2023-ban lenyomhatják a nagy kártyakibocsátókat a stablecoinok

A stablecoinok jelentősé részét képezik a kriptoiparnak, és a legtöbb tőzsdén egyértelműen dominálják a piaci forgalmat.

A CoinMetrics adataiból kiderül, hogy a főláncokon végzett tranzakciók esetén a stablecoinok segítségével 7 billió dollárnyi forgalmat bonyolítottak.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Összehasonlításként elmondható, hogy a Visa, a legnagyobb kártyakibocsátó éves szinten 12 billiós forgalmat kezel.

stablecoin

Arra is rávilágítottak viszont páran, hogy a két pénzügyi megoldás összehasonlítása kicsit sántít, hiszen nem ugyanabban a ligában játszanak.

Peter Johnson, a Brevan Howard Digital vezetője elmondta, hogy a stablecoinok forgalma már meghaladta a Mastercard és az American Express volumenét.

Az előrejelzéseik alapján pedig nagyon valószínű, hogy 2023-ban a Visa forgalmát is maguk mögé fogják utasítani majd.

A helyzet valójában az, hogy vélhetően nem csak a Visa, hanem a négy fő kártyakibocsátó, a Visa, Mastercard, American Express és a Discover teljes, összesített volumenét is meghaladja majd a stablecoinokkal lebonyolított tranzakciók értéke.

Ebben a kalkulációban ráadásul nem is szerepel a tőzsdéken belül végzett, kereskedés során történt stablecoin-forgalom mértéke, amely önmagában is egy igen jelentős mennyiséget képvisel.

Az összehasonlítás egyértelműen rávilágít, hogy mekkora a terjedés mértéke a stablecoinok terén, abban is igaza van a kritikusoknak, hogy a két fizetési megoldás két nagyon különböző dolgot takar, így ezt érdemes figyelembe venni.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Karácsonyi kuponkód 15% kedvezmény: KaracsonyKw

A kártyás tranzakciók gyakorlatilag kizárólag fogyasztói vásárlásokat jelentenek, míg a stablecoinokat elsősorban kriptopénzes tranzakciókban használják, váltáskor, vagy a defiben.

Hogy a nagy tömegek ugyanúgy a mindennapi használat során is a stablecoinokhoz forduljanak, elsősorban szabályozási kérdéseken múlik.

Ezt a törvényhozók között is van már, aki felismerte, így az USA képviselői előtt már van egy úgynevezett stablecoin-törvény, egy javaslat, amely a területet szabályozná.

Ez lehetővé tenné az USA bankjai számára, hogy saját stablecoint bocsássanak ki a Számvevőszék engedélyével, a megfelelő likvid fedezetek letétbe helyezése után.

A piaci kapitalizáció esetén a stablecoinok tekintélyes részesedéssel bírnak, a teljes piac 16,5%-át képviselik.

A CoinGecko adataiból látható, hogy nagyjából 140 milliárd dollárnyi stablecoin van most forgalomban.

Az egyértelmű vezető a Tether által kibocsátott USDT, 66,3 milliárdos kapitalizációval, de a Circle stablecoinja, az USDC sincs sokkal lemaradva mögötte, 44,3 milliárd létezik ebből.

Olvastad már? Továbbra sem mozdul a bitcoin

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: may qiao

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Decemberben indulhat az orosz Sberbank kriptoszolgáltatása

Oroszország legnagyobb bankja is belép a kriptopiacra: decemberben indulhat a Sberbank új szolgáltatása. A Sberbank bekerült az orosz jegybank digitálisvaluta-cserével foglalkozó szervezeteket tartalmazó nyilvántartásába. A lépés nem...

Az XRP ETF-ek a piaccal szemben vonzzák a tőkét

Az XRP ETF-ek szembementek a piaccal: több mint egymilliárd dollár távozott a kriptoalapokból. A kriptopiac egyik legfontosabb tőzsdei terméke ezen a héten szinte teljesen más történetet...

Apple, Ondas és Nvidia részvények: közel lehet a fordulat

Három részvény, amelynél közel lehet a technikai fordulat: Apple, Ondas és Nvidia Új lendületet kaphat három amerikai részvény, ha a grafikonokon kijelölt kulcsszintek fölé vagy alá...

Az AI-chiphiány a bitcoinbányászokat is fenyegeti

A Fed szerint az AI-láz még évekig drágíthatja a chipeket – a bitcoinbányászok is bajba kerülhetnek. Az Egyesült Államok jegybankja szerint az AI-infrastruktúra iránti kereslet olyan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.