Uniós parlamenti tanulmány: a jegybanki digitális pénz ’átformálja majd a versenyt’ a kriptopiacon

-

 

Július 20-án megjelenet egy fintechvállalkozások versenyének problémáival kapcsolatos tanulmány, melyet az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottsága megbízásából készítettek.

A dokumentum szerint a jegybankok által kibocsátott digitális valuták „orvosságot” jelenthetnek a kriptoszektor versenypolitikájának hiányára.

„A bankok, sőt jegybankok által támogatott engedélyezett kriptovaluták érkezése át fogja formálni a kriptopiac jelenlegi versenyszintjét, azzal, hogy kiszélesíti a versenyzők körét.”

A tanulmány megemlíti a bitcoint és a kirptopénzeket, mint „technológiai, és működésbeli paradigmákat, amelyek zavart jelentenek a teljes szektor számára, beleértve a monetáris politikát és a pénzügyi biztonságot.”

Az új technológia további „zavaró és innovatív alkalmazásai” magukba foglalják a „mesterséges intelligenciát, a felhőalapú számítástechnikát, a biometriát, a digitális személyazonosságot, a blokkláncot, a kiberbiztonságot, a RegTechet, a Dolgok Internetét (IoT) és a kiterjesztett valóságot.”

A privát digitális valutákat külön kell kezelni, mint a jegybankok által kibocsátott digitális valutákat (CBDC), megemlítve, hogy a CBDC abban különbözik, hogy „egy megbízható központi résztvevővel kötött hagyományos kétoldalú megállapodáson” alapszik.

A tanulmány szerint, mivel a zárt kriptopénz rendszerek egy felügyeleti hatóságot kívánnak meg, a jegybankok fontolóra vehetnék „engedélyezett kriptopénz-rendszerek” használatát, annak érdekében, hogy „kiegészítsék vagy helyesttesítsék” a jelenleg használt valutákat.

A tanulmány azt állítja, hogy a CBDC „át fogja formálni a kriptopiac jelenlegi versenyszintjét” azzal, hogy számos új konkurenst von be a versenybe:

„A hagyományos versenypolitika egyik lehetséges alkalmatlansága a kriptopiac versenyproblémáinak kezelésére feltárható, ami arra utal, hogy a nyilvánosság jegybankok digitális valutáin keresztül történő közvetlen részvétele orvosságot jelenthet.”

Az ECON tanulmánya megjegyzi, hogy a versenyproblémákat két kripto között „kriptopiacközi”; szolgáltatók – pénztárcák és váltók – között pedig „kriptopiacbeli” problémákra oszthatjuk fel.

A „kirptopiacközi” versenyt tekintve a tanulmány leírja, hogy a „hálózati hatások jelenléte”, és egy kriptopénz felhasználóinak magas száma akadályként szolgálhat más kriptok piacra lépése előtt. A dokumentum azt feltételezi, hogy ez a verseny „lehetséges összejátszó megállapodásokhoz vezethet a feltételezett kartellek tagjai között.”

A „kriptopiacbeli” versenyben a pénztárcák, váltók és fizetési szolgáltatók olyan gyakorlatokat végezhetnek, amelyekkel másokat kívül tarthatnak a piacon, ilyen például a bányászoktól kapott ösztönzések, amelyek kifejezetten csak az egyik kriptopénznek kedveznek.

Július közepén egy új uniós irányelv lépett érvénybe, amely szigorúbb átláthatósági törvényeket követel meg a digitális valuták számára, hogy felvegyék a harcot a pénzmosással és a terrorizmus támogatásával szemben.

Először szintén júliusban esett szó a kirptopénzekről az ECON „Pénzügyi Párbeszéd” ülésének keretén belül, amikor is öt különböző témát boncolgattak a kriptotól a jegybank és kripto viszonyán keresztül az „Eurórendszerig”.

 

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

PlanB: „A Bitcoin feleződése nem lesz másmilyen, mind korábban”

PlanB ragaszkodik ahhoz, hogy a Bitcoin feleződés után idén 100.000 dollárra fog szökni, és 2025-ben 300.000 dollár fölé emelkedik. A kriptoközösségben keringő általános hiedelemmel ellentétben a...

Pepe (PEPE) technikai elemzés 04.18.

Prémium Pepe (PEPE) A Pepe (PEPE) néhány hete még jelentős növekedést tapasztalt, de mostanra már veszít a lendületéből. A nyereségben való ellátottsága az elmúlt hetekben csökkent, és több...

Vajon a Binance legújabb lépései rosszat jelentenek?

A Binance (BNB) az elmúlt hónapokban számos problémán ment keresztül, a szabályozási ellenőrzéstől kezdve az alkalmazottak tömeges elvándorlásáig. Mindezek ellenére a tőzsde ellenálló maradt, és folytatta...

Fedezd fel 5 kripto befektetést, amelyek idén milliomos-csináló potenciállal rendelkeznek!

Vendégebejegyzés A kripto befektetések iránti izgalom teljes lendületben van, ahogy a 2024-es bikafutás egyre nagyobb lendületet vesz. Sokak keresik a következő nagy lehetőséget a vagyonuk gyarapítására. Ebben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!