50 millió dolláros egyezséget kötött a Ripple és az amerikai tőzsdefelügyelet

Véget ért a csaknem négy éve húzódó jogi csatározás, amely hosszú időre bizonytalanságban tartotta a Ripple-t és az XRP-piacon mozgó befektetőket.

A Ripple és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete, az SEC végre megegyezett, a vállalat 50 millió dollárt fizet, cserébe megszűnhetnek az ellene hozott szankciók.

Megegyezés: kevesebb mint a fele

A felek május 8-án közösen nyújtották be az egyezséget a New York-i bíróságnak, arra kérve Analisa Torres bírónőt, hogy oldja fel a Ripple ellen érvényben lévő tilalmat, és engedje felszabadítani a zárolt 125 millió dollárt.

A megállapodás értelmében a Ripple kifizeti az 50 milliós bírságot, és visszakapja a fennmaradó 75 milliót.

Ez jelentős engedmény, figyelembe véve, hogy a SEC eredetileg akár 2 milliárd dolláros büntetést is kilátásba helyezett.

Mindkét fél visszavonja a fellebbezéseit, ami hivatalosan is lezárja az ügyet, legalábbis ha a bíró is jóváhagyja az egyezséget.

Négy évnyi viharos múlt

Az ügy 2020 decemberében indult, amikor az SEC azzal vádolta meg a Ripple-t és két vezetőjét, Brad Garlinghouse vezérigazgatót és Chris Larsen társalapítót, hogy az XRP nevű kriptovaluta eladásával 1,3 milliárd dollárt gyűjtöttek be, anélkül, hogy ezt a tranzakciót megfelelően regisztrálták volna értékpapír-eladásként.

A Ripple hevesen tagadta a vádakat, ami évekig tartó pereskedéshez vezetett.

A legnagyobb fordulópont 2023 júliusában érkezett, amikor a bíróság úgy döntött, hogy az XRP nem számít értékpapírnak a kisbefektetői vásárlások esetén, de annak számít az intézményi eladásoknál.

Ez a kettős ítélet végül 2024 augusztusában 125 millió dolláros büntetéshez vezetett.

Váltás a SEC élén, irányváltás a hozzáállásban

2025 januárjában az SEC fellebbezett, azzal érvelve, hogy nem lenne szabad különbséget tenni kis- és nagy befektetők között.

A Ripple erre válaszul szintén fellebbezést nyújtott be. A kriptopiac közben feszülten figyelte a fejleményeket, egészen addig, amíg nem történt egy kulcsfontosságú változás, Gary Gensler, az SEC korábbi elnöke távozott, helyét pedig Paul Atkins, egy kriptobarátabb szakember vette át.

Ettől kezdve egyre több jel utalt arra, hogy az SEC talán hajlandó lehet kompromisszumra.

Garlinghouse pedig nemrégiben hivatalosan is megerősítette, hogy az SEC végül visszavonta a fellebbezését, a pereskedésnek ezzel hivatalosan is vége, amennyiben a bíró jóváhagyja az egyezséget.

ripple
Forrás: X

Olvastad már? A bitcoin tartalékolásának fontosságáról beszélt egy tajvani törvényhozó

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Fokozatosan újraindulnak a kiutalások a Bitgeten

A Bitget több mint 387 millió dolláros biztonsági incidens után fokozatosan indítja újra a kriptovaluta-kiutalásokat. A folyamat szeptember 28-án, magyar idő szerint délelőtt 10 órakor...

Verseny indult a bankok között a tokenizált eszközökért

A kriptó és a hagyományos pénzügy határai gyorsabban tűnnek el, mint ahogy azt a legtöbb banki vezető beismerné. A Binance 100 millió dollárt fektetett a...

Az EQIBank vagyonának 80 százalékát lefoglalták – a Tethernek is van náluk számlája

Az amerikai hatóságok mintegy 84,2 millió dollárnyi vagyont foglaltak le a Capstone Limitedhez köthető bankszámlákról és kriptotárcákból. Az ügy azonban jóval túlmutat egy kevéssé ismert fizetési...

Az EU szerint a kvantumszámítógép feltörheti a kriptót

A kvantumfenyegetés nem holnap jön, de a felkészülés már elkezdődött. Az Európai Unió három pénzügyi felügyelete, az EBA, az EIOPA és az ESMA közös kockázati...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.