Vitalik Buterin doktori címet kapott

Tiszteletbeli doktori címet ajándékozott a Bázeli Egyetem Vitalik Buterinnek, az Ethereum társalapítójának – derült ki az egyetem weboldalán pénzeken megjelent hivatalos közleményéből.

Olvastad már? Észak-Koreai hackertámadások-magánszemélyek a célkeresztben

 

Svjác legrégebbi egyetemének Üzleti és Gazdaságtudományi Kara Buterinnek a „kriptopénzek, okos szerződések és intézménytervezés területén elért kiemelkedő eredményei” miatt döntött a doktorrá avatás mellett.

Forrás: University of Basel

A tiszteletbeli címet a kar dékánja, Aleksander Berentsen, gazdaságelmélet-professzor adományozta, az egyetem évente megrendezésre kerülő „Dies academicus” rendezvényén, pénteken.

A Bázeli Egyetem külön megemlítette Buterin „forradalmi” közreműködését a decentralizálás ötletének támogatásában, valamint „a digitális forradalomban való egységes részvételt.”

A kar kiemelte, hogy Buterin „mindenféle egyetemi fokozat nélkül írta meg tudományos dokumentumait”.

Ez év júliusában a szoftverfejlesztő a centralizált váltókat kritizálta, azt állítva, hogy az ilyen intézményeknek a „pokolban kellene égniük.” A szoftverfejlesztő azzal érvelt, hogy a kriptoközösségnek szembe kell nézniük azzal, hogy „egy buta király hatalomhoz jut”, emellett kifejezte elkötelezettségét a decentralizáció mellett.

 

November elején Buterin nyilvánosságra hozott néhány részletet az Ethereum hálózatának következő fejlesztésével kapcsolatban. A „Serenity”-nek nevezett Ethereum 2.0 állítólag többféle Ethereum projektet foglal majd magában, amelyek 2014 óta vannak folyamatban. A frissítés idejét azonban nem árulta el, mindössze annyit, hogy már „tényleg nincs messze”.

A 2015 nyarán indult Ethereum blokklánca egyszerre ad helyet magának a kriptovalutának, illetve nyilvános blokkláncként okos szerződések platformját, és decentralizált alkalmazások alapját szolgálja.

Vegyél részt promóciós játékunkban, és vidd el a több mint 20.000 forint összértékű nyeremények egyikét!

Az altcoin egyébként a harmadik helyet foglalja el a top kriptopénzek között – már ami a piaci kapitalizációt illeti. Eddig folyamatosan második volt, most azonban a Ripple vette át tőle a helyet.

Az ETH árfolyama idén, január közepén tetőzött: egy coin ára akkor 1.400 dollár volt, a medve piac miatt azonban ez mára jelentősen megváltozott: a cikk írásakor körülbelül 112 dollárért értékesítették.

Forrás: Coinmarketcap.com

 

Forrás: cointelegraph.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP és az Ethereum erősödik, miközben a Bitcoin gyengélkedik

A blokklánc-elemzéssel foglalkozó Santiment legfrissebb jelentése érdekes adatokat hozott nyilvánosságra a három legnagyobb kriptovaluta, a Bitcoin, Ethereum és XRP  birtokosainak számáról. Ez a mutató azt...

IntelMarkets (INTL), Dogecoin (DOGE) és Solana (SOL): Melyik token készül hatalmas növekedésre?

Vendégbejegyzés A kriptopiac lángol, és az IntelMarkets (INTL), Dogecoin (DOGE) és Solana (SOL) a legforróbb tokenek közé tartoznak. Az IntelMarkets egy kilencedik fázisban lévő előértékesítési sztár,...

Az SEC tényleg fontolóra vette a Dogecoin és az XRP ETF-eket?

A Grayscale újabb tőzsdén kereskedett alapokat szeretne indítani, ezúttal az XRP és a Dogecoin számára. És ami igazán meglepő ebben a történetben az Amerikai Értékpapír-...

XRP árfolyamelemzés: Megcélozza a 3,2 dollárt?

Prémium Ripple (XRP) Az elmúlt hónapokban az XRP árfolyama erőteljes bikás lendületet mutatott, miután kitört a hosszú távú konszolidációs fázisból. Amikor sokan már leírták a tokent, 500%-os ugrást...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.