3 ok, amiért mozgékony árfolyamgörbére készülhet a bitcoin

A hónap vége vészesen közeleg, 3 tényező pedig arra utal, hogy rövid távon fokozott volatilitás várható. Nézzük, melyek ezek.
Ahogy a bitcoin havi gyertyájának zárása közeledik, a növekvő volatilitás jelei is nagyobb hangsúlyt kapnak.

Mindössze 3 nappal a Chicago Mercantile Exchange határidős szerződéseinek és a Deribit opcióinak régóta várt lejárata előtt továbbra is bizonytalan, merre mozdul a bitcoin árfolyamgörbéje rövid távon.
Három fő oka van annak, hogy kiugrást fogunk tapasztalni a volatilitás tekintetében a jövő héten.
Egyrészt, a bitcoin már hosszú ideje konszolidációs fázisban van, másrészt, kulcsellenállás fölött tartózkodunk, harmadrészt pedig a már korábban említett szerződések lejárata okozhat ficánkoló grafikont.

Már közel egy hete oldalazunk

Augusztus 17-én a bitcoin árfolyama 12.486 dollár volt a Coinbase szerint, amellyel megdöntötte éves rekordját.
Az ár azóta egy keskeny sávban konszolidálódott, és képtelen volt újra áttörni a 12.000 dolláros szintet.
Amikor a bitcoin hosszú ideig oldalazik mindenféle nyilvánvaló ármozgás nélkül, akkor egy idő után hajlamos magas volatilitást produkálni.
Augusztus 19-e óta márpedig a bitcoin ára a 12.000 dollárhoz viszonyítva egy nagyjából 4,5% széles sávban mozgolódott, ami a kriptopénz esetében igencsak szűknek számít.


A „Mayne” álnevű kereskedő szerint a 11.650 dolláros támaszszint rövid távon kritikus fontosságú lesz a BTC számára. Hivatkozva a 11.650 és 11.730 dollár közötti támaszintervallumra, a tréder az alábbit mondta:

„Azt hiszem, fel fogjuk tolni 12,1 ezer dollárig. Ha elveszítjük a szürkét, gyorsan 11,1 ezer felé fogunk csúszni.”

 

Az opciók lejárata közeleg

Habár a Deribit Bitcoin-alapú opciós piacán jelenlévő szerződések száma nem olyan magas, mint az júniusban volt, továbbra is 500 millió dollárnyi opció van nyitva az augusztus 28-án lejáró szerződésekben.
Az augusztusi opciók és határidős szerződések párhuzamos lejárata nagy ármozgásokat eredményezhet a bitcoin számára.
Egy opciós kereskedő elmondta:

„Nem a júniusi szint, de továbbra is félmilliárd dollárnyi nyitott BTC-opció ül a Deribiten 28AUG20-ig.”

Josh Olszewicz, a kriptopénzek népszerű technikai elemzője arra utalt, hogy a CME Bitcoin-alapú határidős szerződéseinek lejárata szintén intenzív ártevékenységekhez vezethet.
Elmondta:

„A CME BTC-futsok [futures] ezen a héten gördülnek ki. Figyeljétek a gyanús jeleket”.

A bitcoinnak túl kell jutnia a 11.900 dolláros ellenállási szinten

Augusztus eleje óta a bitcoin árfolyama már kétszer is elutasította a 11.900 dollárt, és mind a kétszer viszonylag magas sell-off következett ezután.
Az elmúlt éjszaka során a bitcoin többször is nekifutott a 11.800 dollárnak – mindhiába. Ha a BTC esése rövid távon tovább folytatódik, akkor a grafikonokon az árfolyamcsúcsok fokozatosan alacsonyabban helyezkedhetnek majd el rövid időkereten nézve.

Gyengülnek a fundamentumok

A Glassnode kutatói szerint a lánc fundamentumai kissé visszaestek a múlt héten.
Mint mondják:

„A Bitcoin lánc alapján vizsgált fundamentumai némileg gyengültek a 34. hét során. A GNI [Glassnode Network Index] 6 pontot veszített, 71-ről csökkent 65 pontra. Ez főleg az érzelmeket vizsgáló index miatt következett be, miközben a hálózat egészsége és likviditása szintén kisebb csökkenéseket könyvelt el.”

A fundamentumok kisebb csökkenéseinek, a megnövekedett konszolidációnak, az opciók lejáratának, valamint a kulcsellenállás rövid távon történő növekedésének együttállása mind egy nagyobb árreakcióra adnak okot következtetni.

Olvastad már? 5 ok, amiért a bitcoin a bikafutam elején van

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.



Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A JPMorgan elindítja az intézményi JPM Coint a Base blokkláncon

A JPMorgan Chase hivatalosan elindította az amerikaidollár-fedezetű digitális betéti tokenjét, a JPM Coint (JPMD). A token, amelyet intézményi ügyfeleknek terveztek, a JPMorgannél tartott dollárbetéteket képviseli. Lehetővé teszi...

Masszív összegeket mozgatnak a bitcoin bányászai és bálnái a Binance-en

A bitcoin hétfőn rövid időre 107.000 dollár fölé emelkedett, majd visszacsúszott 105.000 dollár alá. A kriptovaluta továbbra is nehezen tudott érdemi korrekciót elérni, miközben a bálnaaktivitás...

Zcash (ZEC) váratlan ralija: miért erősödik, miközben a piac kivár?

Prémium Zcash (ZEC) A kriptopiac hetek óta csak oldalaz, mintha mindenki a következő nagy mozdulatra várna. A háttérben azonban van egy coin, amely csendben megtöri az unalmat: a...

Delaware-ből Texasba költözteti székhelyét a Coinbase

A Coinbase kriptovaluta-tőzsde Delaware helyett Texasban jegyezteti újra magát. A döntés rávilágít a két állam eltérő jogi és szabályozási környezetére. Egy szerdai X-bejegyzésben a Coinbase jogi...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.