A 2022-es téli olimpiai játékokon már a digitális jüant szeretnék használni Kínában

A hivatalos indulási dátum még mindig ismeretlen, a tervek szerint viszont a Kínai Népbank a két év múlva esedékes, Pekingben megrendezésre kerülő téli olimpián már élesben szeretné használni a saját digitális valutáját.
Sun Guofeng, a Népbank pénzügyi részlegének vezetője elmondta, pontos ütemtervet még nem készítettek a digitális valuta kibocsátásának menetéről.

Mindenesetre a téli olimpián már használni akarják, szóval mindenképpen előtte fog indulni.
A tesztelés már folyamatban van, jelenleg éppen Shenzen, Suzhou, Xiongan és Chengdu tartományokban zajlik a próbaüzem.
Emellett sajtóhírek alapján a tesztelésbe be akarják vonni Peking mellett az azzal szomszédos Tianjin és Hebei tartományokat is, és a Hong Kongi Nagy Öböl térségének városait.
Szintén nemrégiben látott napvilágot a hír, hogy a bank bevallottan a kiskereskedelmi, kis összegű tranzakciókhoz szeretné használni az újfajta pénzt.

A fedezeti pletykák megelőzésére pedig hivatalos közleményt is kiadott a bank, amely alapján a digitális jüan jogi státusza megegyezik a hagyományos bankjegyekkel, és 1:1 arányban válható azokkal.
A kínai állami kriptóról rendelkezésre álló információk nem mondhatók bőségesnek, az viszont már most látszik, hogy a központi bankjuk kifejezetten gyors fejlesztési ütemet diktál, hogy mielőbb használható termékhez jussanak.

Olvastad már? 3 ok, amiért mozgékony árfolyamgörbére készülhet a bitcoin

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hírösszefoglaló: a LetsBonk sikere – mémcoin forradalom Solanán

A LetsBonk feltörekvő mémcoin-launchpad megduplázta a Pump.fun napi bevételét. Hétfőn 1,04 millió dollárt hozott, ezzel felforgatta a mémcoin rangsort. Az Egyesült Arab Emírségek hatóságai cáfolták,...

Meredek emelkedés vagy mélyrepülés? Az Ethereum előtt álló kihívások és lehetőségek

Ha hihetünk a „Weslad” álnéven ismert elemzőnek, az Ethereum két véglet között őrlődik. Vagy történelmi csúcsra tör 6000 dollár fölé, vagy mélypontra zuhan 1800 dollárig. A...

Hogy függ össze az ethereum árfolyama a Binance-tartalékokkal?

Egy gyenge első negyedév után az Ethereum árfolyama erősen visszakapaszkodott a következő három hónapban. Bár az utóbbi hetekben kissé lassult az emelkedés, az „altcoinok királya”...

Egyre nagyobb teret nyer az XRP Ledger a tokenizált eszközök piacán

A XRP Ledger szép csendben egyre nagyobb teret nyer a valós eszközök piacán. Már több mint 157 millió dollárnyi tokenizált RWA található már a hálózaton. Az XRPL...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.