1 milliárd dolláros befektetői pénzhez szeretne jutni a Coinbase

A Coinbase bejelentette, hogy vállalati kötvény kibocsátásával vonna be 1 milliárd dollárnyi befektetői tőkét, főleg az üzemeltetési költségek és a tőkeellátottság fedezésére.

A Nasdaq-on jegyzett kriptotőzsde a kötvények számára a 2030-as lejárati dátumot határozta meg.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Coinbase hivatalos közleményben osztotta meg a hírt, elmondva, hogy a tőkebevonás privát körben fog zajlani, azaz a nagy nyilvánosság részére nem lesz lehetőség a kötvényvásárlásra, azt csak meghatározott befektetők számára teszik lehetővé.

A piaci körülmények tekintetében 1 milliárd dolláros tőkét céloztak meg, ezért cserébe pedig átváltható kötvényeket ajánlanak a befektetőknek, 230-as lejárattal.

Az átváltható kötvények esetében a hagyományos finanszírozási formákkal ellentétben jobb költséghatékonyságot tudnak elérni a befektetők, mivel az ilyen kötvények legnagyobb előnye, hogy a lejáratkor cégrészesedésre is át lehet váltani.

Ez főleg amiatt vonzó a befektetők számára, mert egyrészt folyamatos bevételhez juttatja őket, és amennyiben a cég részvényeinek az értéke növekszik, úgy ezzel párhuzamosan ezek a kötvények is egyre többet érnek.

Az átváltható kötvények a Coinbase esetében ráadásul még vonzóbbak, hiszen, ha a cég egyszerűen új részvényeket bocsátana ki, akkor a már meglévő részvénytulajdonosok részesedése csökkenne, pénzügyi kár érné őket.

A COIN részvények árfolyama az elmúlt hónapban 80%-ot növekedett, és az elmúlt hat hónapos periódusban 213% hozamnak örülhetnek a befektetők.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

A Goldman Sachs elemzői a cég részvényeit egyel jobb befektetési kategóriába sorolták a közelmúltban.

A Coinbase rendszere viszont az elmúlt hetekben kétszer is leállt, mindkét alkalommal a bitcoin új rekordárának az elérésekor.

Mikor az árfolyam ismét elérte a 64 ezer dolláros szintet, a tőzsde szakértői arra számítottak, hogy az átlagosnál 10-szer magasabb lesz az érdeklődés, a valódi forgalom viszont ezeket a várakozásokat is felülmúlta.


Olvastad már? Coinbase CEO: A Bitcoin elfogadása az arany standardhoz való visszatérést jelenti

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin fix kínálata átírhatja a hitelpiacokat

A bitcoin fix kínálata nemcsak az infláció ellen kínálna védelmet, hanem a hitelpiacokat is alapjaiban írhatná át. Willy Woo kriptoelemző szerint a 21 millió érmére korlátozott...

Soha ennyi bitcoint még nem birtokolt a Strategy, mint most

A Strategy újabb bitcoint vásárolt, miközben a cég tőkeszerkezete látványosan elmozdult a preferált részvények visszavásárlása felé. Michael Saylor vállalata 250 BTC-vel növelte készletét, így a...

93 millió dollárnyi kriptovaluta tűnt el Ledger-tárcákból

Egy beültetett hardveres eszköz miatt több mint 93 millió dollárnyi kriptovaluta tűnt el Ledger-tárcákból – és közben Európából is érkezett egy új, egyelőre nem megerősített...

Újra 84 ezer dollár fölött a bitcoin árfolyama

A bitcoin ismét a 84.000 dolláros szint fölé kapaszkodott, de a grafikon még nem ad egyértelmű jelzést arról, hogy valóban lezárult-e a korrekció. A kriptovaluta immár...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.