Veszélyt jelenthet a bitcoinra az SP500 index erősödése?

-

Az amerikai SP500 index a közelmúltban jelentős erősödést tapasztalt, és nagyobb figyelmet kelt a befektetők körében. Sokan úgy vélik, ez rossz hatással lehet a bitcoin teljesítményére.

A bitcoinra sokszor hivatkoznak digitális aranyként, és menekülőeszközként, amellyel védekezni lehet a gazdasági bizonytalanságok ellen.


Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


Az SP500 index viszont az USA 500 legnagyobb cégének a teljesítményét követi, így az egyik legerősebb, legelismertebb tőzsdei terméknek számít.

A spot piaci bitcoin ETF-ek engedélyezése után sokan hatalmas áremelkedésre számítottak, most viszont arra panaszkodnak, hogy egy hét alatt még mindig nem többszöröződött meg az árfolyam. Persze aki erre számított, az eleve rossz feltevésekből indult ki, és türelmetlen.

A Bitcoin az ETF jóváhagyása után nem emelkedett

Ehhez jön hozzá a tény, hogy az amerikai piacfelügyeleti bizottság, a FOMC január végére időzítette a következő kamatdöntő ülését, és a várakozások szerint a mostani gazdasági körülmények között nem kell kamatemeléstől tartani.

Az előzetes információk alapján a Fed továbbra is fenn akarja tartani a jelenlegi kamatkörnyezetet, és a lazítás megkezdésére, a pénznyomtatásra legkorábban márciustól kerülhet sor.

A Wall Street mindenesetre bizakodó a jövőt illetően, és a tőzsdék zöldben zártak, az SP500 új csúcsokat ért el a hét végére.

A Financial Times szerint ezzel a tőzsde túlszárnyalta az eddigi rekordját 2022 januárjából, köszönhetően a technológiai szektor erejének és teljesítményének.

A bitcoin árfolyama jelenleg a 41-42 ezer dolláros régióban tartózkodik, kismértékű csökkenéssel az elmúlt 24 órás periódusban, ha az elmúlt hét napot vesszük figyelembe, akkor pedig 2,75-os csökkenést láthatunk.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!


A bitcoin tőzsdei kereskedési forgalma napi 9 milliárd dollár körül alakul, és a nemrégiben indult ETF-ek eddig összesen 95 ezer bitcoint vásároltak fel.

Az ETF-ek indulása után összesen hat kereskedési nap zárult le a hagyományos pénzügyben, ennyi idő alatt viszont a bitcoin ETF-ek kibocsátói összesen 95 ezer bitcoint vásároltak fel a termékeik fedezeteként.

Ennek az összesített értéke a mostani árfolyamokon körülbelül 4 milliárd dollárt tesz ki.

A Bloomberg ETF-elemzője, Eric Balchunas elmondta, a piacon ezzel párhuzamosan átrendeződés is zajlik.

A Grayscale végre át tudta konvertálni a saját bitcoin alapját, így az már ETF-ként működik, viszont sokan, akik eddig náluk vezettek számlát, másik szolgáltatóhoz pártoltak át, így a cég egyelőre eladóként szerepel a piacon.

Ennek egyik fő oka, hogy sokkal magasabb kezelési díjakat számítanak fel, mint a többi kibocsátó.

A Grayscale GBTC alapjából tehát kifelé megy a pénz, eddig összesen 2,8 milliárd dollárt az elmúlt hat nap alatt, míg a többi alapba főleg beutalásokat látni, ennél nagyobb mértékben.

A Fidelity FBTC, és a BlackRock IBIT nevű ETF terméke számít a két legnépszerűbbnek, az eddigi hat kereskedési nap során összesen fejenként 1,2 milliárd dollárnyi tőkét tudtak bevonni.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


Abszolút értékben nézve a Fidelity több pénzt kapott, de drágábban vásárolt, a BlackRock pedig kisebb forgalom mellett olcsóbban tudott venni, így több bitcoinhoz jutott.

A két cég készlete így jelenleg 1,3 milliárd, illetve 1,4 milliárd dollár értékű bitcoin, ennyit tartanak fedezetként az eddig eladott ETF-ek mögött. Ez pedig mindössze az első hat nap eredménye.

Olvastad már? Filléres kriptok, amelyek januárban fel fognak robbanni

Kiemelt kép

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért volt rövid életű az Ethereum 3000 dollárra való emelkedése?

Az Ethereum (ETH) 3000 dollárt meghaladó árfolyamát követően február 20-án egy 8,6 éve szunnyadó ICO-résztvevő 1.732 ETH-t fizetett be, ami a cikkírás idején 5,15 millió...

Az altcoinok, amelyekkel potenciálisan ezrekből milliókat lehet csinálni

Vendégbejegyzés A Bitcoin jelenleg 50.000 dollár felett mozog, és jelentős befektetői érdeklődést generál, ami kiemeli a kriptopiac ellenálló képességét a nagyobb makrogazdasági bizonytalansággal szemben. Ez az ellenálló...

A Bitcoin fenntartható energiafelhasználása 55%-os új ATH értéket ér el

A Bitcoin (BTC) fenntartható energiafelhasználása februárban minden idők legmagasabb értékét (ATH) érte el, mivel a blokklánc zöld tulajdonságairól alkotott elképzelések drámaian megváltoznak. Daniel Batten, egy ismert...

A kriptovaluták használatának előnyei és hátrányai a rabona online kaszinóban

Vendégbejegyzés Az utóbbi időben az online térben, különösen a szórakozásra, játékokra, kikapcsolódásra vonatkozó szegletében egyre inkább megkerülhetetlenné válik az online kaszinó jelensége. Az olyan platformok, mint...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!