Donald Trumpot az elmúlt ötven évben a New York-i felhőkarcolók, a luxus golfklubok és a televíziós valóságshow-k tették naggyá.
Sokan felejtik el a tényt, hogy már a politikai pályafutása előtt is komoly játékosnak számított az amerikai üzleti életben, akinek az egész élete és személyes márkája az ingatlanokra épült.
Ehhez képest a kedden nyilvánosságra hozott legújabb elnöki vagyonnyilatkozata történelmi mérföldkő, mert az Egyesült Államok elnöke tavaly hivatalosan is kriptómágnássá vált, akinek már nem a beton, hanem a blokklánc termeli a legtöbb pénzt.
A majdnem ezer oldalas dokumentum a Washington Post és a Reuters elemzése alapján egyértelműen megmutatta, hogy a politika és a digitális pénzgyár olyan szinten fonódott össze, amit eddig még sosem láttunk a Fehér Házban.
Az új aranybánya: World Liberty és mémcoinok
A 2025-ös évre vonatkozó bevallás szerint Trump kriptós bevétele meghaladta az 1,4 milliárd dollárt, ebből pedig a Trump-család által alapított (és eddig meglehetősen ellentmondásos) World Liberty Financial önmagában majdnem 800 millió dollárt hozott a konyhára.
520 millió dollár tisztán az új tokenek eladásából, egy másik, nagyjából 250 milliós tétel pedig az üzletrész-értékesítésekből származott.
De ez még csak a portfólió komolyabban hangzó része. A bevallás rávilágított arra is, hogy Trump több, mint 635 millió dolláros bevételhez jutott pusztán abból, hogy a nevét és arcát adta különböző mémcoinokhoz, például a Celebration Coins licencmegállapodásán keresztül, amely többek között a $TRUMP jelzésű tokenekhez is kapcsolódik.
Az ingatlan-birodalom a háttérbe szorult
Ez a több, mint 1,4 milliárd dollár önmagában is egy nagyon szemrevaló összeg, főleg úgy, hogy Trump nem üzemeltet sem kriptotőzsdét, sem infra céget, de igazi fordulat ott van, ha ezeket a bevételeket összehasonlítjuk Trump hagyományos, régi pénzgyáraival.
Míg a World Liberty és a mémcoinok ipari tempóban termelték a készpénzt, a koronaékszereknek számító ingatlanok jóval szerényebben teljesítettek.
A Forbes és a Straits Times elemzése szerint a hagyományos ingatlanüzletág, beleértve a floridai Mar-a-Lagót (kb. 77 millió dollár) és az észak-virginiai golfklubot (kb. 25 millió dollár), mindössze nagyjából 300 millió dollárt termelt.
Én mondjuk kifejezetten örülnék, ha mindössze ennyi éves bevételem lenne. Vagyis Trump új hobbija, a kriptó nagyságrendekkel több profitot csinált, mint a fél évszázad alatt felépített toronyházak.
Üzletember, elnök, showman
Érthető tehát, hogy Trump miért kapja a politikai kritikákat, mert eljött az a pont, hogy az Egyesült Államok elnöke már nem csak a pálya széléről támogatja a szektort kedvező szabályozással, például a nemrég belengetett Genius Act formájában.
Donald Trump személyesen is az iparág egyik legnagyobb játékosa és haszonélvezője lett.
Az elnök új aranybányája már nem a toronyház, hanem a mémcoin, és innentől kezdve minden egyes washingtoni kriptós törvényjavaslatnál felmerül majd a kérdés, hogy vajon a piacot akarják szabályozni, vagy csak a családi kasszát védik?
Olvastad már? A kriptoipari lobbi rákapcsolt, már nem szabályozást kér, hanem kampánypénzzel írná át a pályát
Kriptopiaci kutató, a Kriptoworld.hu külsős szerzője
Tűz. Kerék. Gőzgép. Bitcoin.
📅 Megjelenés: 2026. július 3. • 🕓 Utolsó frissítés: 2026. július 3.
✉️ Kapcsolat: [email protected]
Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.
