24 óra alatt több mint 15 millió dollárt zároltak a Kyber Networkön

Több mint 15 millió dollár került zárolásra a Kyber Network kamatközösségén, amely azt jelzi, hogy az erős alapok mellett jelentős a cég iránti hosszú távú érdeklődés.

15 millió dollár 24 óra alatt

Egy nappal a Katalyst indulása után több mint 15 millió dollár került zárolásra a Kyber Network hálózatán.

A Kalatyst egy olyan hálózati fejlesztés, amely arra ösztönzi a felhasználókat, hogy részt vegyenek a KyberDAO decentralizált kormányzási protokolljában (amely szintén július 7-én indult).
Loi Luu, a Kyber alapítója egy tweetben a következőt írta:


Ez a növekedés tovább folytatódhat a hétvége során. A DeFi tokenek értéke már a teljes kriptopiac több mint 1,25%-át adják, ez pedig a CryptoSlate különböző szektorokra kihegyezett mutatóin is jól látszik.
A KNC továbbra is távol áll attól, hogy felzárkózzon az olyan közösségekhez, mint a Compound vagy a MakerDAO. A Compound összértéke továbbra is több mint egy milliárd dollár, amely dollárból, ethereumból és bitcoinból tevődik össze.
A Katalyst költségeinek 65%-a kamatozási jutalmakra megy el, 30%-a pedig Fed árfolyam tartalékokra. A maradék 5% KNC tokenek felvásárlása és elégetésére megy el a Chainlink árfolyamkövetőin keresztül.
Ezeket a paramétereket meg lehet változtatni a KyberDAO felhasználói kérdőívein keresztül. Kérdőívek elindításához és az azokon történő részvételhez részvételéhez csupán a Kyber Network saját tokene, a KNC szükséges.
Több mint 80 különböző token, 100 integrált projekt, és számos DeFi eszköz is alkalmazza ezt a protokollt a KNC-vel együtt a hálózat szabályozásának céljából.
Az integrált projektek közé tartozik például a népszerű HTC Exodus okostelefon, míg a DeFi eszközöket a Set Protocol és a Melon képviseli.

Egyre népszerűbb a DeFi és a KNC

A Kyber egy láncon lévő likviditási protokoll, amely lehetővé teszi a decentralizált tokenek cseréjének integrálását bármilyen alkalmazásba, így minden fél között gördülékennyé téve a tranzakciókat.
A Kyber 2017-es év egyik legnagyobb tokeneladása volt, ugyanis több mint 60 millió dollárt gyűjtött össze kevesebb mint egy nap alatt. A KNC tokenek árfolyama is jól reagált a fejleményekre.
Az IntoTheBlock kutatócég a következőt írta:

Nagyot ugrott a Kyber Network a kamatozás indulásával. A KNC token értéke egy év alatt több mint 820%-ot emelkedett. Értéke jelenleg 1,78 dolláron áll, és utoljára 2018 júliusában állt ilyen magasan.

A decentralizált pénzügyi alkalmazások értéke és felhasználói aktivitása napról napra egyre jelentősebb.
Megfigyelők szerint a DeFi-láz indíthatja be a kriptopénzek újabb bikapiacát. Bizonyos kereskedők és befektetők már a Telegram csoportokat bújják, hogy megtalálják a következő DeFi alapú aranybányát.
Több két éve inaktív WeChat csoport is kezd újra beindulni, és vajon miről beszélnek az emberek? A filecoin bányászás és a DeFi.

Olvastad már? A Binance 15 új nemzeti valutával egészíti ki a fiat belépési oldalát

Forrás: cryptoslate.com
Kiemelt kép: coincentral.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Készpénzes kriptoszolgáltatást indít Solanán a MoneyGram

A készpénz és a kriptovaluták közötti egyik legfontosabb híd éppen most költözött át a Solana ökoszisztémájába: a MoneyGram elindította Ramps szolgáltatását a hálózaton, így a...

A figyelem lett a kriptó új árutőzsdéje, a Cookie.fun pedig mérhetővé teszi, hogy kiről beszélnek

A kriptóban minden ciklusban megjelenik egy új eszközosztály, amit senki sem tud pontosan mérni. Az AI-ügynökök kora pedig magával hozta a maga mérhetetlenjét is, a...

Bitcoin árfolyam: kritikus szinten a long kitettség

A bitcoin árfolyama ismét a 65.200 dolláros szint környékén próbál kapaszkodót találni, ám a következő mozdulatot most nemcsak a grafikonok, hanem a rövid távú befektetők...

Az Ethereum árfolyama októberben fordulhat újra

Az Ethereum következő nagyobb emelkedése akár egy októberi visszateszt után indulhat el – állítja egy ismert piaci elemző. Miközben az ETH árfolyama rövid távon nyomás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.