10-ből 9 központi bank már komolyan fontolgatja a digitális valuta kibocsátását

-

A Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS által végzett felmérésből kiderül, hogy a világ központi bankjainak a nagy többsége már foglalkozik a jegybanki digitális valutákkal, a munkát pedig főleg „a stablecoinok és a kriptopénzek terjedése gyorsította fel”.
A jelentést a múlt héten adták ki, ebben a tavaly végzett felmérésük eredményeiről számolnak be a szerzők, a bank vezető közgazdásza, Anneke Kosse, és a pénzpiaci elemző, Ilaria Mattei.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


A jelentés elkészítéséhez 2021 őszén összesen 81 központi bankot kérdeztek meg.

„10-ből 9 bank már foglalkozik a CBDC-k, a jegybanki digitális valuták kérdésével, és több, mint a felük már kísérleteket végez az eddig fejlesztett megoldásokkal. Összességében elmondható, hogy a lakossági célra is használható CBDC-k mára sokkal előrehaladottabb állapotba kerültek.”

A szerzők elmondása alapján a járvány mellett a stablecoinok és a kriptopénzek terjedése is szerepet játszott a kísérletek felgyorsításában.

Professzionális Copy Trading a Bitget-től! Próbáld ki!

Ez főleg a fejlett országok esetén van így, amelyek pénzügyi stabilitása fokozott motivációt biztosít, hogy saját digitális valutát adjanak ki.

„A 2021-es év a kriptopénzek jelentős növekedését hozta el, és ez igaz a stablecoinok szektorára is. A megkérdezett bankok 60%-a azt mondta, ez határozottan szerepet játszott abban, hogy elkezdték a munkát, vagy gyorsítottak az eddigi ütemükön. Egyre növekszik az együttműködés is a központi bankok között, hogy megismerjék a kriptoeszközök által tanúsított kockázatokat, és, hogy a megfelelő szabályozás kialakításával kezelni tudják a veszélyt, amelyet a pénzrendszer stabilitására jelentenek.”


Számos központi bank megosztotta azt is, hogy a digitális valutával való munkát a határokon átnyúló kifizetések hatékonyabbá tétele is motiválja, és több, mint kétharmaduk elismerte, hogy már rövid-közép távon is lehetséges, hogy élesben kibocsátják a saját digitális pénzüket.

Olvastad már? Robbanás előtt áll az új magyar kripto startup


Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance elindítja a világ első kriptopénz háromoldalú megállapodását

Az együttműködés teljesen megváltoztatja a Web2 banking kriptopénz-szolgáltatásokkal való együttműködésének módját A Binance (BNB) új fejlesztése lehetővé teszi az intézményi befektetők számára, hogy a kereskedési biztosítékot...

A MicroStrategy legfrissebb Bitcoin vásárlása

A MicroStrategy legutóbbi Bitcoin (BTC) vásárlásának utóhatásai miatt a medvék azon tűnődnek, vajon megváltoztak-e az idők. A Bitcoin árfolyama ugyanis nem zuhant úgy, ahogy azt...

Optimism (OP) technikai elemzés 12.01.

Prémium Optimism (OP) Az Optimism (OP) az L2 szektor állapota miatt kihívásokkal nézett szembe. Egy nemrégiben készült jelentés mélyebben elmerült ezekben a következményekben, és abban, hogy a DEX...

Elon Musk: „B*szódjanak meg a hirdetők!”

A milliárdos vállalkozó a The New York Times éves konferenciáján fejtette ki a nézeteit a hirdetők hozzáállásáról, élő tévéadásban. A Fehér Ház antiszemita és rasszista...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!