8 hónapos csúcson a bitcoin iránti érdeklődés a Twitteren

-

2019 májusában a bitcoin árfolyama szinte soha eddig nem látott mértékben növekedett egy hónap alatt, emellett a bitcoin iránti Twitter-forgalom sem volt ilyen magas 2018 októbere óta.

A Twitter hájp és a bitcoin árfolyama közti korreláció

A 2019 májusát 8500 dolláros árfolyamon záró, jelenleg pedig 7531,80 dolláron álló bitcoin összesen 60%-ot emelkedett a múlt hónap során. Ez a teljesítmény folytatja a bitcoin 2019-es havi „nyerőszériáját”.

Májusban rövid ideig még a 9000 dolláros árat is áttörte a vezető kriptopénz. Aztán gyorsan visszapattant, így nem tudta tartani eddigi élete második legerősebb hónapját, 70,36 %-os emelkedéssel. Ettől eltekintve a bitcoin továbbra is a bika piac jeleit mutatja.
Mióta 2019-ben újra megindult, számos elemző mutatott rá, hogy a közösségi médián még nem újult meg az érdeklődés. 2019 április vége felé a Bitcoinist írt arról, hogy a bitcoinnal kapcsolatos tweetek akkor ötéves mélyponton voltak.
Ez az alacsony mértékű közösségi médiaérdeklődés megfordulni látszik. A Forbes szerint ugyanis 2019 májusában 8 hónapos csúcson volt a bitcoinnal kapcsolatos tweetek száma.
Joshua Frank, a kriptopénzelemézssel foglalkozó TheTIE társalapítója a Forbesnak elárulta:

17 napnyi folyamatos növekedés után a Twitter bitcoin iránti érdeklődése 2017 óta nem látott magaslatokban van. A Twitter-forgalom erősen korrelál a bitcoin összértékével.

Frank szerint akár 0,86-os korreláció lehet a Twitteren történő bitcoinemlítés forgalma és az árfolyam között. Szintén érdekes, hogy Twitter hájp általában megelőzi a rejtvaluták, különösen a négy vezető kriptopénz árfolyamának emelkedését.

Bitcoin FOMO: vihar előtti csend

A Google Trendsen még mindig viszonylag alacsony az érdeklődés a 2017 vége felé bekövetkezett kriptomániához képest.
Számos jelentés szerint a jelenlegi áremelkedés nem az átlagvásárlások miatt, hanem az intézményi befektetők FOMO-ja (fear of missing out – kimaradástól való félelem) okán következett be.
Az általános piaci kilátások továbbra is pozitívak, az intézményi FOMO talán újra visszatér, a TheTie pedig mindezt adatokkal is alá tudja ezt támasztani.
Frank a Forbesnak úgy nyilatkozott:

„2019 májusában két napon is több mint 40 000 bitcoinnal kapcsolatos Twitter-bejegyzés volt. Ez legutoljára 10 hónapja, 2018 júliusában történt meg.
2018 december 7. és 2019 április 2. óta egyetlen nap sem született 30 000-nél több bitcoinnal kapcsolatos tweet. 2019 májusában 19 olyan nap volt, amikor 30 000-nél több bitcoinnal kapcsolatos bejegyzést írtak.”

A bitcoin árfolyama 8000 dollár alá esett, mióta áttörte a 9000 dollárt. Sok kommentátor szerint ez csak egy kisebb visszahúzás és nem a bika piac vége; vagyis továbbra is bekövetkezhetnek hatalmas árfolyam-emelkedések.

Olvastad már? MicroCoin, az első magyar kriptovaluta

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napod! 🙂

 
 

Legfrissebb bejegyzéseink

Vajon a Binance legújabb lépései rosszat jelentenek?

A Binance (BNB) az elmúlt hónapokban számos problémán ment keresztül, a szabályozási ellenőrzéstől kezdve az alkalmazottak tömeges elvándorlásáig. Mindezek ellenére a tőzsde ellenálló maradt, és folytatta...

Fedezd fel 5 kripto befektetést, amelyek idén milliomos-csináló potenciállal rendelkeznek!

Vendégebejegyzés A kripto befektetések iránti izgalom teljes lendületben van, ahogy a 2024-es bikafutás egyre nagyobb lendületet vesz. Sokak keresik a következő nagy lehetőséget a vagyonuk gyarapítására. Ebben...

A magyar fejlesztésű THE CORE web3-as stratégiai játék, a felfedezői már a Mars felé tartanak

2023 február 29-én indult el a THE CORE, amely egy Civilization-típusú stratégiai játékot vízionál egy Ready Player One által inspirált virtuális világban, ahol a játékosok...

Az USA betiltaná az algoritmussal működő stablecoinokat

Két amerikai szenátor, Cynthia Lummis és Kirsten Gillibrand közös törvényjavaslattal álltak elő a stablecoinok szabályozására. Ez a lépés rávilágít, hogy a jogalkotók egyre nagyobb figyelmet...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!