2 éves csúcson a Cardano értéke – hogyan tovább?

-

A Cardano natív tokenje, az ADA, a kriptopiac egyik legjobban teljesítő tokenjének bizonyult az idei év során.
A hatodik legnagyobb kriptó 0,138 dollárral új csúcsot ért el a 2020-as évben, amely 2018. augusztusa óta határozottan a legjobb teljesítménye.

Értéke több mint 300%-ot emelkedett az elmúlt egy év során, ezzel felülmúlta a Chainlink LINK (+230%) és a VeChain VET (225%) tokenjét is.
Az ADA még a legjelentősebb tokeneknél is jobban teljesített, ideértve a bitcoint és az Ethereumot is.

Katalizátorok

A bekövetkezett nyereség a bika technikai alapoknak és katalizátoroknak köszönhető. A Cardano múltheti virtuális csúcstalálkozóján az IOHK hongkongi székhelyű fejlesztési cég bejelentette, hogy a Coinbase Custody-val társul, amely az amerikai Coinbase kriptotőzsde felügyeleti ágazata.
Az IOHK megerősítette, hogy a partnerségnek köszönhetően a Coinbase Custody az ADA tárolását, valamint zárolását és kamatozását is támogatná, mindezt még a 2020-as év során.
A cég emellett azt is kijelentette, hogy július végére várhatóan a „Shelleyt” is elindítja, amely a Cardano proof-of-stake protokollja. Ezt követik majd az augusztus közepére érkező inflációs jutalmak.
Ezek a bejelentések tükrözték a Cardano piaci elfogultságát. Az ADA/USD árfolyam a június végi alacsony szintjéről elképesztő 77 százalékkal emelkedett, és ez a lendület tovább folytatódik a Coinbase partnerségének következtében.
A szélesebb körű kriptopiacról további bika jelek érkeztek. A legjelentősebb érmék értéke a márciusi mélypontjuktól kezdve szinkronban növekedett.
Ez az áremelkedés a Federal Reserve nyílt végű gazdaságösztönző politikája által vált lehetővé, amelynek célja az USA gazdaságának segítése a járvány okozta kijárási tilalom idején.
Az ADA értéke több mint 180 százalékot emelkedett a Fed mennyiségi lazítása következtében, emellett a többi kriptopénzzel szemben az ADA értéke folyamatos növekedést mutatott.

Mi következik a Cardano számára

A Cardano szuperszonikus áremelkedése kockázatot jelent a profitszerzést illetően. A profitszerzés során a kereskedők a rövid távú profit biztosítása érdekében kilépnek bika pozícióikból, ahelyett, hogy a további árfolyamemelkedésről spekulálnának.
Úgy tűnik tehát, hogy az ADA 7 százalékos árkorrekciója a legutóbbi időszak csúcspontjairól ugyanazt a jelenetet tükrözi.
A Cardano és a Coinbase Custody partnersége azonban egy közép távú bika tendenciát indikál. Ez a társulás lehetővé teheti az ADA számára, hogy felfedezzék, különösen az amerikai piacon.
Szintén nehéz figyelmen kívül hagyni egyéb kamatozó tokenek teljesítményét tőzsde által támogatott felügyeleti szolgálatokba történő beilleszkedésük során.
Példaként feltüntethető a Tezos XTZ-je, amelynek értéke az éven drámai szinten megnövekedett azt követően, hogy a tőzsdék bejelentették a protokoll támogatását. A Cardano tehát az éven hasonló bika körülményeket tapasztalhat.
Az ADA következő ellenállási szintje 0,171 dollár, amely a 2018. június-augusztus közötti kereskedési időszak ellenállási szintje volt.

Olvastad már? Néhány csaló DeFi projektnek próbálja kiadni magát

Forrás: bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hollandiában terjeszkedik a Bybit tőzsde

A népszerű kriptotőzsde a Bybit bejelentette, hogy Hollandiában elindítja a teljesen szabályozott üzletágát a helyi ügyfelei számára. A bitcoin árfolyama ismét 70 ezer dollár fölé...

A Bitcoin potenciális esésével való szembesülés: 3 altcoin növekedés előtt áll

Vendégbejegyzés A kriptopénzek piaca sarkalatos ponthoz érkezett, amit a Bitcoin közelgő feleződési eseményének várakozása és a jelentős intézményi érdeklődés táplál. A Bitcoin értéke nemrégiben új történelmi csúcsra...

Jito (JTO) technikai elemzés 03.29.

Prémium Jito (JTO) A Jito (JTO) árfolyama emelkedő tendenciát mutat a január eleji helyi mélypont kialakítása óta. A JTO azóta újra meglátogatta a december elején kialakult kulcsfontosságú kilengési...

Ripple (XRP) technikai elemzés 03.29.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama leküzdött egy kritikus ellenállási szintet, és a heti időkeretben átfordult egy támogatási szintre. Ez a fejlemény akkor történt, amikor az XRP...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!