5-10 éven belül minden tokenizálva lehet a Matrixport alapítója szerint

Cynthia Wu, a Matrixport egyik alapítója szerint 5-10 éven belül szinte minden eszközozstály tokenizálva lehet, mégpedig az NFT technológia használatával.

Így optimalizálhatók a költségek, ki lehet kerülni a közvetítőket, a blokklánc pedig jobb átláthatóságot biztosít, mint a jelenlegi megoldások.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A Matrixport 2019-ben alapult, és mára 3-4 milliárd dolláros ügyfélvagyont kezel mind lakossági, mind intézményi partnerek számára.

Wu szerint az NFT egyik legelterjedtebb felhasználási módja lehet, ha végül valódi, fizikai termékek reprezentálására használják őket, legyen az ingatlan, cégrészesedés, vagy éppen kötvény.

„Idővel minden pénzügyi eszköz átkerül ebbe az új infrastruktúrába, új pénzrendszerbe, és NFT-k fogják képviselni ezeket. Miután felkerülnek a hálózatra, on-chain eszközként sokkal jobban kereskedhetővé válnak majd, a likviditás pedig megnő. Ez idővel a tranzakciós aktivitást is növelni tudja, és az árfolyamokra is hatással lesz.”

A kriptoipar már billió dolláros kapitalizációt ért el, a bitcoin, az ether, és a többi kriptó létrehozásával, de az NFT szektor eddigi egyetlen említésre méltó szerepe mindössze a digitális gyűjteményekben mutatkozott meg.

„Tulajdonképpen még nem nagyon láttunk fizikai eszközt NFT formájában megjelenni, talán 3-5% lehet az arány eddig. A digitális gyűjtemények viszont nem igazán segítik elő az intézményi terjedést.”

Wu úgy véli, ez a helyzet meg fog változni. Hasonlóan vélekednek a Boston Consulting Group elemzői is.

A legutóbbi jelentésükben úgy becsülték, hogy a tokenizált eszközök piaca 2030-ra elérheti a 16 billió dollárt is.

A BCG szerint ennek legfőbb szereplői a részvénykibocsátások lesznek IPO-n keresztül, de ingatlan, vállalati kötvény, és üzletrész is felkerül a listára.

A tokenizáció végül minden pénzügyi szereplő képzeletét megragadja majd, de egyelőre elég nehéz elmozdulni a jelenlegi pontról, hiszen a mostani rendszer megfelelően működött az évek során.

Wu szerint a legtöbb egyedi eszközzel azért nem foglalkozik a hagyományos pénzügy, mivel azok sokkal kevésbé hozhatók forgalomba, nehezebben eladhatók, mint más pénzeszközök.

A blokkláncos tokenizálás viszont segítséget nyújthat ebben. A blokklánc ráadásul felülmúlja a jelenlegi rendszer hatékonyságát, elég figyelembe venni a költségeket, a közvetítők hiányát, a 24 órás, 365 napos piacot, és a megnövekedett likviditást.

Ezeken a területeken egyértelmű a hagyományos pénzügyi rendszer lemaradása.

Olvastad már? 6%-ot ugrott az ETH, miközben a piac elérte az egybilliós szintet

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

4 figyelemre méltó altcoin, amelyek idén nyáron reflektorfénybe kerülhetnek

Vendégbejegyzés Képzeld el, hogy egy szerény összegből néhány hónap alatt komoly vagyont érhetsz el. A kriptovaluták piaca ezen a nyáron olyan lehetőségeket kínálhat, amelyek ezt valóra...

Ausztrália komolyan teszteli a kriptopénzeket

Ausztrália új szintre emeli a pénzügyi kísérletezést. Most épp a digitális valuták világában próbálja megvetni a lábát. Az ország jegybankja, a Reserve Bank of Australia...

A Solana (SOL) árfolyama új lendületet kapott

A Solana (SOL) árfolyama 3%-ot emelkedett az elmúlt 24 órában, így 2025. július 11-én, pénteken körülbelül 164 dolláron kereskedtek vele. Ez a nagy kapitalizációjú altcoin, amelynek...

Átlépte az 500 millió dolláros határt a Ripple új stablecoinja, az RLUSD

Miközben a kriptopiac ismét zöldben pompázik, a Ripple tokenje, az XRP továbbra is nehezen mozdul ki a holtpontról. A háttérben viszont egy új szereplő lopakodik...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.