szerinti gazdaságilag legfejlettebb országok tartoznak.

Olvastad már? Ártippelős nyereményjáték a Kriptoworldön!

A tagországok: Kanada, Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság és az USA, jelenleg pedig Franciaország áll a vezetőség élén.

Forrás: coindesk.com

Kiemelt kép: World Economic Forum


Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .

Legyen szép napotok! 🙂

Kezdőlap Fórumok Munkacsoportot alapít a G7 a Facebook kriptopénze miatt

Ennek a témakörnek tartalma 2 hozzászólás, 3 résztvevő. Utolsó frissítés:  Miki 3 hete, 3 napja telt el.

  • Szerző
    Bejegyzés
  • #11923

    DLMC19
    Felhasználó

    Nem tetszik, hogy lehet 10 BTC-vel 150k-t keresni 13 nap alatt adómentesen!

  • #11928

    Miki
    Felhasználó

    Nem lehet adómentesen pénzt keresni. Amennyiben kriptóban hagyod a keresetedet, és olyan módon tárolod, amit nem lehet kyc-hez kötni, akkor az adóhatóságok nem láthatják. Jelenleg MO-n, ha közvetlen kriptóval vásárolsz (tehát nincs fiat váltás, konvertálás), akkor az szintén adómentes. Másrészről viszont akármilyen fiat valutába átváltva azonnal adófizetési kötelezettség keletkezik, és ha nem kp-ra váltod, hanem bankszámlára, azt azonnal látni is fogja az adóhivatal.

Be kell jelentkezni a hozzászóláshoz.