Vitalik Buterin is csatlakozik az adományozók sorába a török földrengés ügyében

Az Ethereum alapítója 227 ezer dolláros adományt juttatott el a török segélyszervezetek számára, hogy a Szíriában és Törökországban történt katasztrófa áldozatai segítséget kapjanak.

A múlt hét elején évtizedek óta a legerősebb, egy 7,8-es erősségű rengés-sorozat rázta meg a térséget, rengeteg ember halálát, és hatalmas károkat okozva.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Az áldozatok száma a becslések alapján meghaladja a 33 ezret.

Rengetegen küldenek adományt a mentés szervezői számára, és a Peckshield, egy blokklánc-biztonsági cég elmondása szerint Vitalik Buterin is csatlakozott ezek sorába.

A napokban 50 ETH-t, azaz nagyjából 77 ezer dollárt küldött az Anka Relief számára.

A társaság tisztviselői a köszönetüket fejezték ki, és elmondták, az adományok már az első naptól folyamatosan érkeznek.

„Gyakorlatilag a földrengés utáni első napon elkezdtük kapni az adományokat, és az látszik, hogy több nagy, nem állami szervezet tárcáiba is folyamatosan érkeznek a hozzájárulások. Nagyon jó dolog, hogy ilyen jól működik ez, hogy a támogatások így is meg tudnak érkezni.”

Az Anka emellett több kriptotárcát is megadott, amelyekbe kriptopénzeket lehet küldeni.

A cég az Ukrajnába szánt kriptós adományok bonyolításában is közreműködik, hogy segíteni tudjanak.

Buterin már korábban is küldött segítséget, 99 ETH-t utalt a múlt hét végén.

A nagyjából 150 ezer dollárnyi tokent az Ahbap, egy nonprofit segélyszervezetnek küldte, amely a földrengés okozta károkat igyekszik enyhíteni.

Az Ahbap is több különböző kriptopénzben tudja fogadni az adományokat, ezeknek a listáját is megosztották.

Az eddig információk alapján nagyjából 4,3 millió dollárnyi kriptoadományt kaptak, a legnépszerűbbnek pedig a stablecoinok számítanak.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az Etherscan adatai alapján a szervezet tárcái jelenleg 409 ETH tartalmaznak.

A nemzetközi sajtó is foglalkozott már a hírrel, hogy a kriptoadományok a világ minden tájáról érkeznek.

A cégektől érkező segélyek mértéke már elérte a 10 millió dollárt, a Binance tőzsde pedig 5 millió dollár értékű adománnyal segíti a helyi felhasználóit.

Ez BNB airdrop formájában érhető el, és a tőzsde a lakcímek alapján küldi el az érintett területen élőknek.

A kriptopénzes közösség már az első napon megmozdult, és segítséget küldött a mentésben részt vevő szervezeteknek.

Nem ez az első eset, amikor a kriptopénzek segítségével tudnak adományt küldeni, akik segíteni szeretnének.

A 2015-ös nagy nepáli földrengés után is sok bitcoin-adományt kaptak a helyszínen dolgozó segélyszervezetek.


Olvastad már? Brazíliában kriptopénzzel is lehet adót fizetni

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A következő SHIB? Ez a mém érme most gyűjtött 7 millió dollárt, és 2025-ben 1000-szeresére nőhet!

Vendégbejegyzés Egy új mém érme kelt hullámokat, miután 7 millió dolláros finanszírozást szerzett, ami spekulációkat indított el arról, hogy megismételheti a korábbi sikerek meteorikus emelkedését. A...

Miért tartják az elemzők a DTX Exchange-et okosabb befektetésnek, mint a Ripple-t és a Solanát 2025-ben?

Vendégbejegyzés Bár a Solana (SOL) és a Ripple (XRP) továbbra is a reflektorfényben van, egy feltörekvő rivális egyre inkább magára vonja a befektetők figyelmét. Vajon a...

Az XRP és az Ethereum erősödik, miközben a Bitcoin gyengélkedik

A blokklánc-elemzéssel foglalkozó Santiment legfrissebb jelentése érdekes adatokat hozott nyilvánosságra a három legnagyobb kriptovaluta, a Bitcoin, Ethereum és XRP  birtokosainak számáról. Ez a mutató azt...

IntelMarkets (INTL), Dogecoin (DOGE) és Solana (SOL): Melyik token készül hatalmas növekedésre?

Vendégbejegyzés A kriptopiac lángol, és az IntelMarkets (INTL), Dogecoin (DOGE) és Solana (SOL) a legforróbb tokenek közé tartoznak. Az IntelMarkets egy kilencedik fázisban lévő előértékesítési sztár,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.