3 év alatt 35 millióval emelkedett az ether készlete

A legfrissebb adatok szerint a világ második legnagyobb kriptopénze, az ether 2016 óta megduplázta teljes készletét.

Az ether készlete

Úgy tűnik, hogy a piacon lévő etherek száma kezdi meghaladni az eredeti elvárásokat. Az elmúlt három év alatt több mint 35 millióval növekedett a készlet, így az most 107 millión áll.

Annak ellenére, hogy az Ethereum pontosan leírja az új koinok forgalomba kerülésének folyamatát, egyes befektetők aggódnak az infláció mértéke miatt.
Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója eredetileg 97 millióra becsülte az ether készletét 2025-re, amikor még csak 72 millión állt 2016-ban. A tíz éves becslést azonban már most átléptük 10 millióval. Még több aggodalomra adhat okot, hogy Buterin korábbi kijelentése szerint a kriptopénz még Krisztus után 5000-ben sem fogja meghaladni a 104 milliós készletet, melyet pár évvel a projekt indulása után átléptünk.
Buterin ugyan több évvel ezelőtt mondta ezeket, de a társalapító biztos volt abban, hogy az ether készletének növekedése korlátozott marad:

 „Úgy gondolom, hogy az előrelátható jövőben nem megy 100 millió fölé az ether készlete.”

Nehézségbomba

Az Ethereum úgy próbálta helyrehozni a tervezett és valós készlet közötti különbséget, hogy egy nehézségbombával csökkentik a bányászás jövedelmezőségét és az új etherek keletkezésének mennyiségét.
A bombát azonban számos alkalommal elhalasztották és márciusban 3-ról csak 2-re csökkentették a kiadási rátát az eredeti 1 ether helyett.
A projekt úgy reméli, hogy a nehézségbombát az Ethereum 2.0 és a proof of stake algoritmussal együtt tudják majd elindítani. A bomba szakaszosan növelni fogja a bányászott blokkok közötti időt, a jelenlegi 15 másodpercről.
Egyes becslések szerint akár 1-2 perces blokkidővel is számolhatunk, ha leterhelt lesz az Ethereum hálózata, így fontos a jó időzítés a bomba élesítéséhez.
Azonban ha ismét elhalasztják a bombát, akkor akár újabb 20 millióval növekedhet az ether készlete az ETH 2.0 2021-es indulására, amiúely hatalmas eltérés lenne az eredeti becslésektől.
Forrás: cryptoglobe.com
Kiemelt kép: Tim Reckmann

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Cronos árfolyam megugrott az ETF hírekre – Raydium parabola rally előtt?

Prémium Cronos & Raydium  A Bitcoin árfolyama az elmúlt napokban 108.000 dollár fölé emelkedett, és továbbra is ezen a tartományon belül maradt. Ennek köszönhetően a top 10 kriptovaluta,...

A Solana befektetői forgatagban: Új lendület az árfolyamban?

A Solana on-chain aktivitása megugrott, de az árfolyam nem követte a lendületet. Az eszköz ára 1,14 dollárral csökkent a növekedés ellenére. A cikk írásakor a Santiment...

Mely kriptókat érdemes megvásárolni mielőtt új csúcsra ér a Bitcoin

Vendégbejegyzés A Bitcoin grafikonján nemrég egy rendkívül bikás alakzat jelent meg, amely akár 230 ezer dollárig repítheti a kriptovaluta árát. Bár a Bitcoin árfolyamára az utóbbi...

Ilyen hatással lehet Trump vámkiterjesztése a bitcoin piacára és a globális gazdaságra

Az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump aláírt egy rendeletet, amely augusztus 1-jéig elhalasztja a jelenlegi vámhatáridőt – jelentette be a Fehér Ház. Scott Bessent pénzügyminiszter...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.