Újabb vezetőégi tag hagyja ott a Gemini tőzsdét

Az elmúlt időszakban több nagy kriptotőzsde esetében is jelentős személyi változásokat láthattunk, számos vezetőségi tag hagyja ott a kereskedőplatformokat.

A Kraken, Coinbase, Binance mellett a bedőlés előtt az FTX is ugyanebben a helyzetben találta magát, és nemrégiben a Gemini is beállt a sorba.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Az egyik felső vezetőségi tag, Noah Perlman az év korábbi szakaszában otthagyta a céget, hogy inkább a Binance csapatát erősítse, most pedig a technológiai vezető mondott fel.

Pravjit Tiwana 2022 januárjában csatlakozott a Geminihez, és a technológiai feladatkörei mellett az ázsiai, Csendes-óceáni részleg ügyvezetőjeként is dolgozott.

Emellett az indiai piacra is az ő közreműködésével lépett be a tőzsde.

Számos dolgozói beszámolót találhatunk viszont a neten arról, hogy Tiwana ideje alatt rengetegen hagyták ott a céget, azt viszont nem lehet tudni, hogy ennek az ő személyéhez volt-e köze.

A Gemini 2023 elején egy leépítési hullámot is bejelentett, és több dolgozójától is megvált, így egyes nézetek szerint ezek a pozíciók mindenképpen megszűntek volna, Tiwana tevékenységétől függetlenül.

Nem tudni a kilépés okát

Tiwana távozását a Bloomberg osztotta meg, aki két, magét megnevezni nem kívánó forrásra hivatkozott.

A jelenlegi információk alapján egyelőre sem Tiwana, sem a Gemini szóvivője nem nyilatkozott semmit ebben az ügyben, így jobbára csak találgatásokba bocsátkozhatnak a kriptoközösség tagjai.

Sokak szerint még azt sem lehet tudni, hogy Tiwana önként távozott, mert jobb ajánlatot kapott, vagy valamiért elbocsátották.

A Gemini tőzsde jelenleg jogi csatározást folytat a Digital Currency Group-pal, miután a leányvállalatuk, a Genesis csődöt jelentett.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A Genesis kezelte a Gemini Earn programját, amely így szintén leállt. Az esetet tovább bonyolítja, hogy a tőzsdefelügyelet, a SEC beperelte mind a kettő céget, a Genesist és a Geminit is.

„Annak ellenére, hogy folyamatos egyeztetés van közöttünk, a SEC úgy döntött, hogy a sajtónak jelenti be először, hogy beperel minket, és nem nekünk szól. Szuper szánalmas. Mintha parkolási bírságokat osztogatna. Meg fogjuk védeni magunkat az ilyen tevékenység ellen, és abban is biztosak vagyunk, hogy ez nem fogja elterelni a figyelmünket a sokkal fontosabb dologról, hogy az üzletmenet helyreálljon.”

A Gemini a DCG ellen is pert folytat, mivel elmondásuk alapján a Genesis csődjéért ők is felelősek, és ez érvényes az alapító Barry Silbert esetében is.

Olvastad már? A Cardano masszív felhalmozódást mutat

Forrás: cryptopotato.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Éjjel-nappal működő wonelszámoló rendszert tesztel Dél-Korea

Dél-Korea új szintre emelné a won nemzetközi használatát: a jegybank 24 órás elszámolási hálózatot tesztel, amely lehetővé teszi, hogy a külföldi befektetők saját időzónájuk üzleti...

Az altcoinok vezetik a kriptopiac új emelkedését

A kriptopiac ismét lendületbe kapcsolt: a bitcoin 81.000 dollár felett stabilizálódott, miközben az Ethereum és több vezető altcoin már jóval határozottabb emelkedést mutat. A tőkepiaci...

A Solanára költözik a ZETA token

A ZetaChain tokenje, a ZETA hamarosan Solana-alapú eszközzé válhat, miközben maga a Cosmos SDK-ra épülő layer 1 fokozatosan megszűnik. A közösség szeptember 20-án nagy többséggel jóváhagyta...

Saylor szerint a kriptoipar felhasználókat épít

Michael Saylor szerint az amerikai kriptoiparnak nem feltétlenül a kongresszusi kompromisszumokra kell várnia: előbb olyan termékeket kell felépítenie, amelyeket amerikaiak tízmilliói használnak. A Strategy ügyvezető...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.