19 éves gyanúsítottat tartóztattak le milliós kriptólopásért

A hatóságok közleménye alapján a 19 éves Yousef Selassie letartóztatásba került, miután a gyanú szerint SIM swap támadással lopott el 1 millió dollár értékben kriptopénzeket.
A Manhattani Kerületi Ügyészség bejelentéséből tudjuk, hogy Selassie személyazonosság-lopásért lett letartóztatva. Az USA területéről eddig 75 áldozatról tudnak.
A brooklyni vádlott kifinomult SIM swap támadással sikeresen szerzett meg több, mint egy milliónyi kriptót.

Cyrus Vance kerületi ügyész így kommentálta az esetet:

„20 államból mintegy 75 áldozatot károsított meg, és ehhez el sem kellett hagynia a lakását. Az elmúlt négy hónapban a kiszemeltjeitől 1 millió USD értékben szedett el kriptopénzeket, és ehhez semmi másra nem volt szüksége, mint egy iPhone-ra és egy laptopra.”

Az ügyész szerint Selassie esete a harmadik nagyobb SIM swap támadás, amely az elmúlt hónapokban történt.
Mindenkinek javasolja, akivel hasonló történik, hogy haladéktalanul jelentse be a Kiberbűnözés és személyazonosság-lopás elleni irodánál.

Olvastad már? 5 forgatókönyv a közelgő BTC feleződés előtt

Forrás: cryptoglobe.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Ripple megelőzte az Ubert és a Xiaomit – Az XRP új történelmi csúcson

A kriptopénzpiac növekedése egyre nyilvánvalóbb, különösen az elmúlt évben, és július csak még tovább erősítette ezt a narratívát. A három legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta mind bekerült...

A BlackRock stakinget vinne az Ethereum ETF-be – Elindult az intézményi áttörés?

A 2025. július 17-én az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) benyújtott dokumentum szerint a BlackRock arra készül, hogy frissítse iShares Ethereum Trust (ETHA) alapját,...

A SUI áttöri a 4 dollárt: DeFi-bővülés és NEAR-integráció hajtja az emelkedést

A szélesebb kriptopiacon belül a SUI árfolyama figyelemre méltó erőt mutatott júliusban, olyan vezető altcoinok mellett, mint az XRP, az ADA vagy a HYPE. Az elmúlt...

A Dogecoin áttörte a háromszöget – Közel lehet az 1 dolláros rali?

Izgalmas fejlemények a Dogecoin háza táján. Egy hosszú távú mintából való határozott kitöréssel és egy 500 millió dolláros intézményi támogatással a Dogecoin újra a reflektorfénybe...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.