5 ok, amiért a bitcoin a bikafutam elején van

-

A bitcoin egy kiterjedt bikafutam „elején jár”, és egyre tisztább okok mutatkoznak arra, hogy elfogadjuk ezt.

Ezt nem mi, hanem Dan Held, az amerikai Kraken kriptotőzsde terjeszkedésért felelős vezetője mondja, aki augusztus 24-én osztotta meg a bullish bitcoinra utaló legfrissebb jeleket.

Több kommentátor is azzal érvelt, hogy a bitcoin csak most kezdett el beindulni – már ami az áremelkedéseket illeti. Held számára ezek az együtt álló tényezők Bitcoin-specifikusak és makro szempontból is eszkálódók egyben.

A jövedelmező UTXO-k a 98%-hoz közelítenek

A Bitcoin elköltetlen tranzakciós kimeneteinek (UTXO) több mint 97%-a jövedelmező.
Ez azt jelenti, hogy a tranzakciók kevesebb mint 3%-a zajlott le 12.400 dollárnál magasabb árfolyamon. Ilyen helyzet jellemzően a bullish periódusokban alakul ki.
Ha máshonnan közelítjük meg a dolgokat, akkor az összes BTC nagyjából 98%-a most többet ér, mint amennyit a legutóbbi fogadásakor ért.
Vagyis: a hosszú távon befektetőknek most jobban áll a szénájuk, mint bármikor a Bitcoin történelmében.
Épp most zajlik a harmadik leghosszabb olyan periódus, amikor a bitcoin árfolyama folyamatosan 10.000 dollár fölött tartózkodik.

HODL a fő stratégia

Jamesson Lopp, a CasaHODL társalapítója ugyanakkor megjegyezte, hogy az éves szinten aktív készlet elérte legalacsonyabb szintjeit 2011 korai napjai óta.

„A nép nem akar megválni a bitcoinjától” – összegzett.


Held arra az adatra hivatkozott, miszerint a teljes BTC-készlet 61%-a egy éve meg sem mozdult – erre sokan bullish jelként hivatkoznak, hiszen a befektetők a kriptopénz tárolása mellett döntenek ahelyett, hogy kereskednének vele vagy eladnák azt.
A tőzsdék egyenlegei szintén minimálisra csökkentek, amely a teória további megerősítését jelenti.
 

Jól időzített halving

A fenti tényezők hónapokkal az után jelentkeztek, hogy a Bitcoin hálózata átesett történelme harmadik blokkjutalom-feleződésén.
A bányászok már kiheverték a jövedelemcsökkenést, miközben a kereslet feltűnően magas maradt, különösen a vállalati és intézményi vásárlók részéről.
A bitcoin inflációs rátája ugyanakkor lecsökkent a halving eredményeként, amely ismételt nagyszabású bevásárlásokhoz és árfolyam-növekedéshez vezetett.

Az infláció folytatódik

Amikor a bitcoint választották legújabb tartalékvalutájukként, a MicroStrategy-vezérigazgató Michael Saylor a monetáris irányelveket emelte ki fő aggodalomként, amely miatt igyekezett elhatárolódni a fiat valutáktól.
Held egyetért mindezzel, hiszen gyakran mutogat ujjal a jegybankok kiszámíthatatlan készpénznyomtatásaira, kulcsfontosságú érvként használva azt a Bitcoin adoptációja érdekében.

Lufiként nő a világ adóssága

Végül pedig, a globális hitelállomány GDP-hez viszonyított aránya most magasabb, mint bármikor – a háborús időszakokat kivéve.
A hitelvonat megállíthatatlan – már a koronavírus előtt is 255 billió dollárt tett ki.
A gyakorlat mindenképp Keynes brit közgazdász szavait igazolja: „Hosszú távon mind halottak vagyunk”.

Olvastad már? Több tucat számítógépen bányászhatott Satoshi Nakamoto a kezdetekben

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitwise benyújtotta Ethereum ETF kérelmét

A Bitwise, az egyik vezető kriptopénz vagyonkezelő S-1 formanyomtatványt nyújtott be az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez egy spot alapú Ethereum ETF elindítása érdekében. Ha jóváhagyják, a...

Binance Coin (BNB) technikai elemzés 03.28.

Prémium Binance Coin (BNB) A Binance Coin (BNB) múlt heti árfolyam-emelkedése a Chaikin Money Flow (CMF) lefelé irányuló trendjével együtt medvés divergenciát hozott létre, ami potenciális árfolyam-fordulatra...

Ezek a kriptók gazdaggá tesznek ezen a bikafuttatáson

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése élénk vitákat váltott ki a kriptoközösségben, és sok szakértő jelentős árfolyam-emelkedésre számít. Ezt a fejleményt alapul véve bizonyos kriptovaluták készen állnak arra, hogy...

„A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

A Solana (SOL) decentralizált tőzsdei (DEX) tevékenysége rekordot döntő tranzakcióvolumen-emelkedésnek volt tanúja, ami egybeesett a szélesebb kriptopénzpiaccal. Különösen a Solana heti DEX volumene meghaladta a 13,3...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!