10 százalékkal emelkedett a Bitcoin Cash ára

Két számjegyű raliba kezdett a Bitcoin Cash árfolyama péntek kora esti óráiban, amikor két nagyvállalat – a Binance és a Bitcoin.com bemutatta a kevesebb mint két hét múlva megvalósításra kerülő BCH hard forkra vonatkozó terveit.

Olvastad már? A tengerentúlon terjeszkedik a top 3 dél-koreai váltó

 

Két számjegyű emelkedés a BCH árfolyamában

Mint a többi nagy kapacitású kriptovaluta, a BCH is oldalazott az elmúlt hetekben, árfolyama jellemzően stabil volt. A péntek reggeli kereskedelem közben is 425 dolláros értéken állt, kicsivel 12.45 után azonban 450 dollárra emelkedett, majd még a 470 dollárt is érintette, mielőtt visszaesett volna a jelenlegi 465 dollárra.

Ennek eredménye 10 százalék feletti napi árfolyammozgás lett, amellyel a BCH a pénteki nap 100 legjobban teljesítő érméje közül a második helyezést szerezte meg. Csupán a kis kapitalizációjú Ravencoin előzte meg.

Forrás: wikimedia.com

A hirtelen mozgás összefüggést mutat két egymástól független bejelentéssel. A két nagy kriptovaluta-vállalat, a Binance és a Bitcoin.com nyilvánosságra hozta egy szoftveres BCH hard forkra vonatkozó terveit.

A CCN jelentése szerint még nincs egyeztetve, hogy milyen technológiai fejlesztések aktiválása lenne szükséges a hálózaton, de a hard fork azzal is fenyeget, hogy az ezt követő verziókban a BCH blokklánca megszűnik a jelenlegi formájában.

            Forrás:        wikipedia.com

A Binance – a világ legnagyobb kriptováltója –, a Bitcoin.com és Roger Ver BCH-terjesztő weboldala is a Bitcoin ABC csapat BCH verziója mellett tette le a voksát, a Craig Wrighthez köthető nChain, és a bányászpool szolgáltató CoinGeek

A mai bejelentésekben a Binance és a Bitcoin.com, a Roger Ver tulajdonában lévő BCH promóciós weboldal jelezte, hogy támogatni fogja a Bitcoin ABC fejlesztői csapat által támogatott BCH verziót – nem a Craig alternatív kliens kiadását, amelyet az nChain és a CoinGeek fejlesztett.

A Bitcoin.com kijelentette, hogy bányászpoolja, tárcája, blokkböngészője és egyéb szolgáltatásai a fork-kompatibilis Bitcoin ABC klienssel működnek majd együtt.

Ezzel együtt ezek a szolgáltatások voltak az utolsók a Bitcoin Unlimitedtől, ez ugyanis a bányászokra bízta volna annak eldöntését, hogy milyen frissítéseket aktiváljanak a hálózaton. Bár nem került közvetlenül bejelentésre, a bejelentés tisztázta, hogy a vállalat nem támogatja az SV-t.

A Binance nyilatkozata viszont kissé átláthatatlan, mert bár kijelentette, hogy támogatja a Bitcoin Cash hard forkot, de nem foglalkoztatja az, hogy milyen szoftveres kliens a támogatott.

Érdemes megjegyezni azonban azt, hogy a bejelentéshez a bitcoincash.org GitHub projektjét csatolták, amely az ABC klienséhez tartozó frissítéskészletet tartalmazza. A CCN már megkereste a vállalatot annak tisztázása érdekében, hogy kizárólag ezt a BCH változatot támogatják-e.

Bár ezek a kijelentések nem szüntetik meg a november 15-i hard forkot övező bizonytalanságot, úgy tűnik, hogy a BCH infrastruktúrával rendelkező nagyvállalatok továbbra is az ABC mögött állnak. Így az úgynevezett „hash háborúk” kevésbé lehetnek csúnyák és zavaróak, mint amilyenek eddig voltak.

 

Forrás: ccn.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép estéd!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Vesztegetéssel gyanúsítják a koreai Bithumb kriptotőzsde igazgatóját

Vannak azok a kriptotőzsdék, ahol a legizgalmasabb dolog az új tokenek listázása, és vannak azok, ahol inkább az a kérdés, mikor száll ki legközelebb a...

A Coinbase már évi 1 billió dollárnyi stablecoin-forgalmat dolgoz fel

Amikor az emberek a Coinbase-re gondolnak, általában a klasszikus tőzsdei hullámvasút jut eszükbe. A kisbefektetők vesznek egy kis bitcoint, eladnak egy kis mémcoint, a cég...

A Citi a privát cégek részvényeit tokenizálná

Az elmúlt években a Wall Streeten a tokenizáció nagyrészt a konferenciák kávészüneteinek a témája volt. Szép, elegáns jövőkép, amiről mindenki tudta, hogy jön, de senki...

10 ezer dollár lesz az Ethereum, de csak ha újfajta ellenőrzési rendszert vezet be, a ZK proofot?

Ha elég régóta vagy a kriptóban, pontosan tudod, hogyan működik a piac pszichológiája. A nagy árfolyam-álmokhoz mindig kell egy nagyon szexi technológiai sztori. A puszta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.