2021 végére 100 000 dollár lesz a bitcoin árfolyama

Anthony „Pomp” Pompliano, a Morgan Creek Digital Assets kriptovagyon kezelő cég társalapítója szerint 2021 végére 100 000 dollár lesz a bitcoin árfolyama.
A BloxLive.tv-nek adott interjút július 2-án, melyben elmondta, hogy jóslatát a klasszikus kereslet és kínálat modellre alapozza, mely továbbra is alkalmazható a digitális vagyonokra.

A bitcoin árfolyamának folytonos emelkedése mögött álló jelenség a feleződés, amikor feleződik a bányászásért járó jutalom. – 2020 májusában
A legtöbb intézményi befektető nincs is tisztában a kínálat csökkenésével, így a piac növekedését azok a mintázatok fogják tovább vinni, melyeket már most is láthatunk.
Ezek a kriptoszféra egyre növekvő legitimitása, az intézményi tőke folytonos beáramlása, a rekordméretű kereskedelmi forgalom és a globális instabilitás, mely egyre növeli a bitcoin szerepét, mint gazdasági mentsvár.
„A bitcoint segítő egyik legjelentősebb tényező az idő.”– hozzátette Pompliano , jelenlegi 70-75 %-os bizalma, hogy 100 000 dollár lesz a bitcoin értéke 2021 végére akár 90%-ra is növekedhet, ha folytatódnak a jelenlegi mintázatok.

„Tavaly augusztusban azt jósoltam, hogy a bitcoin árfolyama megüti a 3000 dollárt, mielőtt ismét visszatérne 10 000 dollár fölé.
Nagyjából így is történt, most úgy gondolom, hogy 100 000 dollárig mehet, de ez nagyobb ingadozásokat fog hozni.
Lesznek olyan parabolikus időszakok, mint a júliusi, de lesz ugyanekkora esések is. Ezalatt sokan megpróbálják majd megjósolni a piac csúcsát, de szinte mind tévednek majd.

A legitimálás kérdésére Pompliano azt felelte, hogy a Facebook belépése a kriptopénzekbe a Librávap nagyon jó jel. „Lehet, hogy az emberek nem szeretik Zuckerberget, de azt senki nem gondolja, hogy ostoba lenne.”
Felvetette:

 „A bitcoin előnyére válik majd a Libra, olyan lesz mint egy kapudrog a kriptopénzekbe.”

Nem is maga a token kérdéses szerinte, hanem a digitális tárca amivel együtt érkezik.

Ez nem csak a Libra számára lesz fantasztikus belépési pont, hanem a jövőben akár kriptopénzek, tokenizált értékpapírok és akár adatok számára is.

- Advertisement -

Olvastad már? Még meg sem jelent, de már lemásolták a Facebook Librát

Tegnap a kriptokereskedő és bankúttörő Mike Novogratz elmondta, hogy nem fog bitcoint eladni, amikor a kriptopénz legközelebb átlépi a 14 000 dollárt, ugyanis hatalmasat mehet ezután az értéke.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.