2014-ben visszautasított 100 bitcoint, mivel értéktelennek gondolta

Ha valaki 100 bitcoint kínálna neked ingyen, akkor gondolkoznod kellene azon, hogy elfogadd? Valószínűleg egy pillanatot sem, és már mutatnád is a számádat.

A jelenlegi, 7000 dollár körüli árfolyammal 100 bitcoin 700 000 dollárt érne.
Lang Xianping, másnéven „Larry” egy kínai professzor és műsorvezető, akinek egy adásban felajánlottak 100 bitcoint.
A szerencsés professzor 2014-ben kapta az ajánlatot. Valósággal sokkolta a kriptoközösséget, amikor visszautasította azt. Akkoriban a vezető kriptopénz árfolyama nagyjából 650 dollár volt.


Larry szerint az első számú kriptopénznek nincs értéke. Vajon most meggondolná magát, hogy az a bitcoin több mint 700 000 dollárt ér?
Úgy tűnik, hogy a professzor kitart álláspontja mellett. Larryt nemrég ismét megkérdezték, elfogadná-e az ingyen bitcoint. Továbbra is nemleges választ adott, mivel szerinte „értéktelen.”

Nem tudom, hogy Larry mit szívhat, de én nem kérek belőle. Azt gondolni, hogy a bitcoinnak nincs értéke álszent dolog és csak azt mutatja, hogy nem tudja, hogy működik a pénz.

A bitcoin lenyomja a papírpénzeket

Remélem Larry elolvassa ezt a cikket, hogy megtudja a bitcoin sokkal jobb, mint a fiat a pénz négy alapvető tulajdonságait tekintve. A pénznek biztos vagyontárolási formának kell lennie. Az amerikai dollár e tekintetben borzalmasan teljesít, az elmúlt 100 évben értéke 96%-át elvesztette.
A Fed azonban egyre több pénzt nyomtat, így a zöldhasúak csak tovább vesztenek értékükből.
Másfelől lehet, hogy a bitcoin értéke változó, de általában pozitív irányban. Ha Larry elfogadta volna a 2014-es ajánlatot, akkor mára 992%-os profitban lenne.
A valós pénz egy másik tulajdonsága a ritkaság. A bitcoin a világ egyik legritkább valutája, a készlete soha nem lehet több 21 millió bitcoinnál, azonban a kormányok annyi pénzt nyomtathatnak amennyit csak akarnak.
Emellett a bitcoin a dollárral és renminbivel szemben osztható. A bitcoin értéke 8 tizedesjegyig bontható, a legkisebb egysége megfelel „egy satoshinak.”
Végül a bitcoin sokkal jobban átadható, mint a papírpénz. Ha valakinek fiatot szeretnénk utalni egy másik országba, akkor ez akár napokba is telhet. A bitcoin esetében ez kevesebb, mint egy óra. Ez a blokklánc ereje, melyet bányászok egész hálózata támogat.
Számos okot felsoroltunk, amiért a bitcoin értékesebb, mint a fiát pénzek. Tulajdonképpen egy bitcoin 700 000%-kal értékesebb, mint egy amerikai dollár. Ha Larry, a professzor azt mondja, hogy a bitcoin értéktelen, de papírpénzt használ, akkor igazából csak képmutató.

Olvastad már? A kriptókat a csomópontok alapján kellene rangsorolni, nem a kapitalizáció alapján

Forrás: ccn.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum kínálatának harmada már stakingben van, de a jutalom-vita árnyékot vet rá

Az Ethereum egyik legfontosabb mutatója mostanra átlépett egy szimbolikus küszöböt. A hálózat készletének 34 százaléka stakingben van, ami azt jelenti, hogy az ether nagyjából harmada...

A Barca a saját appjába építi a kriptotárcát, a Stellar blokkláncán

A futball-klubok és a kriptó kapcsolata eddig legtöbbször a szponzori logókról szólt. A Barcelona most mást próbál, és ez a lépés sokkal közelebb áll a...

A Tether kaszálja az arany-defi kísérletét, az Alloy 37 nap múlva leáll

A Tether arany-fedezetű hitelezési platformja, az Alloy két évvel az indulása után leáll. A cég szeptember 17-én zárja be a szolgáltatást, így mindössze 37 nap...

A medvepiac elérte az ETF-kibocsátókat is, a Bitwise 14 százalékos leépítést jelentett be

A kriptopiac lejtmenete eddig főleg a tőzsdéket és a bányászcégeket sújtotta, most viszont elérte az ETF-kibocsátókat is. A Bitwise Asset Management nagyjából 14 százalékkal csökkentette...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.