18 kriptopénz ATM-et foglaltak le az Egyesült Államokban

A hatóságok letartóztattak egy gyanúsítottat, aki 18 kriptopénz ATM-et működtetett, amelyeket egy kisvállalkozói hitelprogram keretein belül vásárolt.

Az elkövető működtette a Coindawg vállalkozást, amely Texas és Oklahoma területén működtette a készülékeket.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

- Advertisement -

Az Igazságügy-minisztérium által megosztott vádak szerint Charles Constant csalással jutott hozzá az állami hitelhez, emellett pénzmosásban is részt vett, valamint kriptopénzeket vásárolt a törvénytelenül megszerzett összegből.

„A hatóságok többek között 18 ATM-et is lefoglaltak Texas és Oklahoma államokban, amelyeket a gyanúsított a csalással szerzett pénzből vásárolt és üzemeltetett. Ezek a Coindawg néven ismert cég kezelésébe kerültek, amelyet Constant alapított.”

Az ügyben eljáró Igazságügy-minisztérium elmondása alapján Constant hamis személyazonosságok segítségével tévesztette meg a hiteligénylés során az állami hivatalnokokat, és így 2020 őszén hét alkalommal igényelt hitelt az SBA-tól, a Small Business Administration-tól.

Ez a hitelprogram a járványügyi intézkedések gazdasági hátrányainak a kiküszöbölésére lett létrehozva, hogy a lezárások miatt bajba került kisvállalkozások tőkéhez juthassanak.

A jogosulatlanul felvett hitelből a vádak alapján Constant 700 ezer dollárért egyszerűen bitcoint vett egy New Yorkban működő kriptotőzsdén.

Az Igazságügy-minisztérium adatai alapján a Coindawg az évek során összesen 3 millió dollárnyi kriptopénz-ügyletet bonyolított le, és 15%-os jutalékot vont le a tranzakciókból.

Constant a bíróságon pénzmosási vádakkal néz szembe, de emellett lopásért is felelnie kell.

Ha elítélik, akár 20 év letöltendő börtönbüntetést is kaphat, mivel az államot károsította meg a tevékenységével.

Ezen felül viszont további 10 évet is kaphat még büntetésként, ha a lopás vádjában is elítéli a bíróság.

zeta

Olvastad már? A legnagyobb kínai bankok érdeklődést mutatnak a kriptoipar iránt

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Három engedélyezett eszközzel indul az orosz kriptokereskedés

Oroszország szabályozott keretek közé tereli a lakossági kriptokereskedést. A Bank of Russia november 6-án három eszközt jelölt ki a nem minősített befektetők számára. Bitcoin, ethereum és...

A Strive bitcoin-tartaléka új csúcsra emelkedett

A Strive októberben minden korábbinál agresszívebben növelte bitcoin-tartalékát. A vállalat 43.124 bitcoinra emelte állományát, és ezzel már a nyilvánosan jegyzett vállalati trezorok élmezőnyét ostromolja. A társaság...

Szigorodhat a stablecoinok felügyelete Nigériában

Nigéria új szintre emeli a kriptoszektor felügyeletét. A központi bank szigorú tőkekövetelményeket, tartalékszabályokat és engedélyezési rendszert vezetett be a stablecoinok, a kriptós fizetési szolgáltatások és...

A WLFI-visszavásárlás új keresletet teremthet

A World Liberty Financial újra saját tokenje, a WLFI felé terelné a keresletet. A Trump családhoz kötődő projekt a USD1 stablecoin tartalékain keletkező bevételeket is...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.