Újabb 130 európai kávézóban fizethetünk kriptovalutával

Legyünk őszinték: a kriptovalutával történő vásárlás még mindig nem túl egyszerű. Ha az árfolyam éppen a mi pártunkon áll is, érméink elköltése rémálomszerű is lehet.

Bár a kriptók népszerűsége egyre növekszik, rengeteg kereskedő még mindig nem fogadja el, így leragadunk az unalmas, régi lehetőségeknél, mint a bankkártya és a készpénz.

Olvastad már: A piszkos háború és a bitcoin

Egy „technológia implementációra” specializálódott startup, a Cyclebit célja ennek a procedúrának az egyszerűsítése. A vállalat megoldásának segítségével a boltok mint „kriptovaluta átjárók” működhetnének, arra csábítva a felhasználókat, hogy digitális pénzzel fizessenek, és új tőkét pumpáljanak a gazdasága.

Az ötlet máris elkezdett terjedni, a Cyclebit már európai és dél-koreai vállalkozásokkal is együttműködik. Az Expansión spanyol üzleti újság közleménye szerint október 16-án a kriptofizetési technológia bemutatkozott a Nostrumban (egy spanyol 130 egységből álló kávézólánc) is. Ezekben az egységekben immár Bitcoin is használható fizetésre.

Egy működő ökoszisztémára épül

A területen tevékenykedő más startupokkal ellentétben a Cyclebit egy már működő ökoszisztémához, az Ibox többcsatornás fizetési rendszeréhez rendelkezik hozzáféréssel. Az Ibox rendszere havonta egymilliárd dolláros forgalmat bonyolít le.

A Cyclebit abban reménykedik, hogy minden eszközt kriptofizetés elfogadására is alkalmassá tud tenni, csapatuk komoly tapasztalattal rendelkezik nagy fizetési platformok létrehozásában.

A kereskedők számára készen áll a Cyclebit iOS és Android alkalmazása is, amely képes tradicionális banki, és kriptovaluta alapú fizetéseket is elfogadni.

A vállalat úgy véli, hogy a módszer segíthet az új ügyfelek bevonzásában, és a lojalitás növelésében is. A mobil és internetes áruházak integrációs protokolljai hamarosan követni fogják a kialakuló rendszert, így könnyedén ellenőrizhetővé és elemezhetővé válnak majd az egyes kriptofizetések is.

Miért szükséges?

A Cyclebit azt állítja, hogy az általuk kialakítani kívánt infrastruktúra végső soron segíthet a kriptopiac volatilitásának csökkentésében. Ennek oka az, hogy ha a kriptovaluták rajongók hobbitevékenysége helyett fizetőeszközként férkőznek a köztudatba, a tömeges tulajdonlás megakadályozhatja a nagy ingadozásokat.

A vállalat továbbá úgy véli, hogy a kriptotechnológia jelenlegi formájában túlságosan bonyolult a fogyasztók többsége számára. Nyilatkozatuk szerint a legtöbb ember a kriptofizetések ötletét „túlságosan bonyolultnak tartja ahhoz, hogy mint elsődleges fizetési megoldást alkalmazza”.

Ám a Cyclebit tagjai rendületlenül hiszik, hogy ezt meg kell változtatni:

„Tapasztalataink alapján minden sikeres megoldás kulcsa az egyszerűség és a használhatóság. Ezért szeretnénk a kriptovaluták kezelését egyszerűbbé tenni mind a vásárlók, mind a kereskedők számára.”

Lendületben a Cyclebit

A Cyclebit termékének fejlesztése tovább folyik: a cél egy komplett ökoszisztéma kialakítása a kriptovaluták birtoklásának és elköltésének céljából, népszerű kriptopénzek és altcoinok támogatásával.

 

A startup elmagyarázta: „Sok vállalat törekszik arra, hogy könnyebb módot biztosítson kriptovaluták váltására és költésére, javítsa a felhasználói élményt, és ezzel csökkentsék a felhasználók hozzáértésének különbözőségéből eredő szakadékot. A cél az, hogy a vásárlási, fizetési folyamatot a bankkártyás, vagy érintés nélküli megoldások szintjéig egyszerűsítsük.”

 

A Cyclebit azt reméli, hogy a „kriptóért cappuccinot” kezdeményezés izgalmas és jó kiindulópont lesz. Idővel következhetnek majd a „Litecoinért lattét” és a „Bitcoinért browniet” változatok is.

 

Forrás: cointelegraph.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin a 110.000 dolláros szintet célozza – ETF-beáramlás és golden cross hajthatja a bikapiacot

A Bitcoin ma közel került a 106.000 dolláros szinthez, és rövid időre a 107.000 dollárt is elérte, mielőtt visszahúzódott. Míg a részvények és az arany...

A Bitget világszerte több mint 5000 pizzát osztott szét a Bitcoin Pizza Nap alkalmából, több mint 20 városban

A vezető kriptotőzsde és Web3 vállalat, a Bitget a Bitcoin Pizza Napot világszerte megrendezett eseményekkel ünnepelte, öt kontinensen szervezett programokat, és több mint 2000 embernek...

Minden megváltozik ennél a bikás altcoinnál, ahogy a Bitcoin és az Ethereum ismét emelkedni kezd

A Bitcoin hétfőn visszaszerezte a 105.000 dolláros szintet, amit a bikás makrogazdasági tényezők is támogattak. Az eszköz 102.000 dolláros visszahúzódás után közel 3%-kal emelkedett, áttörve a...

Az amerikaiak 80%-a szerint az aranytartalék egy részét Bitcoinba kellene fektetni

A válaszadók többsége szerint jó ötlet lenne Amerika aranytartalékának egy részét Bitcoinra váltani. A Nakamoto Project – egy nonprofit Bitcoin-oktatással és érdekképviselettel foglalkozó szervezet – legújabb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.