11 éves blokkjutalom került elköltésre nemrég

A 2021 novemberében elköltött 2010-es blokkjutalmak sorozata után egészen január 21-ig nem történtek újabb eladások.
Pénteken egy 11 éves, eredetileg 2010. november 22-én bányászott blokkjutalom először került át valaki másnak a tárcájába, miután több mint egy évtizede nem használta senki.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

2010-es blokkjutalom, amelyet 2022-ben adtak el

A szóban forgó 2010-es blokkjutalom pénteken került átutalásra, miután a hálózat már közel két hónapja nem regisztrált ehhez hasonló eseményt. Az 50 BTC-s blokkjutalom az átutalás idején nagyjából 1,8 millió dollárt ért.
A BTC-cím tulajdonosa azonban nem költötte el a megfelelő bitcoin cash (BCH) és bitcoinsv (BSV) coinokat, ami a 100 el nem költött coin esetében egy kicsivel kevesebb, mint 20 ezer dollárnak felel meg.
A január 21-én elköltött 50 BTC-t két külön címre küldték, az egyik 10 BTC-t, a másik pedig 40 BTC-t kapott.

A 93.276-os blokkjutalma elköltésének és az összes úgynevezett „alvó bitcoin” elköltésének vizuális szemléltetése 2009 januárja óta.

- Advertisement -

A tranzakciót a Blockchair statisztikái szerint nagyon alacsony adatvédelmi minősítéssel küldték el, és a privacy-o-meter eszköz 45-ös pontszámot ad az átutalásnak az azonosított címek miatt. Míg január 21-ig nem volt nagyszámú 2010-es blokkjutalom-elköltés, addig 2011-es költéseket korábban is tapasztaltunk már.
Novemberben 11 blokkjutalom-átutalás történt 2011-ből, decemberben nyolc, és idén eddig egy költés történt 2011-ből. Egyetlen blokkjutalmat költöttek el 2012-ből ebben a hónapban, 15 blokkjutalmat 2013-ból, és hatot eddig 2014-ből.

2015-ből eddig hét blokkjutalom került át más címre, 2016-ból pedig körülbelül 14. A bitquery.io adatai szerint a 2010-es 50 BTC az onchain mozgások alapján a Coinbase kriptovaluta-tőzsdére kerülhetett.
A 2010-es blokkköltést a Btcparser.com kapta el, és a theholyroger.com ‘not Satoshi’s bags tracker’ grafikonja szemléletesen is megmutatja.
A legutóbbi 2009-es blokkjutalomköltés 2020. május 20-án, azaz több mint 600 nappal ezelőtt volt.
Az a bizonyos költés azért volt egyedülálló, mert a szóban forgó BTC-t alig egy hónappal azután bocsátották ki, hogy Satoshi Nakamoto elindította a hálózatot.

Olvastad már? 36.000 dolláron a bitcoin – mit mondanak az elemzők?

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Mit jelez a Wall Street a bitcoin árfolyamáról?

A Wall Street megjelenése átalakította a bitcoin ármozgását: a korábbi, egymást követő kétszámjegyű ralik helyét egy szabályozottabb, makroadatokra érzékeny piac veszi át. Markus Thielen szerint...

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.