20%-os leépítést jelentett be a Crypto.com

Kris Marszalek, a  Crypto.com alapítója elmondta, a medvepiaci nehéz körülmények között is működnie kell a cégnek, és a 70 millió ügyfél, valamint az erős pénzügyi helyzet ellenére is érzik az ellenszelet.

A piaci problémákra és a közelmúltbeli iparági eseményekre válaszul a vállalat 20%-kal csökkenti az alkalmazottai számát.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

„Nehéz döntést kellett hoznunk ma, a munkatársaink számát nagyjából ötödével kell csökkentenünk. Akiktől búcsút veszünk, már megkapták az értesítést. Az elbocsátások nincsenek összefüggésben a munkatársak egyéni teljesítményével, és határozottan kijelenthetem, hogy mindegyiküknek része van a Crypto.com sikerében.”

Marszalek elmondta, hogy a döntést számos tényező befolyásolta, amelyek hatással vannak a vállalatra, még ha hatalmas erősödéssel 70 milliós felhasználóbázist is sikerült kiépíteniük.

Többek között a gazdasági lassulást és az előre nem látható iparági események azok, amelyek nagymértékben befolyásolhatják a tőzsde teljesítményét.

„A 2022-es évet nagy növekedéssel kezdtük, a teljes iparággal együtt erősödtünk egy felfelé ívelő pályán. A pálya emelkedése viszont megtört az év során, köszönhetően a negatív gazdasági események hatásának.”

A tőzsde már júniusban bejelentett egy kisebb leépítést, akkor az embereik 5%-ától, nagyjából 260 alkalmazottól váltak meg.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Marszalek akkor is úgy fogalmazott, hogy a makrogazdasági lassulás miatt vált szükségessé.

Akkor még nem lehetett tudni, hogy novemberre az FTX tőzsde is bedől, most pedig már az ügyvezető szerint is látható, hogy ez mennyire jelentős mértékben rontotta le az iparág hitelességét.

„Többek között az ilyen események is rávilágítanak arra, hogy miért fontos a kifejezetten óvatos pénzügyi menedzselés. Ezért döntöttünk úgy, hogy meghozzuk a nehéz döntéseket, és tovább csökkentjük az állományunkat, hogy a cég hosszú távon is sikeres tudjon lenni.”

Alig pár nappal ezelőtt egy másik nagy tőzsde, a Coinbase is leépítésről számolt be.

A közleményükből kiderül, hogy 950 dolgozójuk elbocsátását határozták el, így a működési költségeiket 25%-kal tudják csökkenteni.

Emellett más tőzsdék, például a Kraken, Swyftx és a Huobi is csökkentette az alkalmazottai létszámát.


Olvastad már? Jamie Dimon szerint felhős az ég az USA gazdasága fölött

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Sereghajtó lett a bitcoinból és az aranyból

A bitcoin és az arany 2026-ban egyszerre kerültek a befektetési rangsor végére. Ez azért különösen szokatlan, mert a két eszköz az elmúlt hónapokban még ugyanarra...

Újabb hackertámadás rázta meg a kriptopiacot: ezúttal a Premia Labs volt az áldozat

A Premia Labs Arbitrumon futó opciós trezorait támadás érte, az első becslések szerint mintegy 464.600 dollárnyi kriptovaluta került illetéktelen kezekbe. Az eset újra megmutatta, milyen...

Az AI-kiadások miatt romlottak a Meta hitelkilátásai

A Meta továbbra is kiemelkedő hitelminősítéssel rendelkezik, a kilátás azonban romlott. Az S&P Global Ratings az óriásvállalat gyorsan növekvő mesterségesintelligencia-költségei miatt stabilról negatívra módosította a...

A bitcoin története: 18 év a kísérlettől a Wall Streetig

2026. október 31-én a bitcoin betöltötte 18. évét. A kísérletből globális pénzügyi eszköz lett, miközben az eredeti cypherpunk-ideál és a Wall Street érdekei egyre közelebb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.