100 milliárddal kevesebb hitelt igényeltek az USA-ban

Az amerikai bankszektor a közelmúltban bekövetkezett csődök miatt még mindig nem tért teljesen magához.

A statisztikák alapján március utolsó két hetében összesen 105 milliárd dollárral csökkent a kihelyezett hitelállomány, amely minden idők legnagyobb negatív rekordjának számít.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A Silvergate Bank és a Silicon Valley Bank március elején dőlt be, a Signature Bankot pedig lefoglalta a kormányzat, az események utóhatása pedig még mindig érezhető.

A Federal Reserve, az Államkincstár, és a Szövetségi Betétbiztosító közös mentőcsomaggal segítette ki a letéteseket, hogy ne veszítsenek pénzt.

Az azóta eltelt időben a bajok nemzetközi szintre emelkedtek, és olyan pénzintézetek esetén is problémákról hallhattunk, mint például a svájci Credit Suisse.

A Bloomberg információi alapján a hiteligénylés mértéke drasztikusan leesett, és az adatok nyilvántartása, 1973 óta a mostani 105 milliárdos visszahúzódás az eddigi legnagyobb csökkenés.

Forrás: bloomberg.com

A Bloomberg szakértője, Alexandre Tanzi úgy fogalmazott, hogy a hitelállományba beletartoznak az ipari, a kereskedelmi, és az ingatlanhitelek is.

Ehhez hozzá jön az is, hogy az előző hét során a lakossági bankbetétek összesített értéke 64,7 milliárd dollárral csökkent, tehát ennyit vettek ki az emberek a bankokból, készpénzben.

Ezzel ez már a tízedik hét, hogy a bankbetétek mennyisége folyamatosan csökken.

Egy másik intő jel lehet, hogy a Federal Home Loan Bank, az FHLB márciusban sokkal több kötvényt adott el, mint szokott, összesen negyed billió dollár értékben.

„Ez több, mint hatszorosa a bank átlagos havi forgalmának, és arra utal, hogy a pénzintézetek számára mennyire fontossá vált, hogy készpénzhez jussanak.”

Az egyik népszerű Twiteres influenszer, WallStreetSilver pedig megosztotta a közgazdász Peter St. Onge videóját, amelyben a szakember elmagyarázza, hogy a bankokból a pénz éppen a pénzpiaci alapokba folyik át.

Több billió dollárról van szó, és ennek a kiáramlása legyengíti a bankrendszert.

Az emberek félelme pedig, hogy a bank bajba kerülhet, csak tovább erősíti ezt a trendet, és így ténylegesen tovább is gyengítik a pénzintézeteket.

A közgazdász videója Elon Muskot is megszólalásra késztette, aki szerint ez a trend csak erősödni fog a jövőben.

Musk nem először nyilatkozik negatívan az USA bankrendszeréről, és a Fed működését is többször kritizálta már.

Tavaly novemberben arra sürgette a Fedet, hogy hagyjon fel a kamatemeléssel, különben nagy bajba sodorják az ország gazdaságát.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Decemberben is megismételte ezt a nézetét, mikor a Fed ismét kamatot emelt, és elmondta, hogy a történelembe úgy fog bevonulni a központi bank jelenlegi monetáris politikája, mint a lehető legkártékonyabb megoldás.

Mikor pedig márciusban három nagy amerikai bank is bajba jutott, Musk úgy fogalmazott, hogy a következmények nem azonnal jelentkeznek, éppen ezért azonnal fel kellene hagyni a kamatemeléssel.

zeta

Olvastad már? A Bitcoin szárnyalni vagy összeomlani készül, a CPI-adatok közzététele után?

Forrás: news.bitcoin.com

Kiemelt kép: ClaraDon

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum kínálatának harmada már stakingben van, de a jutalom-vita árnyékot vet rá

Az Ethereum egyik legfontosabb mutatója mostanra átlépett egy szimbolikus küszöböt. A hálózat készletének 34 százaléka stakingben van, ami azt jelenti, hogy az ether nagyjából harmada...

A Barca a saját appjába építi a kriptotárcát, a Stellar blokkláncán

A futball-klubok és a kriptó kapcsolata eddig legtöbbször a szponzori logókról szólt. A Barcelona most mást próbál, és ez a lépés sokkal közelebb áll a...

A Tether kaszálja az arany-defi kísérletét, az Alloy 37 nap múlva leáll

A Tether arany-fedezetű hitelezési platformja, az Alloy két évvel az indulása után leáll. A cég szeptember 17-én zárja be a szolgáltatást, így mindössze 37 nap...

A medvepiac elérte az ETF-kibocsátókat is, a Bitwise 14 százalékos leépítést jelentett be

A kriptopiac lejtmenete eddig főleg a tőzsdéket és a bányászcégeket sújtotta, most viszont elérte az ETF-kibocsátókat is. A Bitwise Asset Management nagyjából 14 százalékkal csökkentette...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.